A fenntartható tervezés nem új fogalom, azonban teljesebb megértéséhez szükségesek olyan kezdeményezések, mint a Helsinki Balassi Intézet – Magyar Kulturális és Tudományos Központ galériájában október 12-ig látogatható, a fenntartható tervezés lehetőségeit bemutató kiállítás. 

A fenntartható tervezés nem új fogalom, azonban teljesebb megértéséhez szükségesek olyan kezdeményezések, mint a Helsinki Balassi Intézet – Magyar Kulturális és Tudományos Központ galériájában október 12-ig látogatható, a fenntartható tervezés lehetőségeit bemutató kiállítás. 

A kiállítás szervezője Fazekas Fanny, aki a fenntartható design elkötelezett híveként már szervezett hasonlót. Budapesten a Fenntartható design, a fejlődés nyomában című tárlatot láthatta a közönség a 2017-es Design Hét Budapest keretében. A kiállítás fő célja, hogy testközelből bemutassa a kreatív és etikus tervezés szoros kapcsolatát és a fenntartható alternatívákat közelebb hozza a hazai vásárlókhoz. A Helsinkiben újrarendezett kiállítás középpontjában a természetes anyagok, hulladék minimalizálása és kreatív újrahasznosítás áll. A designereket egy közös cél alapján válogatta össze Fanny, valamennyien úgy vélik, hogy a designer feladata a társadalom és környezeti problémák kérdéseire adható releváns válaszok felsorakoztatása a design eszközeivel.

A divatiparban jelenlévő túltermelés a tervezőket folyamatos gondolkodásra készteti, a jelen és jövő közötti konnekció újradefiniálásával pedig újabb egyedi, minőségi és hosszú távon is funkcionális termékek létrejötte valósul meg a divat-és formatervezés területén. 
Magyarországon számos tehetséges tervező alkot a fenntarthatóság jegyében, akik társadalmi, gazdasági és ökológiai problémákra nyújtanak megoldásokat és a saját egyéni felelősségvállalás fontosságára hívják fel a figyelmet. A kiállítás mellett a Nordic országok legnagyobb és legrangosabb design vásáraként is említett Helsinki Design Marketen a magyar design munkákat a finn közönség meg is vásárolhatja. 

„A Helsinkiben megvalósuló kiállítás célja, hogy segítse a feltörekvő magyar designerek nemzetközi ismertségét, és párbeszédet kezdeményezzen a fenntartható design aspektusairól finn és magyar alkotók között. A kiállítás divatszekciójában olyan magyar kortárs designerek munkái kapnak helyet, akik árnyalni kívánják az ökodivat problémakörét, elsősorban alapanyagok felhasználási lehetőségeire, társadalmi és gazdasági szempontjaira fókuszálva. A tárgytervezési részlegben kiállított munkák szintén a fenntartható fejlődést segítő gyakorlatokra mutatnak példákat.” – Fazekas Fanny, a kiállítás szervezője.

A kiállítás részét képzi a Helsinki Design Week programsorozatának. 

szöveg: sajtóközlemény / Zsanett Lengyel




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A METU képviseli hazánkat a Helsinki Design Héten

A METU képviseli hazánkat a Helsinki Design Héten

A Helsinki Design Hét (szeptember 8-17.) a legnagyobb tervező és építészeti fesztivál az északi országokban

Päivi Raivio kapta az idei Helsinki Design Award díjat

Päivi Raivio kapta az idei Helsinki Design Award díjat

2022-ben is designdíjat érnek Helsinki élhető közterei.

Hirdetés