Mit kell tenni ma, hogy az unokáinknak is élhetőek maradjanak a városok?  

Még a koronavírus-járványt is a saját hasznára igyekszik fordítani az osztrák főváros. Ez lesz ugyanis az egyik témája a 2021. május 4-5. között  megrendezett smart city csúcstalálkozónak. A Smart City Summit résztvevői arra keresik majd a választ, mit kell tenni ma ahhoz, hogy unokáink számára is élhetőek maradjanak a városok.  

Bécs évek óta egyike a világ legélhetőbb városainak © Wirtschaftsagentur / David BohmannBécs évek óta egyike a világ legélhetőbb városainak © Wirtschaftsagentur / David Bohmann

Negyven ország több mint 450 gazdasági, tudományos és közigazgatási szakemberének, valamint vállalkozásának részvételével rendeznek smart city csúcstalálkozót 2021. május 4-5. között Bécsben. A digitális, angol nyelvű Smart City Summit első napja egy online konferencia, ahol olyan kérdéseket vitatnak meg, mint

  • a városok szerepe a körforgásos gazdaság bevezetésében
  • az épített környezet szén-dioxid kibocsátásának csökkentése
  • az urbanizációs problémák megoldása kerületi szinten
  • a digitalizáció
  • a hidrogén városi gázként való felhasználása
  • vagy a koronavírus-járvány tanulságai.

A rendezvény második napján konkrét problémákra keresnek megoldást a résztvevők. Lesz workshop például arról, miként valósítható meg a körforgásos gazdaság a bécsi reptéren, vagy hogy miként lehet elérni a klímasemlegességet az egyes városrészek szintjén.

Az ingyenes rendezvényre egészen az esemény kezdetéig, 2021. május 4-ig lehet regisztrálni ezen a honlapon

A Smart City Summit az osztrák főváros 2021. április 27. és május 12. között megrendezett nagyszabású startup fesztiválja, a ViennaUp’21 egyik kiemelt rendezvénye. Közép-Európa legnagyobb startup fesztiválját a Bécsi Gazdasági Ügynökség kezdeményezte, hogy bebizonyítsák – Ausztriának és a nagyvilágnak egyaránt –, hogy Bécs a járvány ellenére is erőt tud meríteni az együttműködésekből, hogy valami újat hozzon létre. A rendezvényre már a regisztráció első órájában óriási érdeklődés mutatkozott a kelet-közép-európai térségből. 

A ViennaUp’21-on olyan előadók képviseltetik magukat, mint a Magyarországon is jelenlévő, coworkinggel foglalkozó Loffice, az Austrian Startups vagy az Infineon Technologies. A több mint száz program változatos tematika köré épül; szó lesz a fenntarthatóságról, a kooperáció erejéről és a technológiai és társadalmi fejlődés hatásairól is. A kéthetes programsorozat alatt hét nagyobb esemény zajlik majd, ilyen az Open Vienna, a FinTechWeek, a Smart City Summit, a B2B Software Days, a Manufacturing Days és a LISAVienna B2B Health Partnering.

A koronavírus-járvány miatt a ViennaUp’21 minden eseményét online, angol nyelven tartják meg, kapcsolatépítésre a b2Match platformján keresztül van lehetőség. Regisztrálni a rendezvény honlapján lehet.

Forrás: Közlemény

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kizöldül a József Nádor tér buszmegállója

Kizöldül a József Nádor tér buszmegállója

A bécsi példa szerencsére ragadós.

Kötelező lesz Bécsben a növényekkel beültetett homlokzat

Kötelező lesz Bécsben a növényekkel beültetett homlokzat

Minden új, hét és fél méternél magasabb épület esetében.

Bécs döntött, szinte teljesen autómentes lesz a belváros

Bécs döntött, szinte teljesen autómentes lesz a belváros

Várhatóan ősszel vezetik be az intézkedést.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1