Sötét tónusok, természetes anyagok high-tech megoldásokkal kombinálva – mindez bátor választás egy belvárosi lakásban, ahol az intim zónák így is otthonosan kuckósak maradtak.

Látványos és impulzív koncepció, ami a pesti színháznegyed régi bérházának egyik felújítandó lakását vette célba. Ez a rendhagyó, a konzervatív polgári elképzeléseket felülíró projekt a hosszabb távú budapesti tartózkodásra berendezkedő – zömében tengerentúlról, munkavégzés céljából érkező – filmeseket és családjaikat célozza. Cikkünk az Octogon Deco 2020/5. lapszámából.

 

Szinte minden megtalálható ebben a fantasztikus hangulatú lakásban, ahol keveredik a filmstúdiók lazasága és a loftok térélménye a polgári otthonok komfortjával. Születni kell arra, hogy valaki így lássa a világot. A belvárosi, neoklasszicista épület harmadik emeleti lakása minden esetre nem sorolható az átlagos projektek közé. Ez a különleges életérzést kínáló lakás első perctől a közös gondolkodású, együttműködő partnerek nagyszerű munkájáról szól.

A lakás tulajdonosa, aki maga is filmezéssel foglalkozó művészember, belsőépítész barátait bízta meg a tervek elkészítésével. A cél ezúttal egy olyan belvárosi enteriőr megteremtése volt, ahol a külföldi filmes produkciók hosszabb ideig Budapesten tartózkodó stábtagjai és családjaik – a hotelek személytelenségével ellentétben – vonzó körülményekre találnak.

 Az amerikai konyha tekintélyes méretével, rengeteg tárolójával, kényelmes reggeliző-pultjával és egyedi megjelenésével nem csak mutatóba készült – amellett, hogy stílusosan illeszkedik a nappalihoz, valóban nagyvonalú és praktikus egyszerre.

A megfelelő ingatlan felkutatásával indult a közös munka Morvay Gabriella és Morvay Márton tervezőpárossal. Viszonylag csendes és világos, a II. világháborús károk után szintráépítést kapott épület lakásának utcai frontja, a több házzal összenyitott, tágas belső udvara pedig kellemesen napos. A tervezés során figyelembe kellett venni a pesti bérházakra jellemző tartófalat és áttöréseit, ami gyakorlatilag kettészeli a lakást, és a bontás során feltárt egykori padlásfödém aggasztó állapota is extra ötleteket és megoldásokat kívánt.

A nyerstréglafalak mellett, közel az ablakokhoz alakították ki az eklektikus nappalit, amiben az olyan egyedi elemek, mint a világító Hollywood felirat, és az antik vagy épp indusztriális stílusú darabok mellett a modern design is megjelenik.

A sokszor éjszakába nyúló forgatások után hazatérve, nélkülözhetetlen egy, a feszültségek oldására, beszélgetésekre alkalmas hely. Ebben a nagyvonalú, kényelmes bútorokkal, kedves tárgyakkal és szokatlan kiegészítőkkel tarkított térben barátok, kollégák és családtagok egyaránt élvezik egymás társaságát.

Mindemellett kiemelt szempontot jelentett, hogy az otthonos lakásbelső egyedi, de ne túl tolakodó legyen. A végleges koncepciónak köszönhetően az eredeti elgondolásokat jól kiegészítő filmes utalások is bekerültek az enteriőrbe. Ugyanakkor az épület története is megjelenik a belső terekben, amit a felszínre hozott vasbeton födémszakaszok és a homlokzati nyerstégla falfelületek reprezentálnak. Összességében a férfias, loft hangulatú lakást a gondosan összeválogatott, változatos lakástextíliák szelídítenek meg.

Csak egy üvegfal választja el a nappalitól az utcai frontra szervezett hálót. A fürdőszobát itt is üvegfal határolja, az enteriőr intim hangulatáról faliszőnyegek, lágyan omló textíliák gondoskodnak.


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Chili vagy bazsalikom? Lakásátalakítás Sasadon

Chili vagy bazsalikom? Lakásátalakítás Sasadon

A Salt Design keze nyomán dupla home office-ra hangolva született újjá a 80-as évekbeli típusház egyik lakása.

A vadabbnál vadabb belsőépítészeti ötletekből nincs hiány, de a megvalósítás fékekkel van tele? Ez lehet a megoldás!

A vadabbnál vadabb belsőépítészeti ötletekből nincs hiány, de a megvalósítás fékekkel van tele? Ez lehet a megoldás!

Felmérés mutatott rá: a hazai piacon hatalmas gondot okoz az egyedi lakberendezési elemek megalkotása.

Függönyt fel! - A Rumourban jártunk

Függönyt fel! - A Rumourban jártunk

Megnéztük Rácz Jenő Michelin-csillagos chef új éttermét. 

Hirdetés