Hirdetés

A MOME idei első Best of Grafika-díjas tervezőinek munkái.

A MOME Tervezőgrafika Tanszéke tavaly alapított Best of Grafika díjat a szemeszter kiemelkedő teljesítményét nyújtó alap- és mesterképzős hallgatói kapják a tanszék közösségének döntése alapján – írta a Designisso. A nyertesek munkáit magasan jegyzett díjpályázatokra nevezik, ezzel segítve a hallgatók bekapcsolódását a nemzetközi szakmai közéletbe. Az idei első két díjazott Fazekas István és Vásárhelyi Áron – következzenek az ő munkáik.

Vásárhelyi Áron: A szépség

Áron nem kisebb témát ragadott meg, mint a szépséget. Mindezt a teljesség igénye nélkül tette, filozófiai szövegek és személyes gondolatok izgalmas elegye lett a kiadvány, ami már megjelenésében is helyzetbe hozza a szépség mikéntjét: nyitott gerinc, szűkre szabott margók, „megsárgult” belívek, a kenyérszövegen keresztülfutó keresetlen vonalak. Ennek ellenére a végeredmény mégiscsak szép lett.

Fazekas István: Beruer Marcell doboz

Breuer Marcell 1925-ös tálalóasztalainak állít emléket a Breuer Marcell doboz, ami nemcsak tisztelgés munkássága előtt, hanem híres tárgyegyüttesének továbbgondolása is. István eljátszott a gondolattal: mi lenne akkor, ha az egymásba csúsztatható Bauhaus asztalokat kereskedelmi forgalomban is lehetne kapni? Milyen csomagolása lenne?

Vásárhelyi Áron: Installáció

A technológiai fejlődéssel szinkronban az alkalmazott művészetek is változnak – a 21. század tervezőgrafikusa sokszor találhatja szembe magát olyan helyzettel, ahol nemcsak statikus, hanem mozgóképben is gondolkoznia kell. Áron installációja pontosan ilyen: mozgásra bírt pszichedelikus grafikákat helyezett el egy fiktív, vízzel borított térben.

Fazekas István: E-font

A moduláris – fix elemekből építkező – betűtípusok szinte kimeríthetetlen témát jelentenek. Ami a nehézsége, az egyúttal a szépsége is: egyszerű grafikai elemek variálgatásából egy teljes betűcsaládot tervezni. Az E-font egy elektronikus biciklihasználatot promotáló kampányhoz lett megálmodva.

A projektek témavezetői Balla Dóra, Lakner Antal, Simon Péter Bence és Vargha Balázs voltak.

Forrás: Designisso




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nem akármilyen kamerával tesztfotózhatsz

Nem akármilyen kamerával tesztfotózhatsz

A DG Cameras csapata 3D nyomtatott kamerákat készít.

A karantén idején nagy segítséget nyújthatnak a MOME Segítő Pakkjai

A karantén idején nagy segítséget nyújthatnak a MOME Segítő Pakkjai

Az online letölthető csomagok fontos információkkal látnak el bennünket az izolációban.

Séta közben

Séta közben

Turányi Gáborra emlékezik egykori tanítványa, Pozsár Péter.

Hirdetés