A kiállítás sorozat magyar képzőművészek számára biztosít bemutatkozási lehetőséget, még lehet rá jelentkezni.

 

 

A Magyar Foundation of North America 2018-2019-ben is megrendezi a Hungary Emerging programját. A kezdeményezés egy olyan kiállítás sorozat, amely tehetséges, Magyarországon vagy külföldön élő magyar képzőművészek számára biztosít bemutatkozási lehetőséget. A program célja, hogy a feltörekvő alkotók nemzetközi színtéren is ismertséget szerezzenek, és részesei legyenek a globális kulturális párbeszédnek.

A tavalyi évhez hasonlóan a művészek által beküldött jelentkezésekből szakmai testület választja ki azt a 10 alkotót, akik bemutatkozhatnak a Hungary Emerging kiállításokon. Az értékelő bizottság kiemelkedő művészeti szakemberei többek között akadémiai területen, valamint New York legismertebb galériáinál szerezték tapasztalataikat.

Az első Hungary Emerging programban szereplő 10 művész alkotásai a képzőművészet különböző ágait ölelték föl. A kiállítási anyag számos jelentős nemzetközi művészeti vásáron szerepelt a New York-i Art Expotól a Red Dot Miamig. Az egyedülálló kiállítás az előbbieken kívül a Lincoln Centerben is bemutatásra került 2018 októberében a Magyar Állami Operaház és a Magyar Nemzeti Balett vendégeskedése alkalmával.

Magyar Foundation of North America küldetése, hogy a magyar kultúrát, kulturális együttműködéseket és az ehhez kapcsolódó kölcsönös érdeklődésre számot tartó témákat népszerűsítse. Az általunk létrehozott platform különleges lehetőséget kínál a feltörekvő magyar művészeknek, a program apropóján a nyertesek közül többen ellátogattak az Egyesült Államokba, a kiállítások hatására megélénkült az érdeklődés a tehetséges magyar alkotók művei iránt. Rendkívüli öröm számunkra, hogy folytathatjuk a programot, és ezáltal további magyar művészeket mutathatunk be a nemzetközi közönségnek

– mondta Niles Barnhart, a Magyar Foundation ügyvezető igazgatója.    

 

A második Hungary Emerging program hivatalosan az Art Market Budapest művészeti vásáron indult 2018. október 10-én. A kiválasztott művészek listáját 2019 elején jelentik be, a kiállítás-sorozatra pedig a jövő év folyamán kerül sor az Egyesült Államokban. Az első, 2017-2018-as Hungary Emerging programba bekerült művészek Batykó Róbert, Biró Dávid, Fajgerné Dudás Andrea, Horváth Ágnes, Horváth Lóczi Judit, Pol Kurucz, Mezősi Ágnes, Regős Benedek, Saxon Szász János, valamint Tóth Angelika voltak.
 

A programra a világ bármely pontjáról jelentkezhetek magyar művészek a Hungary Emerging program weboldalán e-mailben. A jelentkezési határidő 2019. január 31.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Maurer Dóra műveiből nyílt kiállítás a londoni Tate Modern múzeumban

Maurer Dóra műveiből nyílt kiállítás a londoni Tate Modern múzeumban

A tárlat augusztus 5-től egy éven keresztül, ingyenesen megtekinthető.

Egyszülős Központ, Biennále és gyapjú ház az idei Highlights of Hungary jelöltjei között

Egyszülős Központ, Biennále és gyapjú ház az idei Highlights of Hungary jelöltjei között

Drón, robot, gyapjúház vagy esetleg egy közösségi tér lesz a nyertes? Inspiráló alkotások a hazai kreatív világból, január 28-ig lehet szavazni.

Indul a Hungary Emerging program magyar művészek számára

Indul a Hungary Emerging program magyar művészek számára

A kiállítás sorozat magyar képzőművészek számára biztosít bemutatkozási lehetőséget, még lehet rá jelentkezni.

 

 

Hirdetés