Két év kényszerű szünet után 2023 februárjában ismét megnyitja kapuit a Messe Frankfurt, ahol idén egyidejűleg három jelentős szakvásár – az Ambiente, a Christmasworld és a Creativeworld – is látható lesz.

 

A korábbi évek hagyományait folytatva, 2023 trendjeinek meghatározására ezúttal is a bora.heike.palmisano designer iroda kutatói vállalkoztak. Munkájuk eredményeivel a Messe Frankfurt külön erre a célra kialakított standjain ismerkedhet meg a szakmai- és a nagyközönség. A gazdag anyagot helyszíni vezetések és szakmai előadások teszik még életszerűbbé, hozzák közelebb a mindennapokhoz.

Az idei három fő trend közös vonása az embercentrikusság.

 

1. RENDHAGYÓ, ISMERETLEN SZÉPSÉG (unknow beauty)

Ennek a korábbi hagyományoknak hátat fordító stílusnak lényege, hogy a megszokott, meghitt környezetet átformálva, váratlan, fordulatokban bővelkedő hatásoktól sem mentes megoldásokban gondolkodik. Színskáláján az intenzív, extravagáns árnyalatok valamint a lágy, kellemes színek keverednek. Jellemzően csillogó árnyalatokkal, a szivárvány színeivel, nedves hatású felületekkel dolgozik.

A középpontba elvont formákat, hagyományostól eltérő felületeket állít. Tudatosan törekszik az analóg és digitális, a valós és a virtuális világ összeolvasztására. Az általa használt díszítőelemek és a környezet, a fények és az árnyékok együttese extravagáns, olykor bizarr hatást keltenek az adott enteriőrben.
 


2. KELLEMES, MEGNYUGTATÓ TERMÉSZET (calming nature)

A természet megnyugtató erejére, az ember és természet ősi kapcsolatára épít. Organikus formák és lágy színek, az erőforrások kíméletes használata jellemzi. A növényvilágból kölcsönzött, hideg színeket a természeten található kövek és fémek semleges árnyalataival egészíti ki, a melegebb árnyalatokat a mohák, és az agyag rozé árnyalatainak segítségével biztosítja.

Ennél az irányzatnál elmosódnak a határok technológia és kutatás, formatervezés és kézművesség között. Újdonságként jelennek meg az újrahasznosított hulladékok is. Az elsősorban irodák számára kifejlesztett irányzat enteriőrjei világos és nyugodt formákat kínálnak, természetet idéző hangulattal.
 


3. IDŐTLEN ÖTLETEK, ÉRZELEM ÉS ÉRTELEM (lasting ideas)

A tervezők a nagy elődök példáiból indulnak ki, ám alapvetően új és korszerű terekben gondolkodnak. Kutatásuk fókuszába a klasszikus előképek mai környezetbe való adaptálása áll. Az örökérvényű megoldásokat markáns színekkel, grafikus elemekkel keltik új életre. Céljuk az ismert megoldások újragondolása, a jól bevált koncepciókat a megváltozott igényeknek megfelelően továbbfejlesztve.

A hűvös zöldek és kékek mellé intenzív narancsok, lilák és sárgák járulnak, gyakran rafinált színhatásokkal. Az anyaghasználat széles skálán mozog, természetes és újrahasznosított megoldások egyaránt fellelhetőek. A többfunkciós, munkavégzésre és mindennapi életre egyaránt alkalmas terek messzemenőkig alkalmazkodnak a felhasználók igényeihez.
 

 

Messe Frankfurt

Időpont: 2023. február 3-7. között
Helyszín: Frankfurt
Ambiente
Christmasworld
Creativeworld

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Poláris Konstelláció - Művészeti kiállítás és vásár

Poláris Konstelláció - Művészeti kiállítás és vásár

Az idén 15 éves VILTIN Galéria és a Gallery MAX egy grandiózus eseménnyel készül a művészet iránt érdeklődőknek!

Szezonális és a karácsonyi dekorációk | Christmasworld Trends 24+ (X)
  • 2023-11-29 11:00
  • Deco

Szezonális és a karácsonyi dekorációk | Christmasworld Trends 24+ (X)

Fókuszban a természethez, a saját otthonhoz és az emberi jóléthez való visszavágyódás

Hirdetés