Ékszerdoboz az Andrássy út vonzáskörzetében lévő szecessziós épületben.

Az Andrássy út vonzáskörzetében egy szecessziós épületben találta meg új otthonát az a házaspár, akik úgy alakították ki életvitelüket, hogy egyszerre két országban is otthon érezzék magukat. Bár a család tagjai nem az egész évet töltik itt, mégis úgy érezték, hogy az állandó ingázás miatt Budapesten is szükségük van egy igényes lakásra. A cikk az Octogon Deco magazin 2018/2-es lapszámában jelent meg, amelyet itt tölthetsz le ingyen, pdf-ben.

Négy és fél éve kezdték a tervezést, és az átalakításra egy baráti építészt kértek föl, akivel hasonló az ízlésük, és az értékrendjük is. Együtt újragondolták az alaprajzot, kibontották a válaszfalakat, és a közösségi térben kialakított új funkciókat úgy választották el egymástól,

hogy a lakás közepét elfoglaló világító udvart dobozszerűen körbeépítették.

Ez a sötétszürkére festett központi rész itt egy kisebb fürdőszobát, mosókonyhát, tárolóhelyiségeket és egyéb szekrényeket rejt. Annak érdekében, hogy vizuálisan tágasabbnak tűnjön a tér, a konyha, étkező, nappali és a nappaliból üvegbetétes fém térhatárolóval leválasztott dolgozószoba egységesen lakozott betonpadlót kapott. A fényes padlóhoz és a már meglévő bútorokhoz visszafogott színvilágú, matt felületekkel kialakított enteriőröket komponáltak.

Több helyen visszabontották a falat, hogy az eredeti téglastruktúra újra felszínre kerüljön – ez történt az egyik közlekedőben található alkóvval is, ami így bortárolóvá alakult át, és a fal síkjában, a lakásban talált eredeti ajtókat felújítva üvegezett frontokat kapott. A nappali mellett a konyhaszigettel kiegészített konyha a megszokottnál jóval nagyobb teret nyert, mivel a társasági élet és a közös főzések alkalmával rendszeresen itt gyűlnek össze a vendégek.

Ebből a helyiségből vezet fel a tetőtéri teraszra az indusztriális stílusú, egyenes karú lépcső betonvasból készült korlátjával, amelynek megvalósítása a födém megbontása miatt nagy vállalás volt, bravúros megoldásokat igényelt. Mivel a lépcső a tetőn egy üveges felépítménnyel kapcsolódik a teraszhoz, a konyha innen is természetes fényhez jut. Fönt a magasban a nagyvárosi romantika lenyűgöző képe tárul elénk: a pesti háztetők, a tűzfalak, a rozsdás felületek és a vakolatlan kémények látványa mellett a város a legszebb arcát mutatja.

Tervező: Rimóczi Imre, Dinamo Építészcsoport


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Reneszánszát éli a Kádár-kocka

Reneszánszát éli a Kádár-kocka

Kutatási adatok szerint a kockaház a második legkeresettebb ingatlantípus ma Magyarországon.

A házak koronája

- 2021/2

Kicsit már a nyárra készül az Octogon Deco friss száma, amelyben bemutatjuk a legújabb árnyékolási megoldásokat és elkalandozunk a horvát tengerpartra, de szétnéztünk a frankfurti ISH fürdőszobai szakkiállítás és a tetők újdonságai között is. Zöld remények, villák, Isten hozzátok!

Acélrács és medúzaraj a designlámpákon

Acélrács és medúzaraj a designlámpákon

Márciusi designlámpa guide a Be Light!-tól.

Hirdetés