A kormány kiemelten kezeli a beruházást.

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány a debreceni velodrom beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket – közölte a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ).

A londoni olimpiai VeloPark - Fotó: Kit Suman / Unsplash

Az MKSZ a velodrom építését 2018-ban – az előkészítő munka megkezdésekor – régi adósságnak nevezte, amelyet a sportágnak pótolnia kell. Az azóta eltelt időszakban a tervezési, előkészítési és közigazgatási egyeztetési feladatok voltak napirenden, amelyeket Kovács Béla, az MKSZ alelnöke koordinált. Ennek a munkának meghatározó mérföldköve és kormányzati elismerése a kiemelt beruházássá nyilvánítás – hangsúlyozza a közlemény, amely hozzáfűzte: nemcsak a szakvezetés, hanem a sportolók teljesítménye is kell egy ilyen előrelépéshez. 

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által is példaértékűnek nevezett ELIT10 menedzsment pilot programba öt pályakerékpáros, Borissza Johanna, Filutás Viktor, Lovassy Patrik Rómeó, a 2017-ben Európa-bajnoki ezüstérmet nyert Lovassy Krisztián és a világ ötödik legjobb sprintidejét magáénak tudó Szalontay Sándor is bekerült. A közlemény leszögezte: a kerékpárosok megérdemlik, hogy világszínvonalú körülmények között edzhessenek és versenyezhessenek.

A kormány a „debreceni velodrom beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről” című rendeletével elfogadta a beruházás koncepcióját, valamint 420 millió forintot átcsoportosított, emellett célterületté nyilvánította a tervezett pallagi helyszínt is.

A debreceni mellett a fővárosban is halad a mobil velodrom létesítése, hiszen a budapesti fa pálya beruházása február 8-án közbeszerzési szakaszba lépett, megtörtént a kiírás.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megújul a debreceni Aranybika

Megújul a debreceni Aranybika

Nyílt, országos építészeti tervpályázatot hirdet a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a debreceni Aranybika Szálló felújítására és új oktatási központ létrehozására.

Tánc a debreceni MODEM homlokzatán

Tánc a debreceni MODEM homlokzatán

A táncművészet formabontó úttörői és hazai kiválóságai a Bartók Tavaszon.

Szembe fordított tükrök

Szembe fordított tükrök

Immanuel Gyermekotthon Debrecenben.

Hirdetés