A RAK-PARK projekt keretében születik újjá Budapest ezen fontos része.

Elindult a pesti belvárosi Duna-part felújításához szükséges, kiviteli tervekre vonatkozó közbeszerzés. A RAK-PARK projektnek köszönhetően egy vonzó, sokszínű, pihenésre és színvonalas kikapcsolódásra alkalmas Duna-parttal gazdagodhat a főváros.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) március végén elindította a közbeszerzés folyamatát, ezzel hivatalosan is elkezdődött a Duna-part Kossuth tér – Fővám tér közötti felújításának utolsó tervezési fázisa. A nyertes ajánlattevő feladata az lesz, hogy elkészítse a Duna-part említett szakaszának módosított felújítási tervdokumentációját, elkészítse a kiviteli terveket, valamint megszerezze az építéshez szükséges engedélyeket.

A Főváros tavaly többször is hosszabb időre megnyitotta a pesti alsó rakpartot a gyalog és kerékpárral közlekedők számára, és ehhez kapcsolódóan online kérdőívet indított a rakpartok jövőjéről. A mintegy 3500 válaszadó 75 százaléka szerint a rakpart elsődleges szerepe a kikapcsolódás biztosítása kellene legyen, és csak 21 százalék szerint az autós közlekedés biztosítása.

Még a jellemzően gépkocsival közlekedők 53 százaléka is a kikapcsolódást jelölte a rakpartok elsődleges szerepének, míg az autóval nem közlekedőknek 91 százaléka gondolta ezt hasonlóan.

A válaszok alapján a rakpart megújítása során a legnagyobb igény a Dunára telepített stégek mellett több zöldfelületre, árnyékot adó fára és pihenőhelyre (89%), a kerékpározásra és rollerezésre alkalmas felületek kialakítására (79%), és akadálymentes rakpartra (82%) van szükség.
 
Tavaly novemberben 24 civil szervezet a főpolgármesternek írt nyílt levélben kérte a városvezetést, hogy biztosítsa a pesti alsó rakpart átmenő gépjárműforgalomtól mentes kialakítását a soron következő felújításkor. Az aláírók egyértettek azzal, hogy a most meghozandó döntés meghatározó lesz a következő évtizedekre, ezért azt támogatták, hogy a rakparton a belváros szerves részét képező, árnyékot adó fákkal és növényekkel beültetett közpark jöjjön létre.

A RAK-PARK projekt célja, hogy felülvizsgálja az évtizedek óta változatlan forgalmi rendet és a térségben található közterületek funkcióit. A fejlesztéssel javulnak a kerékpáros és a gyalogos közlekedés feltételei, illetve kicserélik a leromlott állapotú burkolatokat is. A projektben szem előtt tartják a környezetvédelmi szempontokat, ezért több zöldfelületet alakítanak ki, ezzel vonzóbbá téve a rakpartnál lévő közterületeket.

Közös cél a Duna-part fejlesztése

A RAK-PARK projekt megvalósításában a Főváros, a kormány, illetve a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) partnerként tekint egymásra. A közbeszerzés kiírását megelőzően Budapest Főváros Önkormányzata, a BKK, illetve a BFK folyamatosan egyeztetett a projekt műszaki tartalmáról, emellett a rakpartok fejlesztésének megvalósítását Magyarország Kormánya átvállalta a Fővárosi Önkormányzattól. Az egyeztetéseknek köszönhetően immár minden lehetőség adott ahhoz, hogy mindenki számára megfelelő módon újuljon meg a pesti alsó rakpart belvárosi szakasza. Örvendetes, hogy a főváros, a BKK és a kormányzat célja is az, hogy a pesti alsó rakparton csökkenjen az autók dominanciája.
 
A RAK-PARK terveinek elkészítésére a Fővárosi Önkormányzat még 2015-ben hirdetett építészeti tervpályázatot. A beruházás engedélyezési tervei 2018-ban elkészültek, amelyeket most felülvizsgálnak, aktualizálnak. A jóváhagyott kiviteli tervdokumentáció várhatóan 2022 nyarára készül el. A kivitelezési munkálatok pedig tervezetten két ütemben – 2023 őszére, majd 2024 nyarára – fognak befejeződni.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Sétány épül a pesterzsébeti Duna-parton

Sétány épül a pesterzsébeti Duna-parton

Pesterzsébet legszebb része jelenleg csak rövid szakaszán járható,  azonban a tervek szerint jövőre 900 méter hosszan sétálható lesz a part.

Új, duplateraszos étterem a Kálvin téren

Új, duplateraszos étterem a Kálvin téren

Minőségi borokat és helyi ételspecialitásokat kínál a Winestone étterem.

Élvezd szabadon a designt Budapesten!

Élvezd szabadon a designt Budapesten!

Augusztusban két helyszínen is találkozhattok a WAMP-os tervezőkkel.

Hirdetés