Ferencz Marcel DLA kapta idén a Prima Primissima Díjat

A MÜPA színpadán adták át ismét a nemzet kiválóságait méltató elismeréseket. A hagyományokhoz hűen ismét tíz kategóriában kerültek gazdájukhoz a szobrok, a közönségdíjjal egyetemben. Magyar építészet kategóriában Ferencz Marcel DLA kapta a Prima Primissima díjat

Mint ahogy arra már szeptember végén fény derült, a magyar társadalom példaképeit elismerő kitüntetés jelölési szakasza után Magyar építészet kategóriájában Csillag Katalint, a 3h építésziroda egyik alapító tervezőjét, Ferencz Marcel DLA építészt és egyetemi tanárt, valamint Hegedűs Péter építészmérnököt nevezték meg díjra jelölteknek.

 

 

A Demján Sándor által, a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával 2003-ban alapított elismerés célja a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében.

Idén kivételesen sok jelölés érkezett, s a kategóriánként három-három fő jelölt közül egy kuratórium tagjai választják ki a Primissimákat titkos szavazás során, de a közönség is szavazhatott 29-e éjfélig egy elismerés sorsáról: a Közönségdíjról. A Prima Primissima díjjal 15 millió forint, a kategóriák további jelöltjei számára 5 millió forint jár, a közönségdíj nyertese pedig szintén 15 millió forint támogatásban részesül a példamutató tevékenysége elismeréseként.

 

 

Magyar építészet kategóriában Ferencz Marcel DLA lett a Primissima.

 

Édesapja, Ferencz István utódjaként a NAPUR Architect Építésziroda vezetője. Két évtizede vesz részt az építész oktatásban. A Vizes Világbajnokságoknak otthont adó Duna Aréna (OCTOGON magazin 134, 2017/2) építésze. A nemzetközi tervpályázaton első díjat nyert új Néprajzi Múzeum (OCTOGON magazin 175, 2022/3) épületének alkotója. Az egyedi megfogalmazású, nemzetközileg elismert épület számos szakmai díjat nyert az Egyesült Államoktól Kínáig. Két alkalommal képviselte hazánkat a Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálén, legutóbb a Kondor-Szilágyi Mária kurátorsága alatt rendezett Reziduum - The Frequency of Architecture tárlaton. 

Legújabb alkotása a sikeresen megrendezett 2023-as Atlétikai Világbajnokságot befogadó Nemzeti Atlétikai Központ (OCTOGON magazin 185, 2023/5), a „Királynő Koronája" volt. Ybl- és Pro arhitectura díjas építész, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
 

Duna Aréna

Atlétikai stadion

 

Príma Díjasok

Csillag Katalin a Budapesti Műszaki Egyetem Középülettervezési Tanszékén szerzett diplomát. Posztgraduális tanulmányait a Grazi Műszaki Egyetemen, illetve az ÉME Mesteriskolán folytatta, ahol jelenleg mester. 1994-ben alapította férjével, Gunther Zsolttal az ország egyik legismertebb stúdióját, a 3h építészirodát.

Nevükhöz rengeteg ikonikus, és többszörösen díjazott épület, nyertes hazai és nemzetközi pályázat, kiállítás és kiadvány kötődik. Csupán néhány művet felsorolva, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem campusfejlesztése, az Esterházy-kastély nyugati szárny átalakítása vagy a Váci úti Vision Towers is jól ismert munkájuk. Az Ybl-díjas építész a Magyar Építőművészek Szövetségének elnökségi tagja. Négy gyermek édesanyja.
 

Vision TowersMOME Campus

 

Hegedűs Péter karrierjét az IPARTERV tervezőjeként kezdte, ezt követően pedig a KÖZTI műteremvezető-építészeként dolgozott, majd 1985-ben alapítója volt a Magasépítési Tervező- és Szervező Kisszövetkezetnek. Tanulmányútjai Észak-Európában és Hollandiában formálták szemléletét. Épületeit a funkcionalizmus, a célszerűség, a nyitottság jellemzi szerves és hiteles egységet alkotva a környezettel, rekonstrukciós munkáiban az értékek megőrzésére törekszik.

Az Ybl-, Europa Nostra- és Pro Architectura díjas építész nevéhez olyan középületek fűződnek, mint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának kialakítása, azaz a Wenckheim-palota új könyvtár területeinek megtervezése, a budafoki, rákoscsabai és több fiókkönyvtárának létrehozása, a Békéscsabai Megyei Könyvtár, a Club Tihany szálloda és üdülőfalu, vagy a keszthelyi bíróság épületei.

 

Rákoscsaba könyvtárFővárosi Szabó Ervin Könyvtár



Az OCTOGON szerkesztősége ezúton is gratulál a díjazottaknak!
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nagy Csaba Prima Primissima díjas

Nagy Csaba Prima Primissima díjas

Magyar építészet és építőművészet kategóriában Nagy Csaba (Archikon) kapott elismerést. 

A világ legjobb középülete a Néprajzi Múzeum

A világ legjobb középülete a Néprajzi Múzeum

Az Európa legjobb középülete díj után a világ legjobb középülete díjat is elnyerte a Ferencz Marcel és Détári György által tervezett új Néprajzi Múzeum épülete.

Ezen az állomáson nem csak az autó töltődik fel

Ezen az állomáson nem csak az autó töltődik fel

Új szintre emelte egy dán stúdió azt, amit egykor „benzinkútnak” hívtunk.

Hirdetés