Korunk "nem-olasz" designjának meghatározóbb alakjával Martinkó József beszélget.

"Itt az idő, hogy kifejezőbbek legyünk." Az 1965-ben, Münchenben született Konstantin Grcic. Együttműködése a világ legnagyobb cégeivel mindig sikert és megbecsülést hozott stúdiójának. A Flosnak tervezett Mayday lámpája bekerült a New York-i MoMA állandó gyűjteményébe. Idén ő volt az, aki Karim Rashid mellett, egyéni design projektjével szemléltette a kortárs experimentális design legfontosabb trendjeit. (lásd. OCTOGON 2003/1. melléklet)

Hogyan került kapcsolatba a Magis-szel, és miben áll ez a kapcsolat jelenleg? Illetve hogyan is néz ki e közös munka folyamatában?ef: 

Évekkel ezelőtt került először szó arról, hogy kellene valamit csinálnunk közösen. Többször megkeresett ezzel a felkéréssel Eugenio Perazza. Én voltam az, aki hosszú ideig hezitált, bár nagyon kedvelem a Magis kollekcióját, és szívből szeretem Perazzát, de nem igazán láttam rá a cégre és a termékek fejlesztésének irányára, illetve nem tudtam elképzelni, hogy hogyan tudnék én ebbe belekerülni, beilleszkedni a munkáimmal. Ugyanis nem akartam még egy plasztik széket, vagy bármilyen tucat műanyag tárgyat csinálni a Magis számára. Folyton azt válaszolgattam Eugenio Perazzának, hogy nem, még nem tudom. Egy nap azonban, emlékszem, felhívott a stúdiómban, annyit mondott, hogy holnap indul, és beugrik hozzám. Hirtelen nem tudtam nemet mondani. Gyere. Beült a kocsijába Barbarával, az asszisztensével, eljöttek, és azt ajánlották, felejtsem el a műanyagot, ha egyébként sincs kedvem hozzá. Csináljam meg alumíniumból a széket – lesz, ami lesz. Tulajdonképpen nagyon meg voltam lepődve első hallásra, ugyanakkor ez az ajánlat nagyon inspirált, felpörgetett. Igent mondtam. Dolgozzunk együtt! Perazza nagyon precíz és körültekintő abban, ahogyan kiválasztja a designereit és abban is, ahogyan egy-egy termékfajtához konkrét designert választ. Egy olyan meghívásnak éreztem a felkérését, ami egy nagyon intenzív, feszes munkára szól. Világos volt számomra, hogy ez az ajánlat lehetővé teszi számomra, hogy a legextrémebbet hozzam ki magamból. 

Ez lassan két éve történt. Egy évig tartott a fejlesztés, és egy évvel ezelőtt készült el az első prototípus. Ezen a széken (Chair_One) dolgozni valami esszenciálist, alapvetőt  jelentett számomra. Meghozni a döntést arról, hogy hogyan illeszkedhet az anyag és ez a speciális sajtolásos technológia egyetlen székben. A kulcsötlet az volt, hogy miképpen is lehet összeegyeztetni a struktúrát és a komfortot egyetlen egységben. Vagyis itt maga a struktúra adja a szék egészét.

Gulio Cappellini szerint egyre inkább az anyagválasztás válik a tervezés meghatározó momentumává. Ez a mai design fő jellemzője. Miért utasította el a műanyagot, és ragaszkodott  éppen az alumíniumhoz? Milyen történet áll e döntés mögött?
Ez a sajtolt alumínium nem valami szokatlan anyag. A gyártási folyamat sem az. Ahogyan mi ezt a szokványos dolgot használjuk, az talán mégis rejt némi kihívást magában. Ám ez inkább a struktúrából, a formából fakadhat. Egyébként valószínűleg csak  megtettük a következő nagyon is logikus lépést, aminek már addigra elő volt készítve a terep.

Ha már amúgy is szóba került a forma, hadd kérdezzem meg, hogy ez a konstruktivistának tűnő külalak a minimalizmus utáni stíluskeresés állapotára utal, vagy már szót sem érdemel az „elnyűtt minimál”?
A minimál bomlását valamilyen összetettebb struktúra létrejötte eredményezhette, amit talán a high-tech építészet hozott magával. Vagyis amilyen módon az építészet a struktúrát a lehető legadekvátabb módon használja. Ezzel párhuzamosan a minimál abszolút elfogadottá vált, de közben ki is üresedett, el is laposodott. Ez ugyanis egy nagyon egyszerű, formális nyelv. Azt hiszem, ebből már túl sok. Itt az idő ismét, hogy kifejezőbbek legyünk. Találjunk személyes kifejezési módokat. Ez, amit én csinálok, jelenleg nagyon expresszív. Ha az emberek azt mondják, hogy ez a szék csúnya, az jobb, mintha azt mondják, OK. Semmi érdekes. Ez egy nagyon személyes dolog, és én azt szeretném, hogy az emberek vagy imádják vagy utálják a székem. És ne gondolhassák, hogy el lehet intézni egy egyszerű okéval.

Beszéljünk egy kicsit a kölni Ideal house projektről. Ugyanis az nagyon különbözik a Karim Rashid-féle organikus, impulzív divattrendtől. Az ön munkáin ugyanúgy fellelhető a struktúrája egyetlen bútornak, de ugyanakkor magának az egész térnek is. Ez nagyon más, kockázatos problémakör. Miért pont ezt az utat választotta?
Az ideális ház alapötlete egy fikcióból fakad. Lehet-e reális, ami tökéletes? Jobb-e az ideális, mint a reális? Az ideal house-nál a cél olyan valami volt, ami majdhogynem lehetetlen. Két tökéletesen ellentmondásban álló dolog összerakására vállalkoztam. Egyik oldalon: a legszebb tér, vagyis az üres tér, a másikon pedig … 

Hm? Hogy is?
Igen tudom, tudom, és teljeséggel világos előttem, hogy mi emberi lények nem tudunk  tárgyak nélkül  élni. Tehát az a kijelentés, hogy az üres tér a legcsodálatosabb: hamis. Egy hazugság, mert tulajdonképpen nekünk embereknek az kell, hogy dolgok sokasága vegyen minket körül. Csináltam végül is egy teret, ami üres, de mégis polcokból épül fel. Millió kis üres teret foglal magába ez a szerkezet. Egy hatalmas üres tér, ami nagyon nyitott. Mint egy automatikus játszótér, ahol te találod ki, hogy mit, hogyan és mire használsz. Üres és flexibilis, mint egy színpad. De a végeredményben a tárgyak archetípusaival, ideáival, az emlékeid tárgyaival a polcokat te magad töltöd fel.

Beszéljen arról a kis keménykalapos, ballonkabátos emberkéről, amit logóként is használ. Ki ő? Talán Monsieur Hulot?
Igen... (Nevet.) Ez egy vicces rajz. Egy öreg faszi, aki bámulja a világot. Szerintem ez egy jó metafora. Az öregek sokat tudnak, és meg vannak érintve a világ valóságától, de nem ezért szeretem. Őt egy idegen figuraként, megfigyelőként néha beleveszem a projektbe.

Fontos dolog a humor a tervezésben?
Végül is igen, de azért távolról sem szeretnék stupid tárgyakat tervezni.

És az irónia, vagy a groteszk látásmód?
Szeretem a groteszk dolgokat. Irónia? Igen. Jöhet. Bár néha túl könnyű cinikusnak lenni, és én nem akarok cinikus lenni. Az élet szép. 

Az interjú nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazinban.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az újrahasznosított műanyagból készült szék, amelynek előállításához elég egy perc

Az újrahasznosított műanyagból készült szék, amelynek előállításához elég egy perc

Új szelek fújnak a formatervezés világában.

Hogyan válik branddé a szenvedély?

Hogyan válik branddé a szenvedély?

Idén is nagy dobásra készül a több mint 40 éves design-cég, a Magis.

A LEGO és a MOME egyesíti kreatív erejét 

A LEGO és a MOME egyesíti kreatív erejét 

A Talent Awards alkotópályázattal indul az együttműködés, melyre LEGO elemekből készült mozaikalkotásokat várnak.

Hirdetés