Zöldülnek a városok, és ehhez kellett a koronavírus

Folyamatosan vezetik be a zöldítő intézkedéseket.

A közelmúltig az intelligens város koncepciók az adatokon alapuló tervezésre és az éghajlatváltozás elleni küzdelemre fókuszáltak leginkább. Néhány városban komoly haladást értek el, azonban általánosságban elmondható volt, hogy nemcsak a lakók, de a városvezetők mentalitása sem volt elég érett ahhoz, hogy a tömeges megvalósítás felé tartsunk. A koronavírus azonban mindent felforgatott, véget érhet a fékezett habzású gondolkodásmód.

Autómentes zónák létrehozása, a kerékpározás és a gyaloglás ösztönzése, valamint a biztonságos nyilvános terek kialakítása - egyre több város lépi meg azt, amelyekkel kapcsolatban az elmúlt évtizedekben hezitáltak.

A járvány és annak következtében meghozott intézkedések jelentősen megváltoztatják az utcaképet, egyben a közparkok, zöld felületek felértékelődését is elősegítik.

Még áprilisban döntött arról a Fővárosi Önkormányzat, hogy a közparkok jövőjét a Budapesten élők közösen határozhatják meg, a lakók online szólhatnak bele abba, hogy milyen legyen a város, és hogy mit gondolnak a korábban elvégzett fejlesztésekről. Megnéztük, hogy Európa többi országában hogyan hatott a világjárvány a közterületekre, hogyan indult be a régóta várt zöldítés.

Útlezárások zöld növényekkel

Nemrégiben a nyugat-londoni Chiswickben két forgalmas, boltokkal teli utcán újfajta útlezárásokat alkalmaztak. A projekt során, amely a klímaváltozás témakörében dolgozó Possible jótékonysági szervezet ötlete alapján indult el, olyan

innovatív virágládákat helyeztek ki, amelyek egyfelől a gyalogosok védelmében az autós forgalom csillapítására szolgálnak, másfelől a klímaváltozás ellen is harcolnak

szárazságtűrő növényekkel, beépített önlocsoló rendszerrel. A virágládák a városzöldítési mozgalmaknak is költséghatékony alternatívát nyújtanak, egyúttal dolgoznak azon, hogy műanyagmentes verziót is létrehozzanak.
Chiswick zöld útakadályai - Fotó: Smartcity Press

Zöld buszmegállók embereknek és méheknek

Frankfurtban nemrégiben elindítottak egy próbaprojektet, amelyben növényekkel ültetik be a buszmegállók tetejét. Az inspiráció Utrechtből jött, a holland város ugyanis a világon egyedülálló módon 316 buszmegállót zöldített be. Az intézkedés nemcsak a lakók körében aratott nagy sikert,

de teljesen új profilt adott a városképnek is, és megjelentek a méhek is, amelyekből -  igazodva a világszintű trendekhez -  egyre kevesebb volt a városban. 

Zöld villamosmegálló Utrechtben - Fotó: evagladness/Instagram

Frankfurtban azonnal ráharaptak az ötletre, de a megvalósítást hátráltatja az a tény, hogy a megállók nagy része nem elég masszív ahhoz, hogy elbírja a tetejére ültetett növényeket (75 kg-ról van szó). Az önkormányzat azonban nem hagyta veszni az ügyet, így a meglévő megállók cseréjére tettek javaslatot, amennyiben azok nem átalakíthatóak. Számítások szerint a projekt teljes költsége 25 000 euró lesz.

Az Amszterdamban történő séta és kerékpározás egyet jelent a friss levegővel és a természet közelségével. Akármerre járunk a városban, rengeteg a zöld homlokzat, a zöld tető és tele van a város fával. Az önkormányzat azonban nem elégedett meg ennyivel,

így a villamosmegállókat is zöldbe borították saját öntözőrendszerrel, amelyet az esővíz táplál. Az esővizet összegyűjtik, egy szivattyú segítségével pedig visszajuttatják a növényekbe. 

Akárcsak Utrechtben, az amszterdami villamosok megállói is sok rovart vonzanak, tele vannak pillangókkal és méhekkel. A projekt egyelőre tesztelés alatt van, egy éven keresztül vizsgálják, hogy elérik-e a kívánt hatást, és ha igen, akkor városszerte megjelennek majd a zöldellő villamosmegállók.
Zöld villamosmegálló Amszterdamban - Fotó: SemperGreen/Instagram

Zöld járdák

Az elmúlt években az önkormányzatok gyakran nemcsak a járdák mennyiségét, de a minőségét is figyelmen kívül hagyták, egy lehetséges, járványokkal teli új világ azonban a döntéshozók figyelmét a gyalogosközlekedés felé terelte. Egy jól megtervezett járdán nincsenek hirtelen akadályok, sok hely van a mozgáshoz, üléshez, az étkezéshez és emberekkel való találkozáshoz.

A társadalmi távolságtartás szabályai megkövetelik a széles járdákat, a zöld növényzetet, a jelzőtáblákat, a kültéri bútorokat, erre fókuszál Leichester város legújabb projektje.

A város új, utcaképre vonatkozó irányelvei az egészségesebb és biztonságosabb gyalogosközlekedést helyezik a középpontba, és összeállítottak egy listát azokról a közterekről és járdákról, ahol biztonságosan megvalósítható a gyaloglás és a kerékpározás. Ezzel párhuzamosan dolgoznak egy biztonságos tömegközlekedési koncepció kialakításán is.

Zöld homlokzatok

Nemrégiben beszámoltunk róla, hogy Bécsben az idei nyár egyik innovációja az a rendelkezés, amelynek értelmében az új építésű lakások esetében kötelező lesz a növényekkel beültetett homlokzat. A döntés értelmében minden hét és fél méternél magasabb, új építésű ház esetében a homlokzat legalább egyötödét zöldfelülettel kell befedni, legyen szó lakóépületről vagy ipari létesítményről.
Bécsben a zöld homlokzatok átalakíthatják a teljes városképet - Fotó: Flickr




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Leltárba veszi Budapest fáit a FŐKERT

Leltárba veszi Budapest fáit a FŐKERT

Bécs, Melbourne és New York felmérése után jön a BP Fatár.

Elkészült Európa legnagyobb zöld homlokzata

Elkészült Európa legnagyobb zöld homlokzata

Düsseldorfban, a főszerepben pedig a gyertyán.

Városfejlesztő céget indít a Panasonic és a Toyota

Városfejlesztő céget indít a Panasonic és a Toyota

Hatalmasat lépünk egy teljesen zöld, karbonsemleges, és minden eddiginél magasabb életminőség irányába.

Hirdetés