Letisztult belvárosi lakás

Talán nincs is nagyobb elismerés egy belsőépítész számára, ha az általa tervezett befektetésnek szánt belvárosi ingatlan annyira megtetszik a tulajdonosnak, hogy végül nem is akar megválni tőle. A cikk eredetileg a DECO 2017/3-as lapszámában jelent meg.

Az eredetileg Németországban született fiatal tulajdonos, Viola Stier hét éve él Dubaiban, ahol saját közösségi médiával foglalkozó céget vezet. Az életvidám, de határozott fiatal lány nagyon sokat utazik, kedvenc városának mégis Budapestet tekinti. Sokadik látogatása után kezdett el gondolkodni azon, hogy lakást vásároljon itt, és saját ízlésének megfelelően felújítsa. Így talált rá a Hild József által tervezett klasszicista épületre, aminek ablakain keresztül remek kilátás nyílik a Budapest Eye-ra és a belváros szívében lévő kis parkra.

Viola fantáziát látott a kezdetben rossz állapotban lévő lakásban és pontosan tudta, hogy milyen színeket, anyagokat és formavilágot szeretne itt látni. Némi keresgélés után rátalált Fejes Gergőre, a Plusdesign Studio építész-belsőépítész vezetőjére, akivel első lépésként újragondolták az alaprajzot, majd azok a falak, amiket nem bontottak le előtétfalat kaptak, illetve az eredeti nagypolgári lakás összes ablakkeretét, belső spalettáját felújították. Az ablakokat modern hangszigetelt üvegre cserélték, így a belváros zaját teljes mértékben ki lehetett zárni a belső térből. 

A tulajdonos számára a legfontosabb szempont az volt, hogy semmi ne legyen szem előtt. Ezt beépített szekrényekkel oldotta meg a tervező – a változatos felületek mögött hatalmas tárolók bújnak meg. „Imádom, hogy amikor megérkezem, áttekinthető és letisztult rend fogad” – mutatja Viola.

Barátságos fa felületek szelídítik meg az inox konyhai gépek és az elegáns márványmintás sziget látványát a konyhában. Az otthonos hangulathoz az ötletesen kialakított világítás is nagymértékben hozzájárul. A rejtett világítással kiegészített kazettás álmennyezet jól illik a geometrikus formájú, egyedi tervezésű bútorokhoz. Hatásosan lágyítják a minimalista stílust a szőnyegek, a bútorkárpitok és más lakástextíliák, illetve a barátságos fapadló is.

A végeredmény a letisztult vonalak és a modern minimalista stílus mellett is otthonos eleganciát sugároz, olyannyira, hogy Viola úgy döntött, megtartja második otthonának a lakást.

 

„Mivel a dubai lakásunkban mindenhol hidegburkolat van, biztos voltam benne, hogy itt melegséget árasztó, világos fafelületeket szeretnék.” Ehhez igyekeztek többféle fát használni meleg tónusú textíliákkal kiegészítve. A bútorokat szintén a tulajdonos választotta ki a belsőépítész segítségével, továbbá elvárásai közt szerepeltek a tükrös felületek és az elegáns márvány hangsúlyos megjelenése is.

 

 


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

„Csakis akkor tudok dolgozni, ha nők között vagyok”

„Csakis akkor tudok dolgozni, ha nők között vagyok”

Megjelent a Lechner Ödön írásait közreadó könyv.

Mégis bontható a Radetzky-laktanya?

Mégis bontható a Radetzky-laktanya?

Az 1840-ben épült egykori raktár, majd laktanya sorsa évek óta bizonytalan.

Elérhető árú új lakások építését ösztönöznék

Elérhető árú új lakások építését ösztönöznék

Jön a rozsdaövezetekre szabott városi otthonteremtési program.

Hirdetés