Harmadik éve rendezi meg Nyári Egyetemét az ország egyik legnagyobb mérnökirodája, a CÉH Zrt. Alapítványa. Az ötnapos, idén augusztus 25. és 29. közt rendezett eseményen az építőipari mérnökhallgatók olyan tapasztalatokra és tudásra tehetnek szert, amelyek egyrészt túlmutatnak a szokásos egyetemi tanulmányokon, másrészt abban a pillanatban elengedhetetlenek lesznek számukra, amint kikerülnek a munkaerőpiacra.
A jövő építészei számára megkerülhetetlen a téma: már több mint kétszáz hallgató végezte el a fenntartható építészet alapjai kurzusokat.
Egy építészeti koncepció kialakításakor a törzsi közösségekből is sokat meríthetünk, mert a közösségi létezés egyidős az emberiséggel.
A felújított épület lesz az MCC ötödik képzési központja vidéken.
Átütő sikerrel zárult a MOME-n a HSUP startup képzés.
Új területtel ismerkedhetsz meg a MOME Open képzésén.
A tematikát az egyetem a HuGBC Oktatási Munkacsoportjával együtt állította össze.
Ma délután mindent megtudhatsz a grafika szakról.
A nyílt napon felteheted az Építőművészet BA szakkal kapcsolatos kérdéseidet.
Virtuális nyílt napot tart az egyetem november 27-én.
Ismerd meg közelebbről a MOME képzéseit, arcait, oktatási tereit, műhelyeit, stúdióit!