Húsz éve tervezték, amikor a fenntarthatóság fogalma megjelent a közbeszédben.

Részben ülőhely, részben land art elem, és minden kertnek pompás éke lehet a Terra! ülőke. Különlegessége, hogy a megrendelők maguk állíthatják össze egy kartonpapírból készült váz segítségével, nem kell hozzá más, mint egyenletes talaj és némi kerti alapanyag.

Na de mitől lesz mindez stabil? A tervezők azt javasolják, hogy a kartonpapír hézagjait töltsük ki például kővel, majd fedjük be nedves homokkal úgy, hogy felvegye egy szék formáját. Ha mindez megtörtént, jöhet a fűmag, amely jó technikával locsolva két hét után zöldbe boríthatja a kerti trónunkat és nagyjából két hónapig díszítheti a kertet.

A szék koncepcióját két évtizeddel ezelőtt fejlesztette ki az olasz Studio Nucleo designstúdió, melynek társalapítója, Piergiorgio Robino elmondta, hogy az első Terra! egy kiállítás promóciós anyaga volt. 

Ez volt az az időszak, amikor az emberek elkezdtek beszélni a fenntarthatóságról, az iroda pedig nem szeretett volna egy újabb műanyag széket tervezni, inkább valami olyat, amely a természet és a föld része.

Fotó: Museum für Kunst und Gewerbe, Hamburg

A szék annyira népszerű lett, hogy a Studio Nucleo készített belőle ezer darabot, amelyeket múzeumi boltokon keresztül értékesítettek. Annak ellenére, hogy jók volt az eladási számok, a 49 eurós ár nem fedezte a gyártással kapcsolatos kiadásokat. A technológiai változások révén aztán pár éve újra elkezdték gyártani a Terra! 2.0-át, ezzel együtt a repertoárt is bővítették, már nemcsak széket, hanem kanapét vagy asztalt is lehet rendelni belőle. 

Ha további értékes és fenntartható elemekkel szeretnéd bővíteni a kertedet, akkor készíthetsz a szék mellé méhházat is.

Forrás: Bloomberg




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A mentális felfrissülés ideális helyszíne

A mentális felfrissülés ideális helyszíne

A sportolás utáni test igényeit szem előtt tartva tervezett formás széket Kovács Alexandra, a MOME Design Intézet hallgatója. Az ülés még belsőépítészeti megoldásokra is reflektál. 

Élet, élmény, kapcsolódás | PannKa Part

Élet, élmény, kapcsolódás | PannKa Part

Új közösségi tér és játszóház Budapesten, Újlipótváros szívében az Archikon Építésziroda tervezésében.

Hirdetés