Március 23-tól Budapesten is látható a Think Global, Build Social! kiállítás a Goethe Intézet és a Hello Wood közreműködésében

Andres Lepik kurátor 2010-ben New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) szervezte meg először azt a tárlatot, mely korunk szociális építészettel foglalkozó legfontosabb projektjeit mutatja be. Pár évvel később hasonló tartalommal, ám új címmel nyitott tárlatot a Német Építészeti Múzeumban (Deutsches Architekturmuseum) (videó itt angol felirattal), majd a Bécsi Építészeti Központban (Architekturzentrum Wien). A  Goethe Intézetnek köszönhetően utaztatható formában is elkészült kiállítás most Magyarországra érkezik. A budapesti FUGA-ban megrendezésre kerülő kiállítás látogatói - a nemzetközi példák mellett - az elmúlt évek néhány magyar szociális építészeti kezdeményézését is megismerhetik. A magyar résznek a Hello Wood, a Builders/Építők címet adta, és olyan hazai kísérleti projekteket mutat be, melyek a lokális sajátosságokra hívják fel a figyelmet, de tematikájukban mind kapcsolódnak a szegénység elleni globális küzdelemhez.

Az építészek szociális felelősségének kérdése a 2008-as pénzügyi válság óta méginkább része a társadalmi diskurzusnak. A robbanásszerűen fejlődő megapoliszok, az egyre több helyen megjelenő és egyre nagyobb nyomornegyedek világszerte növekvő népességének láttán felvetődik a kérdés: milyen megoldásokat tud kínálni az építészet azoknak, akik a saját forrásaikból nem tudnak maguknak biztonságos és élhető lakókörnyezetet létrehozni? A 21. század eleje óta egyre több építész ragadja magához a kezdeményezést, és ott keresnek maguknak feladatot és projekteket, ahol az építészet klasszikus értelmezése szerint nem létezik megbízói kultúra. Vagyis az építészek nem megrendelőknek építenek, hanem közvetlenül az épületeket később használókkal gondolkoznak és dolgoznak együtt.

A Think Global, Build Social! olyan építészeti projektek bemutatására vállalkozik, melyek képesek voltak valódi változásokat generálni, közösséget építeni, hidat verni kontinensek, kultúrák és civilizációk közé. A 15 nemzetközi és 11 magyar projekt a szociális építészet rendkívüli sokszínűségét is bemutatja, öt kulcsfogalom köré rendezve a kiállított munkákat: anyag, részvétel, lakhatás, design and build, valamint kultúra. Akad a bemutatott nemzetközi munkák között iszaptéglából épített általános iskola Maliban, újrahasznosító öko-farm Párizsban, betonból épült modernista lakótelep Chilében, rendhagyó kórházrenoválás Indiában, fahéjgyári munkásoknak készült tréningközpont Indonéziában. Magyarországot többek között olyan projektek képviselik a kiállításon, mint a családok tucatjainak megélhetést és téli fűtést egyszerre biztosító monori biobrikett-szárító, a borsodi faluközösségeknek készült totemállat és teregető, vagy éppen a magyar építészek által felújított falusi iskola a Himalájában.

“A kiállításunk egy olyan alternatív, szociálisan elkötelezett építészetet mutat be, amely minél kisebb anyagi ráfordítással, sok saját részvétellel igyekszik javítani a kevésbé privilegizált körülmények között élő emberek életkörülményein. Célunk a gyámkodás-mentes építészet bemutatása, amely során a helyi tudás, a felhasználók tudása integráltan jelenik meg a projektekben.” -  nyilatkozta Michael Müller-Verweyen, a budapesti Goethe Intézet igazgatója.

“Azt szeretnék hangsúlyozni a kiállítással, hogy mindenki képes tenni társadalmi vagy közösségi célokért saját szakterületén belül. Mi építészek az építészet eszközeivel tudunk segíteni.” - mondja Pozsár Péter a Hello Wood alapítója.

A kiállítás 2016. április 11-ig lesz látható.

A tárlat a budapesti Goethe Intézet és a Hello Wood közös szervezésében, a MOME - Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Fuga közreműködésével, valamint a Leier és a Layher támogatásával valósul meg.

forrás: sajtóközlemény

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Lehetséges válaszok, új irányok  | Fülszöveg by Hello Wood

Lehetséges válaszok, új irányok | Fülszöveg by Hello Wood

Huszár András, Hello Wood CEO és társalapító könyvajánlója

Közérdekű designprojektek az Artus-ban | METU

Közérdekű designprojektek az Artus-ban | METU

Egyedülálló nemzetközi kiállításnak ad otthont a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara

A városfejlesztés közös felelősségünk | Fülszöveg by Hello Wood

A városfejlesztés közös felelősségünk | Fülszöveg by Hello Wood

Fülöp Tamás, a Hello Wood csoportvezető építészének könyvajánlója

Hirdetés