A hétvégén zajlik a margitszigeti covid-kavicsok közös áthelyezése 

A margitszigeti civil emlékmű ötletgazdái azzal fordultak a Fővárosi Önkormányzathoz, hogy segítsen a futókör mellől egy méltóbb, csendesebb helyre telepíteni a köveket. Helyszíni szemle után a margitszigeti virágoskert kavicsos szegélyére esett a választás, ahol az egynyári és évelő virágdísz keretezheti a harmincezernél több áldozat emlékköveit. Az esemény augusztus 27-29. között zajlik, várják az együttérző segítőket.

 

Civil, alulról jövő kezdeményezésként, nagyon szolid, mégis nagyon erős land-art lett a Margitszigeten a futókör keleti szakaszán elhelyezett kavicsokból, amelyet a Covid magyarországi áldozatainak emlékére kezdett elhelyezni egy maroknyi együttérző polgár. Minden kő egy-egy emberélet végét szimbolizálja, a kövek a napi hivatalos jelentések alapján lettek dátummal ellátva, illetve második számként az áldozat életkora szerepel rajtuk. Több mint harmincezer magyar áldozatnak állít emléket a Margit-híd lehajtója mellett induló sor, amely a harmadik hullám idején elért az Árpád-hídig. A kövek alatt egy piros-fehér-zöld szalag és egy gyászszalag fut végig. 

A margitszigeti futópálya melletti kavicsokat áthelyezzük a rózsakerti belső sétány külső ívéhez, ahol végleges helyükre kerülnek. A kavicsokat időrendi bontásban szeretnénk elhelyezni, ehhez többet újra kell írni, mert elvesztek, vagy lekopott róluk az eredeti írás.

Várunk titeket péntektől vasárnapig 8-20 óra között a Margitszigetre, a kavicsok áthelyezeséhez, hogy méltósággal tudjunk emlékezni az elhunyt honfitársainkra.

A választott helyszín a sziget legcsendesebb területe. Az akcióban részt vesz a civil aktivisták mellett a FŐKERT és a Budapest Brand, valamint a Városháza dolgozói is önkéntes alapon.


A sátrainkat az alábbi indulási pontokon keressétek: 


Péntek, aug. 27.
Margit híd felől a szökőkút után a Hajós Alfréd sétányon (ahol a napozóágyak és a BUDAPEST installáció van)


Szombat, aug. 28.
 A Vadaspark déli oldalánál a Művész sétány és a futópálya között között


Vasárnap, aug. 29.
Árpád hídnál a parkoló mellett a futópályánál (a sorompó magasságában)


Eszközök és információk az induló sátraknál, illetve kérdésekkel az oldalon kereshettek minket.


Várunk titeket!






Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ott a helyed a Margitszigeten!

Ott a helyed a Margitszigeten!

A hétvégén zajlik a margitszigeti covid-kavicsok közös áthelyezése 

Az első hazai mérnök doktor emlékére

Az első hazai mérnök doktor emlékére

95 évvel ezelőtt hunyt el Zielinski Szilárd, a vasbeton építészet hazai hírnöke, többek között a margitszigeti víztorony megálmodója.

Folytatódik a margitszigeti szállodafelújítás

Folytatódik a margitszigeti szállodafelújítás

A munkálatok 2019 tavaszán fejeződnek be.

Hirdetés