MOME hallgatók sikere Európa legfontosabb fotóművészeti vásárán.
 

A legrangosabb kortárs fotóművészeti vásár, a Paris Photo fiatal fotográfusok számára meghirdetett Carte Blanche pályázatán négy nyertes alkotó közül kettő a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója.



Geibl Kata, BA-n idén végzett hallgató a Sisyphus című fotósorozatával, Szalai Dániel, másodéves MA-s hallgató Novogen című projektjével versenyez a fődíjért.

Szalai Dániel munkája az ember természetformáló ambíciójának speciális esetét dokumentálja: képei portrészerűen ábrázol olyan baromfikat, amelyeket  oltóanyagok ipari előállításában használnak fel.  A sorozat rendkívül humoros és zavarba ejtő módon számos morális és az emberiség jövőjével kapcsolatos kérdést vet fel. Szalai sorozata nem csak a Paris Photo rendezvényén aratott ekkora sikert, hanem az UNSEEN fesztiválon és egyidejűleg a BredaPhoto fesztiválon is kitüntetett megjelenést és figyelmet kapott. 

Geibl Kata összetett képi építkezésű sorozata abból az alapvetésből indul ki, hogy a történelmi tapasztalat egyirányú, az emberi tudás folyamatosan gyarapszik, s az egyirányú fejlődés kulcsa pedig az, hogy tanulunk-e a múltban elkövetett hibákból és tévedésekből. A múlt és jövő percepciójával foglalkozó sorozat gazdagon és játékosan kever képi referenciákat és idézeteket, egyúttal az emberi létezés alapkérdéseit is tárgyalja. 

A Carte Blanche-díj döntőseinek alkotásai rendhagyó kontextusban, a Paris Gare du Nord állomáson láthatóak október 4. és november 12. között, a Grand Palais-ban pedig portfolió bemutatók és szakmai találkozók keretében ismerkedhet meg a közönség az alkotókkal.

http://programme.parisphoto.com/programme-2018/kata-geibl.htm

http://programme.parisphoto.com/programme-2018/daniel-szalai.htm




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hogyan önthet belénk lelket a design?   

Hogyan önthet belénk lelket a design?   

Nemzetközi szociális design konferencia a MOME-n a válságok és katasztrófák kezeléséről

Építészet az Alpok napos oldaláról | Architectural Matters

Építészet az Alpok napos oldaláról | Architectural Matters

Folytatódik a MOME építészeti előadás sorozata

„Mi ebben hiszünk, a józan, holisztikus gondolkodás jövőjében”

„Mi ebben hiszünk, a józan, holisztikus gondolkodás jövőjében”

Fenntarthatósági tematikánk kapcsán osztjuk meg újra az estudio Herreros partnerével, Jens Richterrel készült interjúnkat

Hirdetés