A V5 nevű termék komoly hatást gyakorol majd a hazai építőipar hatékonyságára, és a munkaerőhiányon is enyhít.

Félmilliárd forintos kockázat tőkebefektetést kapott az építkezéseken használatos, minőségellenőrzést és tervrajz-kezelést segítő magyar applikáció, a BauApp fejlesztője az MKB Pénzügyi Csoport tagjától, a Solus Capitaltól. A befektetést termékfejlesztésre fordítják, így az építőipar digitalizációját célzó piac legversenyképesebb termékét tudják megvalósítani. A most bemutatott V5 verzióban a generálkivitelezők mellett azok alvállalkozóit is bevonják az ellenőrzésbe.

Dálnoki Ádám, a BauApp alapítója az NDustrialban tartott rendezvényen feltette a kérdést, hogy miért nem digitalizált még az építőipar? „Részint a nagyon sok szereplő miatt, akik ráadásul minden építkezésen más formációban dolgoznak. Másrészt a különböző szereplők eltérő méretű, kultúrájú cégekből érkeznek” – magyarázta a CEO, majd nyomban hozzátette:

„A közös nevező a mobil.” Dálnoki szereti figyelni az építkezéseket, és azt látja, hogy „amikor a munkások leteszik a szerszámot, azonnal a mobiljukhoz nyúlnak.”

„Tanulmányok sora szól arról, hogy a folyamataikat a következő öt évben nem digitalizáló építőipari vállalatok csődbe mennek majd.”

Dálnoki Ádám – Fotó: Fónyad Orsolya

Itt jön a képbe a BauApp megoldása, amelynek az elmúlt egy évben meghatározó hazai magasépítő cégek lettek az ügyfelei: a Futureal-csoport, a DVM Group, a Metrodom, a WHB, a Magyar Építő, a KÉSZ Holding, a Fejér-B.Á.L. vagy az Indotek csoport. Ezzel a BauApp lett a legnépszerűbb hazai építőipari alkalmazás, annál is inkább, mert a VIP ügyfeleiket a tervezés folyamatába is bevonják, velük együtt határozzák meg, milyen funkciókat kell az új verziókba fejleszteni ahhoz, hogy még inkább segíteni tudják őket.

Ebből a folyamatból született meg a V5 verzió, amely óriási előrelépés az előzőekhez képest. Kétszáz új feature-t hoztak ki az ügyfelekkel közös fejlesztés keretében, akiknek minden visszajelzését beépítették, amihez komoly pénz és fejlesztések kellett. A BauApp legfőbb erősségei:

  • A BauAppet előfizetéses rendszerben értékesítik. Számítások szerint az egyes termékek két-három hónap alatt megtérülnek a felhasználók számára. Az alkalmazások árazása nem felhasználó, hanem építkezési projekt alapú. Az alvállalkozók számára ingyenes.
  • A BauApp egyik legfőbb technológiai előnye, hogy maga az alkalmazás offline is képes működni a mobiltelefonokon, tableteken, a rendszer a szinkronizálást automatikusan elvégzi, amikor az eszköz újra rendelkezik internet hozzáféréssel. Így például sok száz nagy tervrajz is lehet egy felhasználó mobiltelefonján akár offline is elérhető. Ennek köszönhetően az alkalmazás működése nagyon gyors.
  • A kezelőfelület egyszerű, könnyen használható, hogy egy építkezésen is működőképes legyen. 
  • Minden ország építőiparában más és más kihívásokkal kell szembesülni. A BauApp termékeket kimondottan a magyar és közép-európai igényekre fejlesztik, és a továbbfejlesztésben is elsősorban a helyi építőipari cégek visszajelzéseit követik. Ezáltal ezeken a piacokon egyedülálló megoldásokat tudnak kínálni.
  • A BauAppot fejlesztő Mobilengine amerikai és angol építőipari referenciái között megtalálható a McGEE és a Suffolk Construction építőipari nagyvállalat, utóbbi az USA 20 legnagyobb építőipari vállalata között található. A fejlesztő termékeit több iparági díjjal is jutalmazták, köztük Angliában elnyerte a Construction Computing Award díját. 
Screenshotok a BauApp appból

Azt is megtudtuk, mindez hogy néz ki egy kivitelező szemszögéből. A Pedrano, a Futureal-csoport stratégiai generálkivitelező partnereként az elsők között vezette be Magyarországon minden projektjén a BauApp használatát. „A fejlesztéssel csökkentettük az adminisztrációval töltött időt, ezzel növeltük a hatékonyságot, beleértve a tervdokumentáció folyamatos frissen tartását is. A felesleges papírmunka kiváltásával a minőségellenőrzéssel foglalkozó kollégáink többet tudnak jelen lenni az építkezéseken, ami még gördülékenyebbé teszi a kivitelezési folyamatokat” – nyilatkozta Szulyovszky Gábor Viktor, a Pedrano Csoport CEO-ja. „A BauApp szolgáltatásainak bővítésébe iparági szakértelmünkkel is aktívan bekapcsolódunk. A 160 pontból álló javaslatlistánkat a BauApp csapata plusz díj nélkül lefejlesztette számunkra. Együttműködésünk a BauApp V5 bevezetésével új szintre lép, mivel a Pedrano alvállalkozói számára is kötelezővé tesszük az alkalmazás használatát, de számukra mindez ingyenesen elérhető, ezzel is segítjük a hazai KKV-k digitalizációs előrelépését.”

Szulyovszky a BauApp esetében kiemelte még „a check listet, amelyen még a rajt előtt ellenőrizhetünk mindent, akár a pilóták felszállás előtt. A másik fontos pont a hibalisták felvétele:

sok hasonló program van a piacon, de magyar nyelvű, amelyre fotókat lehet feltölteni, az alaprajzon lehet jelölni hibapontokat, és az alvállalkozóknak ki tudunk küldeni terveket, ilyen nincs.

A harmadik a nyomon követés, aminek segítségével ellenőrizhetjük az alvállalkozókat. A javítandókat mindenki személyesen kapja meg, ráadásul az alvállalkozó is tud képet csatolni, bizonyítva, hogy elvégezte a munkát. A dokumentumtár a teljes munkafolyamatot áttekinthetővé teszi, a problémák mindig látszódnak, nem vesznek el az e-mailek között.”

Szulyovszky Gábor Viktor – Fotó: Fónyad Orsolya

A BauApp gyors fejlődése a Solus Capital érdeklődését is felkeltette, de ebben az IT szegmensben a kockázati tőkealap-kezelő korábban még nem fektetett be. Vadász Gábor, a Solus Capital Zrt. befektetési igazgatója szerint a BauApp termékei komoly hatást gyakorolnak majd a hazai építőipar hatékonyságára, és megoldást nyújtanak az építőipari szektor munkaerőhiányának enyhítésére is: „A Solus I. és II. Kockázati Tőkealapokat – amelyek összesen közel 22 milliárd forintos nagyságúak – egy tapasztalt csapat kezeli az MKB Bank és stratégiai partnerei szakmai támogatása mellett. Az MKB Pénzügyi Csoport a nagyvállalati piacon hagyományosan erős pozíciókkal rendelkezik, és ez akár üzleti lehetőségeket nyithat a portfóliónkban található cégek számára is.”  

„A Solus Capital befektetés képes felgyorsítani a BauApp fejlesztéseket és ambíciókat, így most arról kellett döntenem, hogy hazaköltözöm-e családommal. Emellett tettem le a voksom” – fűzte hozzá a Bostonból hazatelepülő Dálnoki. „A Solus Capital befektetésével a BauApp életében új fejezet kezdődhet.

Az egész építőipari ökoszisztémánál bevezetjük az alkalmazást, mind a tervezőknél, mind a generálkivitelezőnél, mind az alvállalkozóknál, mind a műszaki ellenőröknél.

A BauApp V5 verzió által a generálkivitelezők minden alvállalkozójának nőni fog munkaerő hatékonysága. Maguktól ezt nem tudnák meglepni, csak a generálkivitelezőjük vezényletével.”

A rendezvényen az is kiderült, hogy a BauApp nemzetközi ambíciókat is dédelget: a lengyelországi bevezetés már a célegyenesben van, de Románia és Nyugat-Európa felé is törekszik a vállalat.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Építészeti és építőipari szoftvereket fejlesztő cég keres vezető termékmenedzsert

Építészeti és építőipari szoftvereket fejlesztő cég keres vezető termékmenedzsert

Az építőipar digitalizációját segítő szoftvercég keres Vezető Termékmenedzsert.

Forradalom helyett kis lépésekben jöhet az építőipar digitalizációja

Forradalom helyett kis lépésekben jöhet az építőipar digitalizációja

Az első lépés pedig az Intelligens Szállítólevél bevezetése lehet, hónapokon belül. 

Új standard a magyar építőiparban

Új standard a magyar építőiparban

Alapjaiban változtatja meg az anyaggazdálkodást a BauApp új kezdeményezése.

Hirdetés