A kapuk feletti felfelé szökő előtetők, valamint a silótorony fordított L alakúra komponált üvegezett része igazán jellegzetes

Kedves László Könyvműhelye gondozásában tavaly megjelent Salgótarján modern építészete 1945-1990 című hiánypótló sétakönyv 2023-ban az OCTOGON online-ra költözik: minden hónapban egy, a szerző, Hartmann Gergely és a kiadó-szerkesztő Kedves László által kiemelt salgótarjáni épületet mutatunk be – Gulyás Attila nagyszerű fotóival – egy precízen kigondolt ritmus mentén. Ezúttal íme a Kenyérgyár.

 

Az 1950-es évek elején új tervezési feladatként jelentkezett a lehető legteljesebben gépesített sütőipari üzemek létesítése. Az egész országra kiterjedő munkát a Győri Tervező Vállalat kapta. Az 1980-as évekig az ország szinte minden sütőüzemét itt tervezték, összesen több mint százhúszat. Az 1960-as években készültek a talán leglátványosabb, építészetileg leginkább formagazdag alkotások is: például a budapest-lágymányosi, a váci és a salgótarjáni kenyérgyár.
 


Az építészeti formaalkotást segítette, hogy az üzemek egy markáns horizontális és vertikális tömegre, a gyártócsarnokra és a liszttároló silótornyokra tagolódnak. Igaz, mivel a liszt már folyamatosan érkezik, a tartályokat ma már nem használják. A salgótarjáni épület jellegzetességei még a kapuk feletti felfelé szökő előtetők, valamint a silótorony fordított L alakúra komponált üvegezett része. Azon kevés hazai, ekkor készült kenyérgyárak egyike, amely még ma is üzemel. 
 

Kenyérgyár – Salgótarján, Rákóczi út 187.
Tervező: Cserhalmy József (Győriterv)
Épült: 1963

Kedves László Könyvműhelye újabb kötettel jelentkezett. A Salgótarján modern építészetét bemutató kötet hiánypótló kuriózum, Hartmann Gergely írásai és Gulyás Attila fotói méltó mementót állítanak a különleges huszadik századi építészeti skanzennek, amely többé-kevésbé máig funkcionál. Hogy mennyire, arról a sétakönyvvel a zsebében bárki meggyőződhet, és érdemes is útra kelni.

Korábbi cikkünk erre a linkre kattintva olvasható.

Tiszta Amerika


Kedves László Könyvműhelye gondozásában megjelent Salgótarján modern építészete 1945-1990 című kötet többek között az ISBN könyv+galériában is megvásárolható erre a linkre kattintva

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hogyan kezeljük az ipari örökségünket?

Hogyan kezeljük az ipari örökségünket?

Varga Piroska DLA-val beszélgettünk.

Retrómetró_4 - A körúton kívül

Retrómetró_4 - A körúton kívül

A Klinikáktól a Corvin negyedig.

Megszokott Rendkívüli | Radisson Blu Béke Hotel és Zsolnay Kávéház

Megszokott Rendkívüli | Radisson Blu Béke Hotel és Zsolnay Kávéház

Különleges jubileumi eseménysorozat a Nagykörúton – 110 éves a legendás Radisson Blu Béke Hotel és Zsolnay Kávéház.

Hirdetés