A hazai üvegipar egyedülállóságát világszerte számos magyar sikertörténet támasztja alá. Az idén 50 éves Varga Crystal gyűjtői között államfők, európai és közel-keleti uralkodóházak és hollywoodi hírességek egyaránt szerepelnek. A Manooi kristály csillárjai több, mint 75 országban megtalálhatóak, a Rákosy Glass fűtő üveg innovációja, amellyel jelentősen csökkenthető a fűtésre használt energia, pedig nemzetközi szinten kiemelkedő. 2021-ben a magyarországi üvegipar exportból származó árbevétele meghaladta a 100 milliárd forintot.

 

Varga Kristály

Mi a közös Clinton, Bush és Trump amerikai elnökökben, a szaúdi királyi családban, az Egyesült Arab Emírségek sejkjeiben, a katari emírben, valamint az angol királyi családban? Mindannyian vásároltak már a Varga Kristálytól, amely 1972-es alapítása óta a világ öt legismertebb kristálytermékeket gyártó cégévé vált olyan nevek mellett, mint a francia Baccarat, a Lalique, a Saint Louis és a cseh Moser. A családi vállalkozás Magyarországon egyedüliként foglalkozik ólomkristály-termékek gyártásával, és üzemében oktatási tevékenységet is folytat a szakmában 30-40 éve dolgozó üvegművesekkel.
 


A hungarikumnak számító kézműves, egyedi Varga Kristály termékek a washingtoni Fehér Házban, a New York-i ENSZ-székházban, valamint a Smithsonian Múzeumban is megtalálhatók. A politikusok és uralkodók mellett olyan sztárok, színészek, sportolók és asztronauták is vannak a gyűjtők között, mint Kennedy elnök testvérei, Eunice és Ted Kennedy, Henry Kissinger, Arnold Schwarzenegger, Buzz Aldrin űrhajós, Muhammad Ali, Michael Jordan, Sarah Jessica Parker, Rod Stewart, Michael Bolton és még sokan mások.

 

Manooi

A szintén üvegipari kristályokból készülő Manooi csillárokkal mára több, mint 75 országban találkozhatunk, az USA és Európa mellett a vállalat legfontosabb piacai az olyan keleti- és távol-keleti országok, mint Kína, India és Japán. A szigetországban a közelmúltban három Manooi showroom nyitotta meg kapuit Tokióban, Oszakában és Nagojában. A márka design kristály csillárja díszítik a Versace Home kínai showroomját az ország vezető lakberendezési áruházában, a Louvre Casa-ban, de az Ulysses luxus jacht belsejébe is egyedi tervezésű Manooi kristály csillárt álmodtak a tervezők.
 


A Manooi a legmagasabb minőségű kristályokat kristályokat kombinálja a legmodernebb LED technológiával. Kizárólag magas minőségű, a gyémántoknál használatos full-cut csiszolású kristályokat használnak, melyek különleges megmunkálása lehetővé teszi, hogy a fényt a lehető legoptimálisabb mértékben szórják szét, így töltve be ragyogással a teret.

Az Üveg Nemzetközi Évéhez csatlakozó Közös tér | II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon 2022 kiállításon a közönség kedvence díjjal jutalmazták a Manooi 240 cm hosszú, több ezer kristályból készült Infinity kristály csillárját. Nemcsak itthon, hanem külföldön is a legjelentősebb kiállításokon állítják ki a termékeiket: idén májusban az INDEX Dubai design kiállításon vettek részt, jövőre pedig a világ legrangosabb design vásárán, az Eurolucen | Salone del Mobile-n mutatja be legújabb kollekcióját Milánóban.



Rákosy Glass

Az 1981-ben alapított Rákosy Glass szintén családi vállalkozásként működik, 40 éves működése alatt a hazai építészeti üvegipar meghatározó szereplőjévé vált. Sikerének egyik titka az innovatív, újító hozzáállásban rejlik. Ilyen például a fűtő üveg technológiája, amely sugárzó hővel a testeket melegíti a levegő helyett. Az általa 18-19°C-ra fűtött szoba ugyanolyan hőérzetet biztosít, mint hagyományos fűtéseknél a 22-24°C, ezért a fűthető üvegek 3-4 °C-kal is csökkenthetik az épület hőmérsékletét. Ilyen üvegből készültek a Magyar Nemzeti Múzeum Kertészházának üvegszerkezetei, illetve a Szent István Bazilika körkilátójába vezető, mozgáskorlátozottak számára is elérhető lift külső üvegburkolata a homlokzat mellett. Az egyedi üvegszerkezet szimbiózisban van a Bazilikával és párásodás nélkül képes láthatatlan maradni a monumentális épület árnyékában.
 


Az S39 Hybrid Designnal közösen létrehozott LUMINARI Glass design üveg termékcsaládja 2015-ben Magyar Formatervezési Díjat nyert, fellelhető többek között a budapesti Palotanegyedben található Károlyi-Csekonics palota üvegkorlátaiban és az Országos Széchenyi Könyvtárban is.

Emellett a Rákosy Glass üvegekkel találkozhatunk a Nyugati pályaudvar vágánycsarnokában, vagy a Millenáris Széllkapu Park mélygarázsába tartva, ahol a Rákosy Glass készítette a lépcsőház felszíni részét körülölelő enyhén szabálytalan üvegkockát úgy, hogy tapintatosan illeszkedjen a modern közpark arculatába. A cég részt vett az M3-as metró felújításában, több megállónál felfedezhetőek a kerámianyomtatott és hajlított üvegből készült alkotásaik. Ilyen például a Kálvin téri megálló üvegburkolata, ahol a Bartók Béla Cantata Profana című műve által ihletett kilenc csodaszarvas története bontakozik ki.

 

További információk az Üveg Nemzetközi Éve honlapján.

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Szeptember végén jön a glasstec 2022

Szeptember végén jön a glasstec 2022

Örömmel várja az iparág az Üveg Nemzetközi Évét.

Virtuális térbe költözik a glasstec kiállítás

Virtuális térbe költözik a glasstec kiállítás

Az üvegipar első számú kereskedelmi kiállítását online rendezik október végén.

Zenélő városkutat avattak Kőszegen

Zenélő városkutat avattak Kőszegen

És restaurálták az építkezés közben ledőlt Mária-szobrot. 

Hirdetés