Közbeszerzést írtak ki P+R-parkolóházak tervezésére és kiderült, a Speciálterv tervezi a Rákosrendező fölötti, Szegedi úti új felüljárót.

Megkezdődtek a Városliget autómentesítését szolgáló közlekedési fejlesztések előkészítései, számolt be a legújabb lépésekről Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója közösségi oldalán, és rögtön három hírt is megosztott ezzel kapcsolatban: egyrészt kiírták a közbeszerzést a P+R-parkolóházak tervezésére a Kisföldalatti Mexikói úti végállomásánál, aláírták a szerződést a Rákosrendező fölötti, Szegedi úti új híd tervezésére, melynek nyertes tervezője a Speciálterv lett, valamint, hogy elindult az autómentes Városliget projektről szóló, a jövőben a fejlesztésről folyamatosan hírt adó honlap a www.automentesvarosliget.hu címen, ahol rövidesen kérdőív segítségével is kikérik  majd a környéken élők és közlekedők javaslatait. 

„Több, mint hatvan éve született az a döntés, hogy az M3-as autópálya bevezető szakasza a Városliget közepén vezessen keresztül, így Budapest történelmi parkját kettészelő Kós Károly sétányon ma akkora forgalom, mint a Petőfi hídon. A Városliget megújításával ezen változtatni kell, Budapest első számú közparkjának autómentesítése a Kormány célja, melyet a Fővárosi Önkormányzat is támogat. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) javaslatát elfogadva a Kormány ezért 2020 nyarán úgy döntött, hogy a Kós Károly sétányt lezárja az autóforgalom elől, és a Városligetet teljes egészében a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak adja át – írja Vitézy Dávid Facebook oldalán. –  A Városliget autómentesítésének terveit a városvezetés és a Kormány egyetértése alapján a Budapest Fejlesztési Központ készíti elő  államtitkár irányításával.

A kormányhatározatban rögzített közlekedéspolitikai célok és intézkedések alapján teljesen autómentessé válik a Városliget, lezárják az autóforgalom elől a Kós Károly sétányt és csúcsidőn kívül az Állatkerti körutat is. Ugyancsak autómentes lesz a város ikonikus történelmi tere, a Hősök tere, mind a Műcsarnok, mind a Szépművészeti Múzeum előtt, valamint megszűnik a felszíni parkolás a Városligetben (az Állatkerti körút egy rövid szakaszát kivéve), a célforgalmi parkolási igényeket a Liget Budapest projektben épült, nemrég megnyílt új Dózsa György úti mélygarázs és a tervezett új Mexikói úti P+R látja el. 

Az M3-as autópálya felől érkező autóforgalom számára összesen 1500 férőhelyes új P+R-parkoló épülhet az M3 autópálya-bevezető – Hungária gyűrű – Mexikói út csomópontjában, a Mexikói úti Kisföldalatti-végállomásnál. A külső kerületekből és az észak-pesti elővárosokból érkezők így sokkal könnyebben válthatnak majd az autóról kisföldalattira, villamosra vagy trolibuszra, sőt a jövőben akár vasútra is. Az új parkolók tervezésére kiírt tender a mai napon jelent meg. A Liget északi határán létesülő Mexikói úti P+R-parkolóházak egyaránt csökkentik majd az átmenő- és a célforgalmat is. Egyrészt a Mexikói úti busz- és trolimegállónál ma is P+R-ként használt területére építhető parkolóház az M1 kisföldalatti végállomásánál, másrészt az M3-as sztrádabevezető végcsomópontjának ágai közé emelhető ilyen épület. A parkolóházakból jó lehetőséget kínál a kisföldalatti, a trolibusz és az 1-es villamos a továbbutazásra, természetesen ehhez szükséges a gyalogos- és kerékpáros kapcsolatrendszer átfogó fejlesztése is, mind az átszállások elősegítésére, mind a Városliget elérésének javítására. A parkolóházakat és megközelítésüket mindenképp a Kisföldalatti esetleges meghosszabbítását és új Hungária körúti állomását is figyelembe véve kell megtervezni. A tervezett épületek elhelyezkedésükből adódóan városkapu funkciót töltenek be, az építészeti arculat megfogalmazására a tervezés során külön gondot kell fordítani.

A parkolóházak mellett új közúti és villamosfelüljáró tervezését kezdi meg a BFK a Nagy Lajos király útja és Szegedi út vonalában, így a váci vasútvonal és Rákosrendező fölött átívelő felüljárón a Béke térig. Az új felüljáró összeköti Zuglót Angyalfölddel, tehermentesítheti a Hungária körutat. Az új villamoskapcsolat pedig a 3-as villamos-körgyűrű folytatását jelenti majd Angyalföld felé. A Rákosrendező déli végén tervezett közúti híd villamossal, kerékpársávokkal, járdákkal fogja összekötni a két városrészt, segítve a közlekedésüket, és tehermentesítve a Hungária körutat. A Szegedi út vonalában tervezett felüljárót a BFK azt szem előtt tartva tervezteti meg, hogy ne szolgálja az M3 felől érkező forgalom átáramlását Angyalföld és Zugló belseje felé, az ott élő emberek lakóterületeire. Ezért a vasúti sínek keresztezése mellett lehajtó épül, amely a vasúttal párhuzamosan vezeti el az autókat. Az új híd áttételesen járul hozzá a Városliget forgalomcsillapításához a Hungária körút tehermentesítése révén. Ezt a tervezési munkát végzi majd a most aláírt szerződés keretében a Speciálterv, a szerződés értéke nettó 1.728 millió forint, amelyet teljes egészében a Kormány finanszíroz, a Fővárossal megkötött megállapodás szerint.

A tervezési folyamat elindulásával párhuzamosan hamarosan kérdőíves igényfelmérést kezdeményeznek a most közzétett új honlapon, hogy a környék lakói és az itt közlekedők elmondhassák a véleményüket azokról a közlekedési fejlesztésekről, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy hat évtizeddel ezelőtti hibás döntést korrigálva a Városliget megszabaduljon az autóforgalomtól. Emellett a honlapon keresztül már most is lehetőség van a felmerülő kérdések és javaslatok elküldésére.

A Mexikói úti P+R parkolóházak tervezésére megjelent közbeszerési felhívás itt érhető el.
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Millennium Háza néven született újjá az Olof Palme Ház

Millennium Háza néven született újjá az Olof Palme Ház

A városligeti épület és az előtte kialakított új rózsakert október 26-tól látogatható.

Nem kell sokáig várni a gyerekeknek: hamarosan birtokba vehetik a városligeti Nagyjátszóteret

Nem kell sokáig várni a gyerekeknek: hamarosan birtokba vehetik a városligeti Nagyjátszóteret

Közel 50 különleges játékelem várja ősztől a gyerekeket Európa egyik komplexebb játszóparkjában.

Háromszintes mélygarázs épül a Városliget szomszédságában

Háromszintes mélygarázs épül a Városliget szomszédságában

Mintegy kilencezer négyzetméter alapterületű, háromszintes, összesen közel 27 ezer négyzetméter területű parkolóház épül a Dózsa György úton.

Hirdetés