100 év lengyel dizájn / 100 tárgy / 100 kép / 100 történet.

Nincs könnyű dolgunk, ha ismertetni szeretnénk a lengyel dizájn 100 éves fejlődését úgy, hogy csak 100 tárgy kiállítására korlátozzuk magunkat. Hogyan válasszuk ki a legfontosabbakat? Hogyan kerülhető el a kísértés, hogy ne csak az ikonikus munkákat mutassuk meg? Hogyan érhetnénk el, hogy ne csak a hozzáértő közönség érdeklődését keltsük fel? Továbbá hogyan érzékeltethetnénk leginkább a dizájn különböző területeinek sokféleségét?



A kiállítás ötvözi a múltat és a jelent: feltárja a kortárs lengyel grafika eddigi eredményeit, ezáltal bemutatja a lengyel dizájn eddig felépített értékeit. A tárlat 100 művet ismertet, lengyel művészek munkáit, 25 lengyel illusztrátor értelmezésével, megfejtéseivel perezentálva. A vizuális művészeket karrierjük különböző állomásain figyelhetjük meg. Köztük vannak a lengyel illusztrációs iskola tapasztalt mesterei, a világ minden pontján értékelt fiatal és középső generáció művészei ugyanúgy, mint a frissen végzett, zsenge pálykezdők. A meghívott képzőművészek többsége gyermekkönyveket illusztrál, mindemellett széles körben értelmezhető vizuális kommunikációt használ munkája során. Ugyan különböző stílussal rendelkeznek és más-más technikát használnak, egy dolog azonban mégis közös: a figyelemre méltó tehetség.



A bútorokon, az üvegen és a porcelánon kívül, amelyek egyértelműen összefüggésbe hozhatók a dizájnnal, hozzáadtunk néhány kevésbé nyilvánvaló dolgot is, mint például: betűtípusok, logók, gyermekjátékok, egy mozdony, neon, vitorlázó repülőgép vagy robogó, de még a legfinomabb lengyel csemege, a Ptasie mleczko vagy a Ringo is megjelenik majd – a lengyel sportjáték, amit labda helyett gumigyűrűvel játszanak.
A kortárs alkotások mellett bemutatjuk a már klasszikássá vált műveket is; különleges tárgyak lesznek láthatók, lényegében teljesen egyedülálló művészi munkák; prototípusok, mintapéldányok, amelyek sosem kerültek be a tömeggyártásba, ám mégis meglehetősen népszerű, a lengyelek által az elmúlt 100 évben napi szinten használt termékek.

A kiállítás nemcsak 100 alkotást mutat meg és ezek vizuális értelmezéseibe enged bepillantást, hanem elmesél nekünk 100 történetet is: tervezőkről, igényekről, álmokról, lehetőségekről és korlátokról. Nemcsak konkrét tervezetekről, projektekről beszél, hanem feltárja magát a kreatív tervezési folyamatot, az ötletek létrehozásának menetét. Általánosságban véve a dizájn csodálatos koncepcióját láttatja, mint a művészet azon területét, amely az emberhez legközelebb áll, amely körülvesz bennünket nap mint nap, és nem is tudunk élni nélküle, annak ellenére, hogy legtöbb esetben ennek nem igazán vagyunk tudatában. A tárgyak kronológai sorrendben sorakoznak fel, így láthatóvá válnak azok a bizonyos matériák, anyagok, témák és formák, amelyek vissza-visszatértek a lengyel dizájn elmúlt 100 éves történelme során. A tárlat  nyitva áll a nagyközönség előtt, beleértve a legfiatalabb generációt is. A kiállítás a lengyel szuverenitás helyreállításának 100. évfordulója alkalmából került megrendezésre.

Kurátor: Ewa Solarz
Elrendezés: The Beton stúdió – Marta és Lech Rowińscy
Arculat: The Acapulco Studio
A tárgyak szöveges bemutatása: Agnieszka Kowalska, Ewa Solarz, Agata Szydłowska 

​Megynyitó: szeptember 28-án 15.00 órakor
A kiállítás látogatható: szeptember 29 – október 15.
Helyszín: Budapesti Történeti Múzeum VÁRMÚZEUM, BUDAVÁRI PALOTA E ÉPÜLET
Belépés csak előzetes regisztrációval: budapest.info@instytutpolski.org

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ha mindenki meghallaná | DePART Collective

Ha mindenki meghallaná | DePART Collective

A holnap ellenállásának roma archívumai:  Jonas Baur, Dominik Jellen, Cat Jugravu, Anna Szepes

Vásárnap zár a TechnoCool kiállítás

Vásárnap zár a TechnoCool kiállítás

Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989–2001) 

Test & Lélek metafizikája

Test & Lélek metafizikája

Kortárs képzőművészek a KÉPEZŐ-ben

Hirdetés