Családi ház Újhartyánban.

Az OCTOGON Deco 2021/3-as lapszámában közölt, Újhartyánban felépült villa szép példája a külső és belső megjelenés összhangjának. A harmóniához az alapakkordot az építtető, az építészek és a belsőépítészek gondolati összhangja jelentette. Ebben a házban minden a megrendelőért van, organikusan él vele együtt, az eredménnyel, egymás munkájával pedig az összes résztvevő maximálisan elégedett.
 


Az épület Ligetvári István és Ligetvári Dorottya munkája, karakteresen egyszerű, a hagyományos nyeregtetős háztípus kortárs átirata. Az építtető harmincas éveiben járó fiatal pár, kutyákkal és nyuszikkal, valamint nagyon határozott elképzelésekkel. Ez utóbbi nagy segítséget jelentett a belső tereket tervező Hadnagy Tímea számára. Az összekötő szálat az építészek és a köztük a megbízó ízlése jelentette, ami olyannyira egyértelmű volt, hogy bár az építészektől függetlenül érkezett hozzájuk a megbízás, kiderült, hogy régi családi ismerőseik tervezték a házat, így nem okozott gondot a közös hang megtalálása.

 

 

A lakótér eleve magától értetődő, logikus elrendezést mutatott: hagyományos, két traktusos lakóház, tetőtérbeépítés nélkül, ahol az egyik traktus a nappali funkciókat, a másik a hálószobákat fogadja be. A sötét színű magastetős tömeghez fehér lapostetős toldalékok kapcsolódnak – garázs, bejárati előtető, terasz, illetve a nappali terek sávja; a funkcionális elosztás már a tömegről jól leolvasható. Ugyanilyen egyértelműen közli a külső azt is, milyen vizuális világ áll közel a megbízók szívéhez: olyan minimál, ami egyszerűségében is otthonos. Összefogott formák, akromatikus színvilág, meleg, világos színű fa, és magas minőségű anyaghasználat, illetve részletképzés.

A megbízó maximalizmusa a tervezők elmondása szerint nemhogy nem fékezte, de lendületet adott a közös munkának, a végeredmény pedig pontosan olyan lett, amilyet a beköltöző pár magának elképzelt, és ennél jobb érzés tervezők számára aligha létezik. A határozott megbízói igényeknek a belsőépítészek erős szakmai háttérrel adjanak minőségi formát, mind az anyagválasztás, mind az egyedileg tervezett szerkezetek, berendezések terén.

A megbízó egyértelmű igénye volt, hogy a tér átláthatóságát ne bontsák meg a bútorokra kipakolt tárgyak, vagy drapéria. A lakótér nagyvonalúságának kulcsa a végigfutó mikrocement padlóburkolat és teljes hosszanti falat elfoglaló tároló egységes kompozíciója.

 

 

Ebben a lakótérben minden négyzetcentiméter nagy gonddal tervezett, az ülőbútorokon és a világításon kívül az összes bútorzat egyedi tervek alapján készült. A szürke-fehér-fekete színvilágba némi kölcsönös kompromisszum árán néhány „ütős” színt is sikerült becsempészni, ám az összhatás egységes maradt. A minimált általában keménynek, hidegnek tartjuk, és alapvetően az is a célja, hogy tiszta erőt sugározzon. Ezt a kívül-belül fegyelmezett házat mégis csak azzal a szóval jellemezhetjük: barátságos.

 

Helyszín: Újhartyán
Alapterület: 207 m2
Építészet: Ligetvári István, Ligetvári Dorottya 
Belsőépítészet: Hadnagy Tímea, Ulmann István, Edvi Zsófia, Timmer Dániel – Studio This




Studio This | Web | Facebook | Instagram
 



További képek a galériában!

1 / 22 fotó

Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Természetes  és fenntartható

Természetes és fenntartható

Az ötszobás angliai családi ház neve is beszédes: „Woodlands”.

Az idő urai – Falpaneles technológiájú családi ház Sopron közelében

Az idő urai – Falpaneles technológiájú családi ház Sopron közelében

Brennbergbányai családi ház a Partizan Architecture tervezésében.

Természetes  és fenntartható

Természetes és fenntartható

Az ötszobás angliai családi ház neve is beszédes: „Woodlands”.

Az idő urai – Falpaneles technológiájú családi ház Sopron közelében

Az idő urai – Falpaneles technológiájú családi ház Sopron közelében

Brennbergbányai családi ház a Partizan Architecture tervezésében.

Természetes  és fenntartható

Természetes és fenntartható

Az ötszobás angliai családi ház neve is beszédes: „Woodlands”.

Az idő urai – Falpaneles technológiájú családi ház Sopron közelében

Az idő urai – Falpaneles technológiájú családi ház Sopron közelében

Brennbergbányai családi ház a Partizan Architecture tervezésében.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1