Svéd szakember irányítja decembertől a magyar irodapiac egyik legjelentősebb szereplőjét.

A 40 éves stockholmi Dan Molander vezeti ősztől a Kinnarps magyarországi leányvállalatát. A svéd szakember korábban a japán multinacionális nagyvállalat, a Ricoh Globális Ügyfélkapcsolatokért felelős igazgatója volt az északi országokban. Dan Molander szerint az irodapiac, vagyis a munkahelyek előtt álló új kihívások megismerése és kezelése jelenti a közeljövő legfontosabb feladatait. 

 

15 év után távozik a cégtől a korábbi vezető, Soltész Tiberius, aki több nemzetközi vezetői pozíciót töltött be a Kinnarps-nál; így például az utóbbi években már nem csak a magyar, hanem az osztrák cég ügyvezetője volt.

Másfél évtized rengeteg idő. Elég csak arra gondolnunk, hogy mennyi mindenen ment keresztül a világ ennyi idő alatt. Megrendült az egész világgazdaság, korábban gyengélkedő régiók váltak húzóerővé” – emeli ki Soltész Tiberius, akinek vezetésével a svéd vállalat korábban nem látott, rekord üzleti eredményt ért el és vált a piac jelentős szereplőjévé – még a járvány és a nyomában megjelenő gazdasági nehézségek ellenére is.

„Fantasztikus volt ez a 15 év. Ennyi idő után bátran kijelentheti az ember, hogy akikkel itt dolgozott, azokkal valóban egy családot alkottak. Óriási élmény volt együtt megvalósítani a legmerészebb álmainkat. A pandémia ellenére a legjobb eredményünket értük el, azonban a járvány mást is hozott az életembe. Sok mindent háttérbe szorítottam az utóbbi években, úgy éreztem, hogy itt az ideje annak, hogy váltsak. A jövőben jobban szeretnék koncentrálni a családra, a családi birtokokra és vállalkozásokra - például Erdélyben, ahonnan egyébként származom.”

„Nehéz szívvel válok meg a csapatomtól, a barátaimtól, de biztos vagyok benne, hogy sikeresen fogják továbbépíteni mindazt, amit eddig együtt elértünk. Szeretném megköszönni a partnereinkkel az eddigi közös munkát, a Kinnarps ugyanaz marad, ahogyan én pedig továbbra is maradok őszinte barátjuk.”

A világjárvány megjelenése felgyorsított olyan folyamatokat, amelyek bár korábban is láthatók voltak, felerősödésük felkészületlenül érte a munkahelyeket. Alig 2 év alatt teljesen átértékeltük azt, amit korábban az irodáról és annak funkcióiról gondoltunk. Míg a home office sokáig lehetőségnek számított, ma már alapvetés. Már önmagában ez az egy tényező is jelentősen befolyásolja a jövő irodáinak szerepét a mindennapjainkban.

Decembertől Dan Molander, a svéd Kinnarps értékesítési igazgatója veszi át a magyar leányvállalat irányítását. Az elsősorban prémium irodabútorokkal és a munkavállalók igényeit követő irodai koncepciók kidolgozásával foglalkozó 80 éves Kinnarps több milliárdos vállalattá nőtt Magyarországon.
 


A budapesti iroda, mint regionális központ vezetésével az elmúlt években a Kinnarps felelt több jelentős, sok ezer fős irodaház belső építészeti megoldásainak megvalósításáért, bebútorozásáért. Ügyfeleik között jelentős startup cégek, a Big 4 tanácsadó óriások tagjai és más globális multinacionális cégek találhatók idehaza és a környező országokban. Az új szakember elsődleges feladata a piaci pozíciók megőrzése, valamint a járvány nyomán folyamatosan alakuló irodapiaci változások lekövetése lesz. 

Munkahelyeink újraértelmezése történik most. Ezekben a hónapokban születnek meg a jövő irodái, ahol a korábban csak elenyészve megtalálható elvek válnak az uralkodóvá.

Minden korábbinál fontosabbá válik az otthonaik és az irodáink közötti egyensúly megteremtése.

Ez az egyetlen módja ugyanis annak, hogy hosszú távon is fenntartható hatékonyságot érhessünk el. Mind a munkánkban, mind pedig a magánéletünkben” – foglalja össze a jövő kihívásait Dan Molander, a Kinnarps Hungary kft frissen kinevezett vezetője.
 

Forrás: sajtóanyag




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Svéd design és kényelem a Játékszínben

Svéd design és kényelem a Játékszínben

Interjú Bank Tamással, a belső tereiben is folyamatosan megújuló Játékszín igazgatójával.

Playground - játékos iroda otthon 2.

Playground - játékos iroda otthon 2.

Miért jó a skandináv design az otthonról dolgozóknak?

Playground - játékos iroda otthon 1.

Playground - játékos iroda otthon 1.

A skandináv iroda design otthon is jól működik.

Hirdetés