Let’s Colour: Különleges, háromdimenziós falfestést kapott egy vidéki iskola.

Két iskolában összesen 1500 négyzetméteren újították meg az elöregedett falfelületeket a Let’s Colour Településszépítő Egyesület idei pályázatán. A hetedik alkalommal meghirdetett akció keretében a korábbi években már óvoda, családsegítő központ, tanuszoda és vasútállomás aluljárója is nyert, idén júliusban pedig a nyáregyházi és a dabasi iskolában váltották fel kreatív, részben háromdimenziós minták az unalmas, szürke falakat.

A pályázatra bármely hazai közösség jelentkezhetett, akit zavar a szürkeség, és kész összefogni a színesebb környezetért. Az idei felhívásra végül összesen 31 pályázat érkezett, és a szavazási időszak alatt most is példátlan aktivitást mutattak be a résztvevők: a beadott pályázatokra 21 nap alatt több mint 25 ezer szavazat érkezett. 

„Minden pályázathoz három dizájntervet készítettünk, melyből a nyertesekkel közösen választottuk ki a végleges megoldást. Mivel a nyáregyházi helyszínen nem voltak nagy egybefüggő falfelületek, a hosszú folyosónál a koncepció szerint a kép három dimenzióban, több részből áll össze. Tehát a kép egy pontról nézve – a folyosó végéről – lesz teljes, ha csak elsétálunk mellette nem jelenik meg egyértelműen, ez adja egyediségét.” – mondta Hegedüs Babett, a Let’s Colour projekt dizájnere, a minták megalkotója.

Hozzátette: “Most először készítettünk ilyen stílusú háromdimenziós képet, így a csapat is különös lelkesedéssel várta az elkészülését, mint az önkéntesek, és reméljük, hogy a tanévkezdéskor a gyerekeknek is annyira fog tetszeni a végeredmény, mint nekünk.”

A nyertesek idén is speciális, foltálló és víztaszító beltéri festéket, professzionális terveket, műszaki szakértőt és a festés teljes szervezését kapták jutalmul – a helyieknek csupán az önkéntes festőket kellett biztosítaniuk.

„A Let’s Colour projekt lényege: színt vinni az emberek életébe. Egyesületünk célja, hogy színessé varázsolja a közösségek által nap mint nap használt helyeket. A színek csodákra képesek, a megújult közösségi terek pedig új lendületet visznek az ott élők mindennapi életébe, inspirálnak és energiát adnak” mondta Nagy Gergely, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület szóvivője.

A Let’s Colour projekt

A Let’s Colour Településszépítő Egyesület célja, hogy színessé varázsolja a közösségek által nap, mint nap használt tereket, legyen szó elhanyagolt városházáról, vidám gyerekzsivajtól hangos óvodáról, a falu orvosi rendelőjéről, vagy akár egy lehangoló látványt nyújtó betonkerítésről. A színek csodákra képesek, a megszínesített közösségi terek pedig új lendületet visznek az ott élők mindennapi életébe, inspirálnak és energiát adnak. 

A Let’s Colour 2011-ben vette fel először a harcot a szürkeséggel szemben. Látva az óriási érdeklődést és azt a példaértékű összefogást, amelyet a pályázók bemutattak, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület a Dulux-szal karöltve idén 7. alkalommal hirdette meg országos pályázatát.

További naprakész információk: www.facebook.com/letscolourhu

forrás: sajtóközlemény

1 / 9 fotó



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Hajnali Ölelés lett az Év színe

A Hajnali Ölelés lett az Év színe

Nyugodt, könnyed színárnyalatot választottak a Dulux szakértői.

Rekordszámú jelentkező a Let’s Colour pályázatán

Rekordszámú jelentkező a Let’s Colour pályázatán

Tizennyolc megye nyolcvanhárom pályázata verseng a falfelületek megújításáért.

A Hajnali Ölelés lett az Év színe

A Hajnali Ölelés lett az Év színe

Nyugodt, könnyed színárnyalatot választottak a Dulux szakértői.

Rekordszámú jelentkező a Let’s Colour pályázatán

Rekordszámú jelentkező a Let’s Colour pályázatán

Tizennyolc megye nyolcvanhárom pályázata verseng a falfelületek megújításáért.

A Hajnali Ölelés lett az Év színe

A Hajnali Ölelés lett az Év színe

Nyugodt, könnyed színárnyalatot választottak a Dulux szakértői.

Rekordszámú jelentkező a Let’s Colour pályázatán

Rekordszámú jelentkező a Let’s Colour pályázatán

Tizennyolc megye nyolcvanhárom pályázata verseng a falfelületek megújításáért.

Hirdetés
2023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1