Az IPARTERV 50+ című csoportos tárlat az 1968-as és 1969-es Iparterven kiállító művészek legújabb munkáiból, illetve a már lezárt életművek legutóbbi szakaszából ad válogatást. 

Ötven évvel ezelőtt rendezték meg az Iparterv I. (1968) és az Iparterv II. (1969) kiállítást, amely kánonteremtő fogalommá válva egy egész művészgeneráció névadójaként vonult be a hazai művészettörténetbe. Az aczéli kultúrpolitika ellenszelében a kor nemzetközi tendenciáinak (pop art, arte povera, informel, hard edge, konceptualizmus) és a nyugati művészeti világ eseményeinek (1964-es Velencei Biennále, 1968-as kasseli dokumenta) fonalát felvéve szerveződött kiállításokra az Ipari Épülettervező Vállalat belvárosi székházában került sor Sinkovits Péter művészettörténész rendezésében. Az 1968 decemberében 11 fiatal művész, Bak Imre, Frey Krisztián, Hencze Tamás, Jovánovics György, Keserü Ilona, Konkoly Gyula, Lakner László, Molnár Sándor, Nádler István, Siskov Ludmil és Tót Endre részvételével a cenzori hivatal megkerülésével nyílt „zsűrimentes” tárlat csak néhány napig volt látható. 1969 októberében Baranyay Andrással, Major Jánossal, Méhes Lászlóval és Szentjóby Tamással, valamint új irányzatokkal kiegészülve ismét megrendezték a kiállítást.

Az „Iparterv-jelenség” ugyanakkor nem csupán két kiállítást és egységes csoportot nem képező, egymástól nagyon különböző pozíciókat képviselő művészeket sűrít magába, hanem egy korszakot, egy szélesebb szellemi közeget jelöl.
 

Tót Endre, Az Iparterv-csoport színre lép, 1999. Fotó: Magyar Nemzeti Galéria

 

Az évforduló kapcsán a Ludwig Múzeum IPARTERV 50+ címmel programsorozatot szervez, melynek célja, hogy az egykori kiállítók, szervezők, pályatársak és az esemény feldolgozásával foglalkozó szakemberek közreműködésével megidézzük a ’60–’70-es évek társadalmi-politikai valóságának különböző regisztereit, az Iparterv kiállítások kortárs közegét, művészettörténeti előzményeit és az azt követő generációkra gyakorolt hatását. A szervezők célja nem a mára legendává vált kiállítások rekonstruálása, hanem a diszkurzív helyzet megteremtése. Éppen ezért az "Iparterves" művészek részvételével kerekasztal-beszélgetések, újabb munkákat bemutató kiállítások és egy tudományos konferencia várja a látogatókat. Az elmúlt fél évszázad távlatából lehetőség nyílik a személyes és kollektív emlékezet nézőpontjainak összevetésére, új kérdések megvitatására, valamint a lokális szempontból megkerülhetetlen esemény tágabb kontextusba helyezésére.

Az IPARTERV 50+ című csoportos tárlat az 1968-as és 1969-es Iparterven kiállító művészek legújabb munkáiból, ill. a már lezárt életművek legutóbbi szakaszából nyújt válogatást. A kurátorok a rendszerváltás utáni generációk reflexiói számára is megnyitják a teret a jelenkori művészet azon alkotásait bemutatva, amelyek az Iparterven szereplő művészek egyes műveire és általánosságban a magyar neoavantgárdra reflektálnak. A programsorozat záróeseménye a 2019. március 22–23. között megrendezendő az Iparterv-jelenség nyomában című tudományos konferencia, melynek első napján az egykori résztvevők emlékezetén át pillanthatunk vissza a múltba. A második napon művészettörténészek, elméleti szakemberek előadásain keresztül ismerhetjük meg az Iparterv-kiállítások művészeti jelentőségét, megvitatni a neoavantgárd kánonképzés kérdéseit, górcső alá venni az Iparterv örökségét és hatástörténetét.

Keserü Ilona, Felhő idézetekkel, 1990. Fotó: Horváth S. Gábor

Kiállító művészek

Bak Imre, Baranyay András, Erdély Miklós, Frey Krisztián, Hencze Tamás, Jovánovics György, Kemény György, Keserü Ilona, Konkoly Gyula, Lakner László, Major János, Méhes László, Molnár Sándor, Nádler István, Pálfalusi Attila, Siskov Ludmil, Szentjóby Tamás, Tót Endre

+

Andreas Fogarasi, Borsos Lőrinc, Horváth Tibor, Kaszás Tamás, Kis Varsó, Kerezsi Nemere

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Klasszikus, de kortárs
  • 2019-07-09 14:30
  • Deco

Klasszikus, de kortárs

Tóth Anita belsőépítész koncepciója alapján újult meg egy belvárosi lakás. 

Ilyen lesz belülről a MOL új központja

Ilyen lesz belülről a MOL új központja

Egyedülálló irodamegoldások jellemzik és Budapest legzöldebb irodaháza lesz a MOL Campus.

Diagonál lakás Budapest belvárosában
  • 2019-06-24 14:30
  • Deco

Diagonál lakás Budapest belvárosában

A lakás falai egyben a tárolók is.

Hirdetés