Hadid, Alvisi Kirimoto, Gutowski az első három díjazott Jekatyerinburgban.

A Robert Gutowski Architects 3. helyezett Jekatyerinburgban a Szverdlovszki Építésügyi és Infrastruktúrafejlesztési Minisztérium által az Állami Akadémiai Filharmonikusok új koncerttermére kiírt nemzetközi tervpályázaton.

Az 1600 fős koncertterem és a 350 fő befogadására alkalmas kamaraterem akusztikai kialakítása az Arató Akusztikai Kft. és a dán Gade & Mortensen Akustik A/S közreműködésével készült. A Gutowski Robert építész által vezetett csapat pályázati tervében egy világszínvonalú hangversenyterem létrehozását célozta meg, mely pragmatikus épített és városi környezetével, pulzáló közösségi programjaival szervesen integrálódik a város kulturális életébe. Az alkotóközösség az elismerést a magyar építész- és mérnöktársadalom sikerének is tartja.



Az 1. díjat a brit Zaha Hadid Architects hozta el, mögötte a római székhelyű Alvisi Kirimoto végzett. A tervpályázat zsűrije az Építésügyi Minisztérium szakembereiből, építészekből, neves karmesterekből és a filharmonikus zenekar képviselőiből állt.

Az eredményének kihirdetésével egyidejűleg a város vezetése jelezte, még nem döntötték el, hogy az első három helyezett tervei közül végül melyik terv valósulhat meg.

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Robert Gutowski Architects terve milánói Museo del Novecento bővítésére

A Robert Gutowski Architects terve milánói Museo del Novecento bővítésére

A Dóm térre néző a kulturális intézmény hagyományosan kedvelt turisztikai célpont.

Reichstag metszettől a Gutowski Architects Sencsen Operaház tervének makettjéig

Reichstag metszettől a Gutowski Architects Sencsen Operaház tervének makettjéig

Bodola Péter Archibalddal, a Modularis Workshop alapítójával beszélgettünk.

A cinkotai ferde torony

A cinkotai ferde torony

Fotogén kilátó a Naplás tó fölött a Robert Gutowski Architects tervei alapján.

Hirdetés