A 75 éves Középülettervezési Tanszék jubilemi kiállításán először adták a Weichinger Károly díjat.

Az elismerést a tanulmányi teljesítmény és a diplomamunka sikeressége mellett hangsúlyozottan az építészet és kultúra kapcsolatának ápolása, az építészet közösségi jellegének, etikai vetületének erősítése terén a Közép-tanszéken kiemelkedő tevékenységet folytató fiatal építész kaphatja. Évente egy díj adományozható a tanszéki közösség tagjainak titkos szavazata alapján.


A díjat a BME Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszéke és a Közösségi Építészetért Alapítvány alapította 2021-ben, fennállásának 75. évfordulója alkalmából, Weichinger Károly Kossuth-díjas építész, a tanszék első professzora tiszteletére. Az alapítás kezdeményezői Török Ferenc és Balázs Mihály professzorok, támogatói a Weichinger-család tagjai.

A Weichinger-díj első kitüntetettje Surján Borka építész.

Surján Borka diplomaterve: Jurányi Közö/n/ségházSurján Borka diplomaterve: Jurányi Közö/n/ségház


A díj egy modulort ábrázoló ezüst jelvény, mely az embert, az emberi arányokat és általában az arányosságot, mint az építészet egyik alapkövetelményét jelképezi. A modulor egy tölgyfa házban „lakik”. A fa a természetességet szimbolizálja, a kettő együtt pedig ember és természet kapcsolatát. A díjtárgy Sógor Sarolt fémműves egyetemi hallgató munkája, a díjhoz tartozó oklevelet Polgárdi Ákos tervezte.
 


Az Egyben a három. 75 éves a BME Középülettervezési Tanszék című kiállítás a FUGÁBAN látható 2021. december 22-ig.
 

 

Forrás:  Mihály Balázs, FUGA

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Madárodúkon a Kiscelli Park története

Madárodúkon a Kiscelli Park története

Vadregényes kastélykert címmel új kiállítást járhatunk be a Kiscelli Múzeum melleti erdőben.

Kiállítással és fesztivállal nyit újra a KÉK

Kiállítással és fesztivállal nyit újra a KÉK

Június 1-én újra nyit a Kortárs Építészeti Központ

Országos Kerámiaművészeti Biennále Pécsen

Országos Kerámiaművészeti Biennále Pécsen

Közel száz művész alkotásai láthatók az m21 Galériában.

Hirdetés