Idén két sztárdesignert lát vendégül a Design Hét Budapest. Benjamin Hubert és Ionna Vautrin.

Idén ősszel két sztárdesignert lát vendégül a Design Hét Budapest rendezvénysorozata: Benjamin Hubert, a Layer alapítója és Ionna Vautrin, az organikus és geometrikus formák ötvözésének játékos nagymestere látogat Budapestre. A tervezők a korábbi évek hagyományait követve idén is a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Auditóriumában tartják meg nyilvános előadásukat. Két egészen különböző, de hasonlóan izgalmas és informatív előadásra számíthatunk!

Benjamin Hubert a világ egyik legkeresettebb designstúdiójának, a kortárs igényekre valós időben reflektáló, multidiszciplináris Layer design műhelyének vezetője. Kreativitásának és tehetségének köszönhetően munkái a legnevesebb designcégek sorozatgyártásában készülnek, fiatal kora ellenére referenciái közöttt olyan márkák szerepelnek, mint a BMW, a Braun, Cappellini, Fritz Hansen, Magis, Moroso, Nike, vagy a Samsung. A 2015-ben alapított Layer design ügynökség fókuszában a kutatás alapú stratégiai felhasználóiélmény-tervezés áll – a kreatív csapat egyszerre foglalkozik ipari formatervezéssel, stratégiatervezéssel, mérnöki feladatokkal, kutatással és UX/UI designnal. Hubert előadásában a designszemléletű gondolkodásmód fontosságáról, a világ első 3D nyomatással készült kerekesszékéről, a tervezők felelősségéről és a design mindennapi életre gyakorolt hatásáról esik majd szó. 

Ionna Vautrin francia designer tárgyainak sajátos világát meseszerű, játékos formák, vidám színek és furfangos funkcionalizmus jellemzi. 2002-ben diplomázott a L’école de design Nantes Atlantique egyetemén, 2011-ben alapította saját stúdióját Párizsban. Megbízói között olyan nagy nevek szerepelnek, mint a Christian Dior, Serralunga, Camper, Foscarini vagy a Bouroullec fivérek. Szerethető játékossága mellett munkáiban nagy hangsúlyt fektet a történetmesélésre, tárgyai egyszerűek és meglepőek, költőiek és természetesek és mindig funkcionálisak. Ionna Vautrin előadása a budapesti Francia Intézet együttműködéséban valósul meg.

Az előadások időpontja:
Ionna Vautrin (Angol nyelvű előadás, a részvétel ingyenes.)  Facebook esemény: facebook.com/events/324207727926420/
2016. szeptember 27. 11.00
MOME Auditórium
(1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.)
Benjamin Hubert (Angol nyelvű előadás, a részvétel ingyenes.)  Facebook esemény: facebook.com/events/691123461040851/
2016. szeptember 30. 18.00
MOME Auditórium
(1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.)
A Design Hét Budapest részletes programjával kapcsolatban a www.designhet.hu weboldalon és a Design Hét Budapest programfüzetében található részletes információ.

A Design Hét Budapest védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, kiemelt szakmai partnere a Magyar For-matervezési Tanács, szervezője a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség.

További információ:
designhet.hu, facebook.com/budapestdesignweek

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hogyan vigyük közelebb az elektromosságot a gyerekekhez?

Hogyan vigyük közelebb az elektromosságot a gyerekekhez?

Mező Zsófia a reál tantárgyak élvezhetőbbé tételére dolgozta ki a Picta elektronika fejlesztőcsomagot.

Barátságos orvosi műszerért járt a formatervezési díj

Barátságos orvosi műszerért járt a formatervezési díj

Csicsics Gergő formatervezett gyógyászati termékcsaládja nemcsak barátságos, de időtálló és piacképes is. 

Mit találunk a legbelső térben?

Mit találunk a legbelső térben?

A szóközök jelentésével, ritmusával, szimbolikájával játszik a Csend Legbelül című installáció. 

Hirdetés