Ők a FIABCI – XXIV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat nyertesei.

A FIABCI Hungary idén huszonnegyedik alkalommal rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot, és 21 kategóriában díjazta a magyar ingatlanfejlesztések legjobbjait, amelyek 2023-ban a nemzetközi döntőn Párizsban is képviseltethetik magukat. Bár az eredményt már korábban közzétették a sajtóban, most a teljes listát közöljük, a kiemelt díjazottak esetében a zsűri, illetve a pályázók kommentárjaival.


Az 1951-ben alakult, több mint 60 országban tevékenykedő Nemzetközi Ingatlanszövetség, a párizsi székhelyű FIABCI minden évben megrendezi a Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot (FIABCI World Prix d'Excellence), amelynek célja a legsikeresebb ingatlanfejlesztések kiválasztása, elismerése, az ingatlanfejlesztési eredmények nemzetközi szinten történő bemutatása és az ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó szakemberek üzleti kapcsolatokhoz juttatása.

A nemzetközi zsűriben 31 ország 63 tekintélyes szakembere vesz részt, képviselve az ingatlanfejlesztési szakma egy-egy speciális ágazatát. A pályázat nyerteseit az ingatlanfejlesztés komplex értékelése alapján választják ki. A pályázat jelentőségét felismerve először Brazília és Malajzia, majd Magyarország is meghirdette saját nemzeti ingatlanfejlesztési nívódíj pályázatát azzal a céllal, hogy a nyertesek képviseljék országukat a FIABCI World Prix d’Excellence pályázaton. Ma már több mint 20 ország rendezi saját nemzeti pályázatát hasonló megfontolásból. Az eddig lebonyolított 23 Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat nyertesei sikeresen képviselték Magyarországot, 33 arany és 39 ezüstérmet nyertek nagy nemzetközi elismerést szerezve hazánknak.


DÍJAK

A pályázatok fogadását a FIABCI Hungary, a bírálati munkát magyar és a meghívott külföldi szakemberekből álló zsűri végzi. A bírálók első, második és harmadik díjat adnak ki a különböző kategóriákban. Ha a FIABCI World Prix d’Excellence pályázat kategóriái közül bármelyikben legalább 3 pályázat érkezik, a zsűri az adott kategória legjobb pályaművét is díjazza. Emellett a pályázatot támogató szakmai szervezetek különdíjait is elnyerhetik a pályázók. Idén második alkalommal a 2021 februárjában elhunyt FIABCI tag, a DVM és a Horizon Development cégcsoport alapító ügyvezetőjének, a szakma kiemelkedő személyének, Kovács Attilának tiszteletére emlékdíjat adtak át a zsűri által kiválasztott pályázónak. A pályázat nyertesei jogosultak hazánkat képviselni a World Street Journal által támogatott FIABCI WORLD PRIX D`EXCELLENCE nemzetközi nívódíj pályázaton.

A Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjra nevezett pályázatokat egy erre a célra készítendő kiadványban mutatja be a szakmai közönségnek a kiíró, mely a FIABCI Hunagry oldaláról letölthető.  
 

A XXIV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat díjazottjai


A FIABCI Magyar Tagozatának különdíja: Kaposvári Intermodiális Közlekedési Központ Kaposvár
Pályázó: SWIETELSKY Építő Kft.
Beruházó: NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Tervező: VIKÖTI Mérnök Iroda Kft.
Kivitelező: SWIETELSKY Építő Korlátolt Felelősségű Társaság és SWIETELSKY stavební s.r.o.
 



A Zsűri különdíja: Hotel Oktogon Haggenmacher, Budapest
Pályázó: Continental Group Kft.
Beruházó: CD Hungary ZRT.
Tervező: Archikon KFT., Nagy Csaba
Kivitelező: Market Építő Zrt.
Üzemeltető: Continental Group KFT.
 



A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének különdíja: Grand Hotel Esztergom**** superior
Pályázó: Solva Property Kft.
Beruházó: Solva Property Kft.
Tervező: Lean Tech Mérnökiroda Kft.
Kivitelező: Market Építő Zrt.
Üzemeltető: Continental Group Kft.
 



A Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete különdíja: Nyíregyháza belvárosi terek park-rekonstrukciója, Benczúr-Bessenyei tér fejlesztése 
Pályázó: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tervező: S-TÉR Kft. – Felelős tervező: Sándor Tamás.
Kivitelező: VIANOVA 87 Zrt., és KOBOLD’ 2003 Növénytermesztő és Parképítő Kft.
 



A Budapesti Építész Kamara különdíja: Hegyvidéki Városháza tér, Budapest XII. kerület
Pályázó: Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat
Beruházó: Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat.
Tervező: Lenzsér és társa Kft., Lenzsér Péter építész; PLATINIUMGROUP Kft., Törőcsik Ferenc kreatív igazgató, Pákozdi Réka tájépítész, Gergó Balázs építész
Kivitelező: Archibona Kft.; PENTA Általános Építőipari Kft.



Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége különdíja: „HUNGEXPO” Kongresszusi és Kiállítási központ, Budapest
Pályázó: EXPO PARK Kft. 
Beruházó-Fejlesztő: EXPO PARK Ingatlanfejlesztő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Tervező: Finta és Társai Építész Stúdió Korlátolt Felelősségű Társaság
Felelős személy: Péter Gábor, DLA
Kivitelező: KÉSZ Építő és Szerelő Zártkörű Részvénytársaság
Üzemeltető: HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság

 

Péter Gábor építész-tervező, Finta és Társai Építész Stúdió:

A HUNGEXPO Revitalizációja elnevezésű beruházásról szóló kormányzati döntés 2019-ben született meg. A 36 hektáros területen két ütemben valósult meg az évek alatt leromlott környezet Vásárváros revitalizációja, melyben a létesítmények bővítése, felújítása, és a teljes terület építészeti, tájépítészeti és külső közmű megújítása volt a beruházói cél. A csúcstechnológiát magas építészeti minőség kíséri, amelynek eredménye egy, a 21. századi követelményeknek megfelelő kiállítás- és konferenciaközpont.
A fejlesztés legnagyobb és egyben legösszetettebb épülete a 21. századi követelményeknek megfelelő 26 ezer négyzetméter alapterületű új Kongresszusi Központ.

Plenáris terme Közép-Európában elsőként olyan nézőtéri technikát kapott, amely lehetővé teszi, hogy a széksorokat a színpad szintjébe forgassák, süllyesszék, így néhány perc alatt a konferenciák, előadások moziterem-szerűen megemelt széksorai helyén akár egy 2 ezer négyzetméteres gálavacsora helyszín alakítható ki. Mobilfalakkal leválasztható, változó méretű (50-600m2) szekciótermeivel az éppen aktuális esemény kiszolgálása a cél. Az épület kialakításának talán legfőbb vonzereje a variabilitás, mellyel akár eltérő igényű, egyidejű rendezvények lebonyolítására is lehetőség nyílik.

A kiállítási terület két új pavilonnal összesen 75.000 m2-re bővült. Teljesen megújultak a régebben épült csarnokok. 



A Magyar Építőművészek Szövetségének különdíja: Neuschloss Palota, Budapest
Pályázó: Red Wood Holding Kft.
Beruházó: City Properties Kft.
Tervező: Neuschloss-Knüsli Kornél
Kivitelező: Belvárosi Építő Kft.
 



Az irodakereso.info különdíja: Loffice Irodaház Budapest
Pályázó: Loffice Kft., Paládi Építész és Mérnök Kft.
Beruházó: Loffice Kft., Ulrike Rein, Klementz Kata, Oppenheim Klára, Esterházy Anna
Tervező: Paládi Építész és Mérnök Kft., Paládi-Kovács Ádám DLA, Esterházy Marcell, Willem Van de Ven
 



A Lakásvásár Média Csoport különdíja: Aréna Business Campus A épület, Budapest
Pályázó: Atenor Hungary Kft. (Hungária Greens Kft.) 
Beruházó-Fejlesztő: Atenor Hungary Kft.
Tervező: Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft., Lukács István és Vikár András


Galambos Máté, leasing manager, Atenor Hungary Kft.:

Brüsszeli székhelyű ingatlanfejlesztőként az Atenornak Brüsszel után, Luxemburg mellett Budapesten a legnagyobb az aktivitása.
Nagyon örülünk a díjnak, ez már a harmadik Fiabci elismerésünk, az első kettőt a Váci Greens projektek különböző fázisaira kaptuk. Ez mindig jó visszaigazolás, hogy amit csinálunk az nemcsak kereskedelmileg, de építészetileg és közösségi szempontból is értékes. Az Aréna Business Campus az egyik legizgalmasabb projektünk, a VIII. kerület egyik rehabilitációs területén jött létre, amelyen egy nagyon szép és a helyi közösség számára is funkcionális épületcsoportot helyeztünk el. Bízunk az első ütemben 21.000, a teljes átadáskor 72.000 négyzetméteres iroda- és retail projekt sikereiben. Kampusz-specialistaként több különálló, mégis koherens épületeket fejlesztünk, az épületek között szabad átjárás van, zöld udvarokat, parkokat hozunk létre. Az Aréna Business Campus egyik érdekessége, hogy a 42.000 négyzetméteres BakerStreet elnevezésű irodaprojektünkhöz hasonlóan egy régi kenyérgyár helyén fejlesztettük. Tavaly Párizsban ezüstérmet vehettünk át a Váci Greens E és F épületekre, idén is indulni fogunk a nemzetközi pályázaton.



A legjobban előadott projekt: Bánáti + Hartvig Építész Iroda irodaépülete, Budapest 
Pályázó: Bánáti + Hartvig építész iroda - Bánáti Béla és Hartvig Lajos 
Beruházó: BH INGA Kft.
Tervező: Bánáti + Hartvig Építész Iroda Kft.
Kivitelező:
Kivitelezés I. ütem: Exedra Kivitelező, Tervező Kft.
Kivitelezés II. ütem: EB Hungary Invest Kft.
 

Hartvig Lajos DLA, építész, alapító, vezető tervező, BÁNÁTI + HARTVIG ÉPÍTÉSZ IRODA:

Egy évig kerestünk, nem üres telket, hanem olyan meglévő épületet, amely felújítva megfelel majd az igényeinknek. Nem akartuk új épülettel terhelni a környezetet; mindenképp egy már meglévő, régi épületet akartunk újrahasznosítani. Kiszámoltuk, hogy 384 fának 100 éven keresztül kellett volna elnyelni azt a mennyiségű karbon gázt, ami akkor keletkezett volna, ha felújítás helyett új irodaházat építünk. Azt valljuk, hogy „Amit lehet, használj fel újra, ne burkolj, ne fess semmit csak azért, hogy szép legyen!” Ennek szellemében, a körforgásos építészet irányelveit alapul véve alkottuk meg új irodaépületüket. A bontásra került építőelemeket – akár eltérő funkció szerint – visszaépítettük az épületbe, a feltárult felületeket pedig bontott állapotukban hagytuk: a betongerendák nem kaptak borítást, a téglafalakra nem került festék.

Bánáti Béla építész, alapító, vezető tervező, BÁNÁTI + HARTVIG ÉPÍTÉSZ IRODA:

„Úgy gondoltuk, hogy irodaházunk nagyon jól sikerült munka, mégis meglepett bennünket az a díjeső, amelyet sikerült idén megszerezni, ez már az ötödik. Ez egyértelmű visszajelzés, hogy jó úton járunk. A fenntarthatósági gondolkodással, és az ehhez kapcsolódó egyéb szakmai kérdésekkel elgurítottunk egy kockát, amellyel beletaláltunk az építész szakma érdeklődésébe. A fenntarthatóság mellett a munkatársak jólléte volt a másik lényeges tervezési szempont. Belső tervpályázatot írtunk ki, amelyet Lőcsei Vera nyert meg, de minden munkatársunk hozzájárult tudásával a végeredményhez. Nyitottak vagyunk a nemzetközi díjon való részvételre, indulunk rajta, más szempontból is meg tudja nézni a szakma azokat a törekvéseket, amelyeket az irodaháznál alkalmaztunk. 

Molnár Zsuzsanna kommunikációs szakember, a BÁNÁTI + HARTVIG ÉPÍTÉSZ IRODA munkatársa készítette a pályázatot, aki kiemelte, hogy az épület története is szerethető volt, sokaknak volt hozzá személyes kötődése, amikor még étteremként működött.
 



Vegyes funkciójú épület kategória I. helyezett: Green Court Office és Residence, Budapest
Pályázó: Codic Hungary Kft.
Beruházó: Codic Hungary és partnerei / Codic Hungary and partners
Tervező: Green Court Office, DPi Design Kft. Pintér Tamás and Dombi Miklós, Green Court Residence
Építészet/Architecture: Bánáti Hartvig Építésziroda, Hartvig Lajos DLA
Belsőépítészet/Interior design: Demeter Design Studió, Demeter Nóra DLA
Kivitelező: Green Court Office, KÉSZ Építő ZRt., Green Court Residence, A-Híd Zrt.
Üzemeltető: Green Court Office, nnColliers Magyarország Kft.
Kivitelező:
Mélyépítés: Swietelsky Magyarország Kft.
Szerkezetépítés: Péter-Építő Kft.
Homlokzat: Alukonstrukt Kft.
Építészet: Prointerier Kft.
Kivitelező: Szupernova Építő Kft., Szkladányi György, Somosi Viktor

 

A Codic Hungary és partnerei fejlesztésében megvalósuló Green Court projekt az új generációs fejlesztések kiemelkedő példája: 4 épület innovatív koncepciója, amely egy közel 3 300 m2-es zöld, belső udvar körül összpontosul. A vegyes funkciós fejlesztés a Dózsa György úti új fejlesztések úttörőjeként meghatározó szerephez jut a Váci úti irodafolyosóhoz kapcsolódó új irodai alpiac kialakításában.

A projekt a két épületben, összesen 275 lakást tartalmazó Green Court Residence-t és a 18 500 m2 bérbeadható területű Green Court Office irodaházat foglalja magában. Mindkét épület egyedi építészeti megoldásainak köszönhetően kortalan értéket teremt, környezettudatos és emberközpontú tervezésével hatékonyan szolgálják a felhasználói igényeket. A Green Court Office az energiahatékony műszaki megoldásainak köszönhetően elnyerte a BREEAM Excellent minősítést és teljesíti a közel nulla energiájú épületekkel szemben támasztott követelményeket is.

Az átadást követő fél évben a bérbeadottság elérte a 90%-ot, mutatva a töretlen bérlői keresletet a prémium épületek iránt.
 



Városi léptékű kategória I. helyezett: Kőszeg belvárosában található műemlék épületek
Kraft-program keretében történő rekonstrukciója (1-7)

Pályázó: Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete


Európa-ház
9730 Kőszeg, Chernel utca 14.
Beruházó: Kőszeg Város Önkormányzata
Tervező: K+F 83 Építész-Mérnöki Iroda
Kivitelező: Szárnyasép Kft.
Üzemeltető: Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete

Bencés Rendház
9730 Kőszeg, Rajnis utca 2.
Beruházó: Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság
Tervező: GUTOWSKI Építész Kft.
Kivitelező: I.ütem: EB Hungary Invest Kft.
II. ütem: T-Hof Bau Kft.
Üzemeltető: Accent Hotels

Festetics-Chernel-palota
9730 Kőszeg, Chernel utca 10.
Beruházó: Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
Tervező: GUTOWSKI Építész Kft.
Kivitelező: Mega-Logistic Zrt.
Üzemeltető: Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete

Sgraffitós ház
9730 Kőszeg, Jurisich tér 7.
Beruházó: Kőszeg Város Önkormányzata
Tervező: Aszterv Mérnöki Iroda Kft.
Kivitelező: Szárnyasép Kft.
Üzemeltető: Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete

Szemző-ház
9730 Kőszeg, Chernel utca 18.
Beruházó: Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
Tervező: GUTOWSKI Építész Kft.
Kivitelező: Pécsi Építő és Tatarozó Zrt.
Üzemeltető: Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete

Zwinger Öregtorony
9730 Kőszeg, Chernel utca 16.
Beruházó: Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
Tervező: K+F 83 Építész-mérnöki Iroda
Kivitelező: Szárnyasép Kft.
Üzemeltető: Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete

Zsinagóga
9730 Kőszeg, Várkör 38.
Beruházó: Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
Tervező: Tripartitum Építész Műhely Kft.
Kivitelező: D.V.M. Construction Fővállalkozó Kft.
Üzemeltető: Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete

 

Dr. Miszlivetz Ferenc főigazgató, Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete:

„A koncepció alapjának kidolgozása mintegy 10 évre tekint vissza, amikor szociológusként feltettem a kérdést: mit lehet tenni a kulturális gyökerű kisvárosok fejlődése érdekében? Ekkor született meg a Kreatív város – Fenntartható vidék gondolata, amelynek keretében több stagnálásra ítélt kisváros kapcsolódik össze és együttesen egy nagyváros erejével tudnak tovább fejlődni.  A magyar kormány felkarolta a kezdeményezést és így jött létre a Kraft-program, a Kreatív város – Fenntartható vidék (Kraft), integrált város- és vidékfejlesztési koncepció.

A Kraft-koncepció a már meglévő értékekre épít, azokat használja fel, illetve hasznosítja a jövő érdekében. A program keretében tizenkét épületet jelöltek ki, amelyből hat felújításra került elsőként Kőszegen: Bencés Rendház, Európa-ház, Festetics-Chernel-palota, Sgraffitós ház, Szemző-ház, Zwinger és a Zsinagóga.”



Kategórián kívüli létesítmények I. helyezettje, a BKIK különdíja: „HUNGEXPO” Kongresszusi és Kiállítási központ, F1 fogadóépület, Budapest
Pályázó: EXPO PARK Kft. 
Tervező: Finta és Társai Építész Stúdió Korlátolt Felelősségű Társaság
Kivitelező: KÉSZ Építő és Szerelő Zártkörű Részvénytársaság
Üzemeltető: HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság

 

Dóczé Péter építész-tervező, Finta és Társai Építész Stúdió:

„A hazai ingatlanpiacon ritkán adódik lehetőségünk olyan épületet tervezni, ami nem mondható sztenderdnek, szerencsére ez most másként történt. Teljesen eltérő helyzet ez, mint amikor mások határozott elképzeléseinek, vízióinak kell megfelelnünk.
Szeretnék köszönetet mondani a megbízóknak, hogy megépülhetett a 21. századi követelményeknek megfelelő kiállítás- és konferencia központ, és ennek részeként az F1 elnevezésű fogadóépület, amelyben a csúcstechnológiát magas építészeti minőség kíséri, melynek innovatív műszaki és környezettudatos megoldásai hozzájárulnak az energiatakarékos üzemeltetéshez. 

A mai nap az építész szakma ünnepe. Számos olyan projekten dolgozunk már, ahol külföldi tervezőirodáknak voltunk „másodhegedűsei”, de mint a Hungexpó példája is mutatja, a magyar építészirodák „karmesterként” is helyt tudnak állni. Extra öröm, hogy díjazásban is részesült a projekt, bár számomra maga a megbízás volt a díj.”



Sport és rekreáció kategória I. helyezett: Aquaticum Debrecen Strandfürdő
Pályázó:
HUNÉP Zrt.
Beruházó: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság konzorciuma, melynek tagjai:
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, Aquaticum Debrecen Kft. (a korábbi Debreceni Gyógyfürdő Kft.)
Tervező: BORD Építész Stúdió Kft.
Kivitelező: HUNÉP Zrt.

 

A debreceni Nagyerdő szívében lévő, meglévő strand helyére egy modern élményeket kínáló, a városlakók által szerethető, városi strand jött létre, ami az idelátogató családok minden generációja számára tartalmaz élményelemeket, ugyanakkor a maga nemében egyedülálló látványelemeket sorakoztat föl, ikonikus jelként egyértelműen Debrecenhez és a Nagyerdőhöz kapcsolható.

Mivel a terület növelésére nem volt lehetőség és a zöldfelület nagyságát sem szerették volna csökkenteni, ezért a fő attrakcióelem egy 12 m magas főépület, melyben elhelyezésre került 400 méternyi csúszda, ejtőzőbarlang és több medence: kalandmedence, termálmedencék, úszómedence, illetve az épület tetején került kialakításra a napozóterasz. A különböző funkciók vízfüggönnyel, vagy növényfallal kerültek egymástól elválasztásra. Az épület köré kerültek elhelyezésre gyógymedencék, gyermek- és hullámmedence, sodrómedence, illetve a sportpályák, kondipark és a játszótér. A strand egyik falát adó épületegységben a minkét irányba történő értékesítést lehetővé tevő éttermek találhatóak.
 



Közlekedési létesítmények kategória I. helyezett: Tisza-tavi kerékpárút és hidak fejlesztése
Pályázó: SPECIÁLTERV Kft.
Beruházó: NIF Zrt.
Tervező: SPECIÁLTERV Kft.
Kivitelező: Hódút Kft.

 

Pál Gábor alapító, vezető tervező, Speciálterv Kft.:

„Meglepetésként ért bennünket, hogy a pályaművünk egy ingatlanfejlesztési pályázaton díjat nyert, hiszen mi közlekedési létesítménnyel, kerékpárúttal és a hozzá kapcsolódó négy híddal pályáztunk. Ugyanakkor nagy megtiszteltetés, hogy a hidak egyediségét a zsűri értékelte. A nemzetközi megmérettetésen is indulni fogunk.

A hidak szimbólumrendszerének a hullámformát alkalmaztuk, mely a szemlélő számára felidézheti a tó felszínének hullámzását, vagy a fény, hang és az energia terjedés fizikai megjelenítését. Az ívhidak általában két támaszúak, az itt felépült hidaknál azonban sikerült folytatólagosan hullámzó íveket alkalmazni. Ezt speciális megtámasztások alkalmazásával lehetett elérni. A támaszoknak keresztirányban stabilnak, hossz-irányban mozgást biztosítónak kell lenniük. Hasonló hídról nincs tudomásunk. A tófelület sekély vizű keresztezéseinél a szinusz hullám koncepciót követve épült az Eger- és Szomorka-patak híd. A Tisza folyó keresztezésénél a meglévő közúti híd alépítményeinek bővítésével épülhetett gazdaságosan új kerékpáros hídszerkezet. A szakasz negyedik hídja a X. számú öblítő csatorna felett Magyarország első nyitható kerékpáros hídszerkezete.”



Egyházi létesítmények kategória I. helyezett: Szent II János Pál pápa templom, Páty
Pályázó: Robert Gutowski Architect Kft.
Beruházók: Székesfehérvári Egyházmegye – Spányi Antal megyéspüspök, Páty Római Katolikus Plébánia – Harkai Gábor plébános
Tervező: Robert Gutowski Architects Kft. – Gutowski Robert
Kivitelező: Páty Római Katolikus Plébánia – saját, közösségi kivitelezésében
Üzemeltető: Páty Római Katolikus Plébánia – Harkai Gábor plébános

 

A teljes tervezési és építési folyamat a helyi közösség szervezésében és részvételével zajlott.

A Szent II. János Pál pápa templom reagál az közelmúlt évtizedeinek liturgikus változásaira. A hangsúly a hívek aktív részvétele felé tolódik. A közösség nem egy távoli szentélyben zajló eseménysorozat passzív résztvevője, sokkal inkább a szent cselekmény megélőjévé válik.
Míg a hagyományos liturgiában a teremtő, mindenható és imádandó Isten került a középpontba, a modern liturgikus törekvésekben a hangsúly eltolódott az újrateremtő Isten, a folytonosan hatását kifejtő megváltás, az „újra és újra” megváltó Krisztus-kép felé.

A tér leghangsúlyosabb eleme az oltár zöld színű kőtömbje, mely egy darabból készült. Mélyében került elhelyezésre Szent II. János Pál pápa vérereklyéje. Az oltár közelsége, a centrumra irányuló természetes fény és az otthonosság érzése a ráhangolódást és az elmélyedést segítik. A liturgikus teret közösségi és oktatási helyiségek, rendezvénytér, vendégszoba, plébánosi lakás, hivatali irodák és kiszolgáló helyiségek veszik körül, melyek végül a kerttel együtt egy egységes formába rendeződnek. A kisvárosi, heterogén környezetben az ellipszis alaprajzú templom az állandóságot jeleníti meg.

 



Örökségvédelmi kategória I. helyezett: Selyemgyár Kulturális Negyed, Mohács
Pályázó: Mohács Város Önkormányzata
Beruházó: Mohács Város Önkormányzata
Tervező: Dombaiterv Építésziroda Bt.
Kivitelező: Munkás-Butykó Építőipari Kft.

 

Éveken át várta jobb sorsát Mohács egyik legszebb épülete, a még elhagyatottságában is impozáns Selyemgyár. A páratlan dunai panorámás ingatlan, az eredeti építészeti koncepciót tiszteletben tartó felújítást követően Mohács egyik ékköve lett. 2021 júniusában került átadásra az újjászületett épület. A főépület földszintjén iroda- és üzlethelyiségek, míg az emeleti térben egy 400 fő befogadására alkalmas rendezvényterem került kialakításra, amelyhez további kiszolgáló helyiségek kapcsolódnak.

A főépület udvari bejáratánál színpadként is használható előlépcsők, a színpadot kiszolgáló helyiség, valamint rámpák készültek. A régmúlt iparát felidéző nosztalgikus környezetbe telepítettük a mai kor modern tudományát: az informatikát, a programozás és a robotok világát. Az eredetileg gubóraktári épületben Innovációs és Technológiai Központ, és gyermek játszóház került kialakításra. Az elbontott épületek helyén zöld felületek, közparkok, egységesen burkolt felületek létesültek utcabútorokkal, köz- és díszvilágítással, köztéri műalkotásokkal.

 



Lakóépület kategória I. helyezettje, a Magyar Urbanisztikai Társaság különdíja: „A lakhatás biztonsága”, Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Jász utca 72. szám alatti 35 lakásos Önkormányzati Lakóépülete
Pályázó: Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat
Tervező: CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt., ZACC ÉPÍTÉSZIRODA Kft.
Kivitelező: FK-RASZTER ÉPÍTŐ ZRT., PEKA BAU 2000 KFT.
Üzemeltető: XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.

 

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat területfejlesztési koncepciójában az egyik legfontosabb szempont, hogy a városban lakó emberek tiszta, biztonságos, kellemes, fenttartható környezetben élhessenek. A lakhatás biztonsága a kerületben elsődleges, ezért az önkormányzat folytatta a 2002. óta országosan egyedülálló bérlakásépítési programját. Az elmúlt 20 évben, a Jász utcai beruházással együtt, 12 db önkormányzati lakóházban összesen 667 db bérlakást épített a kerületi önkormányzat.

A Jász utca 72. szám alatti 100%-ban önkormányzati tulajdonú ingatlanon egy 35 lakásból álló épületet valósítottunk meg. A lakóház megfelel a passzív minősítés kritériumainak, ahol a cél az épület hőveszteségének minimalizálása, az épület hőnyereségének maximalizálása, figyelembe véve és hasznosítva a belső hőforrások energiáját. A fűtés—hűtést központi rendszerű víz-levegő hőszivattyúk adják, a hőleadó felület a szerkezeti födém. A levegő megfelelő komfortját hővisszanyerős egyedi lakás-szellőző gépek biztosítják. A homlokzati hőszigetelés vastagsága 20 cm. Ahol lehet – a közös területeken is – természetes fény biztosítja a belső terek elsődleges megvilágítását. A villamos energia fogyasztás csökkentése érdekében ledes belső fényforrásokat alkalmaztunk. A nyári túlmelegedés ellen a homlokzati nyílászárókra felszerelt árnyékolók védenek. Az energetikailag korszerű épület kiemelkedően nagy energiahatékonyságú besorolást kapott (AA+).

Az építészeti elképzelés szerint az épület nyugodt tömegével, igényes anyaghasználatával egységes, rendezett megjelenésével jól illeszkedik mikrokörnyezetébe.
 

 



A XXIV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat III. helyezettje 

Irodaház kategória I. helyezettje: MNB Felügyeleti Központ és Pénzmúzeum, Budapest

Pályázó: MNB-Ingatlan Kft.
Beruházó: MNB-Ingatlan Kft.
Tervező: Szalay Tihamér és Jeney Andrea - MD Studio Építész Iroda
Kivitelező: RAW Development Kft.

 

Az épület rekonstrukciójával befejeződött a Budapest Széll Kálmán tér környezetének revitalizációja. A beruházáshoz kapcsolódóan megvalósult a Várfok utcai aluljáró, mely szintbéli összeköttetést biztosít a Széll Kálmán tér és a Krisztina körút között, ezzel jelentősen megkönnyítve a jelentős közlekedési csomópont és a környék gyalogos és kerékpáros kapcsolatát és közlekedését. Az épület melletti korábbi barnaövezeti terület zöldfelületként, közhasználatú városi parkként kapcsolódott a Vérmező zöldterületéhez, annak méltó befejezését képezve. Ezzel megvalósult az Erzsébet hídtól a Millenárisig húzódó, Buda legjelentősebb zöld tengelyének kialakítása. Az épület és a kert alatt egy három szintes mélygarázs létesült, mely a környék parkolási gondjait enyhíti.

A műemléki épület az eredeti tervek alapján az eredeti anyagokkal, technológiával és igényességgel került az építéskori állapotára visszaállítva. Az épület ismét Buda, semmivel össze nem hasonlítható, egyedi, ikonikus épületévé vált. Az új funkcióhoz igazodva az épületbelső igényesen, értékteremtően került kialakításra egyedi berendezéssel, a belső tereket gazdagító kortárs magyar képzőművészeti alkotásokkal.

A hosszú távú fenntarthatóság a legfontosabb szempont volt az építkezés során. Az épületet intelligens felügyeleti rendszer vezérli az energiafogyasztás minimalizálása, az épület leghatékonyabb működése érdekében. A tetőn napelemes kiserőmű működik, mely jelentős mértékben váltja ki a hálózati elektromos energia igényt. Az épület hűtés-fűtés ellátása megújuló energiából történik, az egész épületet levegő hőszivattyú látja el.
 



A XXIV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat II. helyezettje

Szálloda kategória I. helyezettje: BOTANIQ Turai Kastély

Pályázó: TRA Real Estates Kft.
Beruházó: TRA Real Estates Kft.
Tervező: TSPC Kft., Pagony Kft., Roomba Design Studio Kft., Gyűrűsi Lilla
Kivitelező: Fehérép Kft., Lyra Florae Kft.

 

Csizmadia Örs szállodaigazgató, BOTANIQ Turai Kastély:

„A turai kastélyt báró Schossberger Zsigmond építtette 1883-ban, melynek köszönhetően egy a francia palotákat idéző, olasz formavilággal dolgozó épület született. A komplex felújítás 2016-ban kezdődött, mintegy 30 hónapig tartott, építész szakmai kihívások sokaságát kellett megoldani. A szakma javát kértük fel a tervezési, kivitelezési feladatok elvégzésére. Az elmúlt évtizedek nagyon megviselték a ház struktúráját, ezért az alapoktól kellett kezdenünk a szigetelést a földszinten, mert embermagasságig állt a víz az alagsorban. De a végeredmény magáért beszél, érdemes ellátogatni a 19 szobás 5 csillagos elegáns szállodaként, valamint exkluzív rendezvényhelyszínként működő BOTANIQ Turai Kastélyba. Nagyon örülünk neki, hogy a munkásságunkat egy ilyen díj koronázta, bízunk benne, hogy a nemzetközi versenyen a külföldi szakma és a zsűri is elismeri.”



A XXIV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat I. helyezettje

A Kulturális kategória I. helyezettje

A Környezettudatos Építés kategória I. helyezettje: Magyar Zene Háza

Pályázó: Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. 
Beruházó: Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.
Tervező: Tosei Co. Ltd (Sou Fujimoto Architects)
Kivitelező: Magyar Építő Zrt. 
Generáltervező magyar partner: M-TEAMPANNON KFT. – Noll Tamás, Varga Bence
Belsőépítész magyar partner: SANDROZA KFT. - T1 STUDIO KFT. -  Csavarga Rózsa, Török Szabolcs Bence DLA
 

Batta András Magyar Zene Háza ügyvezető igazgató:

Mi a tartalomért vagyunk felelősek, a házat ajándékba kaptuk. Néhány hete járt itt a házat tervező japán építész, Sou Fujimoto – a covid korlátozások miatt nem tudta hamarabb megnézni az épületet - este a koncertet is meghallgatta. Azt mondta az épületet az emberek lehelik tele, töltik meg élettel. A nyitás óta eltelt alig egy év alatt elért több mint 800.000-es látogatószám azt jelenti, hogy a lényeg megvalósult, szeretik az emberek és használják az épületet.”

Sághy Attila, Liget Budapest Városliget fejlesztéséért felelős vezérigazgató-helyettes:

„Budapest egy rendkívül bátor és formabontó kortárs épülettel lett gazdagabb, mely feszegeti az épített és a természetes környezet közötti határokat. Az épületbe belépve olyan élménye támad a látogatónak, mintha továbbra is a természetben sétálnának. Ráadásul a fejlesztés megvalósításával a Városliget egy évtizedek óta nem látogatható, kerítésekkel elzárt részét tudtuk visszaadni a parknak és a közönségnek. A Magyar Zene Háza nyitása óta Magyarország egyik leglátogatottabb kulturális intézményévé vált, már 800 ezren jártak az intézményben, ezzel példátlanul rövid idő alatt a fővárosi kulturális élet meghatározó helyévé lépett elő, nem csak különleges építészeti műalkotásként, hanem sokrétű programkínálata révén is sikeresen kapcsolódott be a fővárosi kulturális élet vérkeringésébe.”

 

 

A Kovács Attila Emlékdíjat 2022-ben a Kőszeg belvárosában található műemlék épületek nemzeti Kraft-program keretében történő rekonstrukciója, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete nyerte.

 

Minden nyertesnek gratulálunk, és további sikert kívánunk a nemzetközi megmérettetésben.


 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A legjobb magyar ingatlanfejlesztések 2022-ben

A legjobb magyar ingatlanfejlesztések 2022-ben

Ők a FIABCI – XXIV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat nyertesei.

Zöld utat kapott a Vasas Sport Club óbudai épülete

Zöld utat kapott a Vasas Sport Club óbudai épülete

Az óbudai Kiscelli parkerdő ölelésében fekvő sporttelep a röplabda és a tánc-szakágak munkájának helyszíne lesz.

Hirdetés