A 360 Design Budapest kiállításon Kovács Kristóf Seat, Pedestal és Divide munkái is megtekinthetők.

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) rendezvénysorozata, a Fashion & Design Autumn keretében október 4-én megnyílt 360 Design Budapest kiállításon tíz regionális alkotó mellett huszonnyolc hazai formatervező munkái láthatók, négy különböző kategóriában. Az MDDÜ és az OCTOGON magazin együttműködésében megvalósuló cikksorozatban kategóriánként egy-egy tervezőt mutattunk be az elmúlt napokban. Utolsóként, de nem utolsósorban Kovács Kristóffal beszélgettünk.

Kovács Kristóf jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervező mesterszakos hallgatója, egy rövid ideig azonban a németországi Folkwang Művészeti Egyetem ipari formatervező szakán is tanult. Szakmai gyakorlatát a FabLab Budapestnél töltötte, majd 2019-ben a neves Marcel Wanders termék- és belsőépítészeti stúdióban is dolgozott terméktervező gyakornokként, ahol olyan jól ismert nemzetközi cégekkel dolgozhatott együtt, mint a Louis Vuitton, Baccarat vagy a KLM. Az invisiblamp elnevezésű csomópontos projektjét 2019-ben beválogatták a Czech Design Weekre.

Seat

Legutóbbi munkái, a 360 Design Budapest kiállítás „Konstruktőrök” kategóriájában bemutatott Seat, a Pedestal és a Divide egy irodai bútorkollekció része, amit még a FabLab Budapesttel közösen vizualizáltak a nyár folyamán.

„A sok közös beszélgetés során megfogalmaztuk a célunkat; egy digitálisan gyártható kisszériás bútorcsalád tervezését, amihez minden feltétel – beleértve a gépi infrastruktúrát is – adott volt, így el is kezdődött a munka. A koncepció az volt, hogy a bútorkollekciót kiajánljuk nagyvállalatok irodaházaiba, és az ebből befolyó összegből a projektben résztvevő fiatal tervezők munkáját támogatjuk. Ez a kezdeményezés mindkét fél számára előnyös és egyben támogatja a lokális gyártást is, ami a fenntartható design egyik fontos eleme” – jegyezte meg Kristóf.

Pedestal

A fiatal designer elmondása szerint ezek a friss munkák annyiban mások az eddigiekhez képest, hogy több együttműködést, hatékony kooperációt tesznek lehetővé, akár utólagosan is. Ahogy minden tervezési folyamatot, Kristóf ezt is kutatással kezdte, különös tekintettel a különböző bútortervező stúdiók projektjeire, és a piacon található termékek legújabb trendjeire vonatkozóan. Ezek után készültek el az első skiccek, majd a 3D látványtervek. 

„Nagyon örültem, amikor beérkezett az e-mail a 360 Design csapatától, hogy beválogatták a munkáimat. Ezek a kiállítások nagyon fontos szerepet töltenek be abban, hogy fejlődjön a tárgykultúránk, és hogy a designra ne úgy gondoljunk feltétlen, mint egy tőlünk távoli, nagyon drága dologra. A design jelen van a mindennapjainkban még akkor is, amikor éppen az internetet böngésszük vagy a tömegközlekedésen utazunk” – jegyezte meg a tervező.

Divide

A „360 Design” Kristóf számára éppen azt jelenti, hogy a design mindent magába tud foglalni: „Mint amikor egy nagylátószögű objektíven keresztül vizsgáljuk a világot és hirtelen sokkal több mindent látunk egyszerre, mint azelőtt. Ez a kiállítás is egy ilyen gyűjtemény, ahol meg tudnak jelenni egymás mellett nagyon különböző alkotások is.”




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tér- és hangulatképzés fénnyel

Tér- és hangulatképzés fénnyel

Kovács Kristóf Stúdió lámpa mestermunkája a MOME Formatervező művész MA szakán.

„A design jelen van a mindennapjainkban”

„A design jelen van a mindennapjainkban”

A 360 Design Budapest kiállításon Kovács Kristóf Seat, Pedestal és Divide munkái is megtekinthetők.

Az Octogon Deco közös Adventi játéka a Bomo Art Budapesttel
  • 2020-11-18 14:00
  • Deco

Az Octogon Deco közös Adventi játéka a Bomo Art Budapesttel

JÁTÉK, JÁTÉK, JÁTÉK!

Hirdetés