Hirdetés

A 70-es évekből ismert klasszikus logó az új SpaceX rakétán tűnik majd fel. 

Visszatér a NASA ikonikus, 70-es években született „féreg” logója: a SpaceX rakétájára, egy Falcon 9-esre festették fel. Az 1992-ben elhagyott logó visszatérésével a személyszállító űrhajók amerikai földre való visszatérést ünnepli az intézmény.

A NASA négy betűjéből álló „féreg” logót 1974-ben tervezte a Danne & Blackburn, majd egy évvel később mutatták be hivatalosan, az ügynökség arculatának fejlesztése kedvéért. Az egyszerű, mégis innovatív design Ronald Reagan elnök elismerését is kivívta. A korábbi, egészen az 1959-es alapítás óta használt logó (becenév: „húsgombóc”) is megmaradt ugyanakkor, rajta egy keringő űrhajóval, csillagokkal, a NASA felirattal, és egy határozott, dinamikus vörös szárnnyal.

A visszatérő logó a Falcon rakétán - Fotó: Twitter.com/NASA

A húsgombóc és a féreg 17 évig gond nélkül megfért egymás mellett, mígnem az utóbbitól elbúcsúztak 1992-ben (illetve csak az ajándéktárgyakon használták). Mostantól viszont ismét együtt használják majd a kettőt:

„Az ügynökség még felméri, pontosan hol és hogyan használja majd, mindenesetre a féreg logó mégsem vonult vissza igazán, mindössze rápihent az űr felfedezésének következő fejezetére – fogalmazott a NASA közleménye. – Ne aggódjanak, a húsgombóc marad a NASA elsődleges szimbóluma.”

Az ünnepélyes esemény a Falcon 9 rakéta Demo-2 nevű programja, amelynek keretében két NASA űrhajós, Bob Behnken és Doug Hurley utazik majd a Nemzetközi Űrállomásra, a tervek szerint május második felében.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Így tervezte a saját logóját egy fiatal designcég

Így tervezte a saját logóját egy fiatal designcég

A Pyxis Nautica emblémája egyszerű, kifejező és sokrétű. Elmondják, hogyan született.

Magyar designer kapta a tipográfia Oscar-díját

Magyar designer kapta a tipográfia Oscar-díját

A Lipcsei Könyvvásár magyar pavilonjának arculatával és az egy. magazinnak tervezett animált logóval nyert Farkas Anna.

Az Airbnb már nem bánja, hogy a logója herezacskóra emlékeztet

Az Airbnb már nem bánja, hogy a logója herezacskóra emlékeztet

A marketingesek csettinthetnek: 2014-ben cserélték le, de még most is külön életet él az arculati elem.

Hirdetés