Még pályázható a Mesterek Mestere Díj

Az építőiparban dolgozó szakemberek jelentkezését november végéig várják.

Hirdetés

November 30-ig várják az építőiparban dolgozó szakemberek jelentkezését a Mesterek Mestere Díj 2021. pályázatra.

A Mapei sóskúti telepe - illusztráció

A díjra minden, munkáját magas szinten folytató aktív kőműves és burkoló szakember jelentkezhet, aki önállóan vagy legfeljebb három fős kivitelezői csapat tagjaként dolgozik. Nevezni már megvalósult munkákról készült fotók beküldésével, valamint a nevezési lap kitöltésével lehet a Mesterek Mestere Díj honlapján.

A díjak odaítéléséről szakmai zsűri és közönségszavazás dönt, a díjazottak jelentős erkölcsi és anyagi elismerésben részesülnek. A szakmai zsűri által választott nyertes használhatja a Mesterek Mestere címet, valamint további egymillió forint értékű pénz és tárgyjutalmat is kap.

A díjat a Mapei Kft. alapította, hogy elismerje a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó építőipari szakemberek munkáját. A vállalat többek között ezzel járul hozzá, hogy javuljon az építő szakmák megbecsülése, újra vonzóvá váljon az építőipar a fiataloknak.

A Mesterek Mestere Díj honlapján minden további információt megtalálsz.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Jobb mint a plafontükör

Jobb mint a plafontükör

Újabb lombház Zebegényben az RJZS Architects-től.

„Feminin és maszkulin tervezői attitűdökről szeretek gondolkodni”

„Feminin és maszkulin tervezői attitűdökről szeretek gondolkodni”

Interjú Gedeon Tekla építésszel, a Fuzzy Earth kreatív praxis társalapítójával.

Mozgásban

Mozgásban

Az Osakai Világkiállítás cseh pavilonjára kiírt pályázat nyertes terve.

Hirdetés