Idén is nagy dobásra készül a több mint 40 éves design-cég, a Magis.

Idén is nagy dobásra készül a több mint 40 éves design-cég, a MagisEugenio Perazza alapító úgy tette a legismertebbek egyikévé a céget, hogy közben az mit sem veszített az eredeti értékeiből: a szenvedélyből, az optimizmusból és az egyediségből.

Magis Brand Movie from Magis on Vimeo.

Eugenio Perazza 1976-ban, Olaszország északkeleti részében alapította a Magist, azzal a céllal, hogy felhasználók széles körét láthassa el csúcsminőségű, kiválóan működő termékekkel. Miután átrágta magát az első, nehéz éveken, és a vállalkozás kezdett sikeres lenni, Perazzát talán az állandó mosolygás jellemzi a legjobban: „Mosolygok. Boldog vagyok.” Egyik kollégáját, Jerszy Seymourt éppen azzal vette le a lábáról, ahogy a Milánói Designhéten ugyanúgy beszélt az úri publikumnak, ahogy a cégen belül is szokása: homlokára tolt szemüveggel, kissé csálé nyakkendőben.  

Perazza mosolya nem alaptalan, elvégre a Magis – az „etikus, költői és esztétikus” termékek tervezője – hamarosan a nemzetközileg legismertebb designerekkel dolgozhatott együtt. Marc Newson, Ron Arad, Naoto FukasawaMarcel Wanders, Stefano Giovannoni, Philippe Starck, Zaha Hadid, Thomas Heatherwick. És ez a lista koránt sem teljes.

Ami viszont ennél is érdekesebb, hogy a Magis tervezői szerint a velük való közös munka még a fenti tervezőkből is kihozta a legjobbat, trükkösebb, egyénibb termékeket hoztak létre velük, mint másokkal, talán éppen a Magis szenvedélyes és optimista hozzáállásnak köszönhetően. Vagy mert a cégnél családias a légkör, ahogy az egyik designer fogalmaz, náluk „nincs főnök, a gondolat a főnök”.

A Magis termékei jellemzően a világpiacra készülnek, vagyis a 85 százalékukat exportálják Olaszországból, miközben design tekintetében mindegyik „100% Made in Italy”: magas minőségűek, összhangban vannak a cég hagyományaival, a kézműves kultúrában gyökereznek, és megőrizték a jellegüket a nyolcvanas-kilencvenes évek ipari növekedése közepette is.

Perazza a természetéből adódóan mindig előre gondolkodik, már 2021-re és 2022-re is készül projektekkel. De ettől még nem hagyja ki az idei újdonságokat sem, köztük, egy teljes mértékben újrahasznosítható, biológiailag lebomló széket. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hangelnyelő telefonfülke a DO WORK!-ben

Hangelnyelő telefonfülke a DO WORK!-ben

Ha szeretnél nyugodtan telefonálni, akkor próbáld ki a SpaceS irodai telefonfülkét!

Ismerd meg a MuteDesign zajcsökkentő termékeit!

Ismerd meg a MuteDesign zajcsökkentő termékeit!

Hangelnyelő torony és telefon box is megtalálható a kínálatban. 

Elindult a  DO WORK! iroda akusztikai szolgáltatása

Elindult a DO WORK! iroda akusztikai szolgáltatása

Innovatív megoldás az irodai hangcsillapításra.

Hirdetés