Gondolatok Budapestről

A budapesti Central Park esélye címmel nyomtatásban megjelent interjúnk 2023. végén készült, eképpen az utolsó beszélgetés, amelyben Finta József a közvéleménnyel megosztotta gondolatait. Ezt adjuk most közre, tiszteletadásul az elhunyt mester előtt, akinek neve összeforrt egy korszak és Budapest építészetével. 

 

„Hiányolom a tereket. A modernben megszűnt a tervezett városi tér, ami épült, nem marasztaló. A feleségemmel sokat járunk a Mechwart ligetbe, ami tele van gyönyörű virágokkal. Sétálunk, ülünk egy órát, bámuljuk a virágokat – élvezzük a közösségi létezést, azt, hogy köszönnek nekünk. Ezek azok a dolgok, amik szerintem még hiányoznak Budapestről.”

 

fotó: Végh László

 

Finta József pályája felrajzolja a 20. század építészetének utolsó harmadát, és személye ugyanolyan meghatározó maradt a 21.században is. Korszakos jelentőségű műveiről, életpályájáról, Budapestre vonatkozó urbanisztikai elképzeléseiről és az előrelátó várostervezés hiányáról is szó esik ebben a beszélgetésben. Sok személyes emlék, mély gondolatok és humor egy sokat tapasztalt építésztől. Zöldi Anna interjúja az akkor 88 esztendős Finta Józseffel.

 

A Finta Stúdió és Ön is személyesen sokat foglalkozott a Nyugati térrel. Miért fontos a Nyugati tér környéke és miért ilyen nehéz kezelni?

Ez a csomópont kiemelt helye a városnak, a Nagykörút és egy fontos városi tengely keresztezi itt egymást. Három izgalmas tengelye van a fővárosnak, amiket véleményem szerint fontos lenne fejleszteni, ez az egyik közülük. A Nyugati tér jelenti a Váci út felől a Belváros felé a kapcsolatot. És persze itt a Nyugati pályaudvar mint építészeti kuriózum. Lázár Jánossal egyeztettem erről annak idején, már akkor felvetődött a Városliget és a Nyugati összekapcsolása, ami azután sok pályázatnak lett témája. Sok kiváló építész tervezett ide, különféle funkciókra, megmozgatta a szakmát, változatos javaslatok születtek.

A Podmaniczky-tengely, ahogy mi elképzeltük, a Széchenyi fürdőtől a Nagykörútig teremtene összefüggő zöld felületet. Nem kell magyarázni, miért lenne jó egy ilyen zöld tengely, én ezt a budapesti Central Parknak neveztem.

Ez aztán folytatódni tud a Szent István körúttól egészen a Dunáig. A Nyugati pályaudvar csarnoka mindenféle közösségi dologra lenne alkalmas, ehhez persze a pályaudvari funkciót el kellene mozdítani. Mi a sínek lefedésével akartuk a Nyugatit a Ligettel összekötni, de ez hatalmas költséget jelentett volna. Volt olyan elképzelés is, hogy a fogadócsarnokot lesüllyesztik, ez már a metró építésekor is felmerült, és most, a Déli és Nyugati összekötése kapcsán ugyancsak. A Nyugati pályaudvar legutóbbi pályázatán nyertes terv is hátrébb húzza a síneket, és a csarnokba más funkciót javasol. Óriási pénzekről beszélünk, nem véletlen, hogy elnapolták ezeket a beruházásokat. 


A pénz vagy az akarat hiányzik? 

Az akaratot meg lehet szerezni, a pénz nincs meg rá. Ez az egyik nehézség; a másik, hogy parkolót kellene építeni a föld alatt. Alapvető probléma a parkolás, a pályaudvarnak nincs parkolója, most a tér maga működik gyakorlatilag parkolóként ott, ahol egyébként a Westendnek is nyílik a bejárata. Pedig a Podmaniczky utca mentén nagyon hasznos Budapest-tengelyt lehetne kialakítani akár múzeumokkal, irodaházakkal, vagy kormányzati negyeddel. Legjobb szerintem a múzeumi tengely lett volna, de igazából mindegy, csak legyen zöld kapcsolat a Liget felé. Most van arra terv, hogy anélkül, hogy a sínekhez nyúlnának, a Podmaniczky utca menti MÁV-területeken alakítanak ki zöld sávot. Ez nyilván kevesebbe kerülne, talán meg tud valósulni. Budapest megérne ekkora gesztusokat, nagyon eleven világ lehetne. A Podmaniczky-tengely ráadásul kiegészülhetne egy kereszttengellyel, ami a Lehel tértől a Szinyei-Merse utcán az Andrássy útig összekötné a városrészeket. Lényegében a Nyugati térhez kapcsolódó urbanisztikai fejlesztések és ingatlanberuházások – esetleges múzeumok, egy új kongresszusi központ, illetve a Westend második üteme – kijjebb tolnák a Belváros határát. Mindegy, hogy hogyan, a cél az, hogy a Nyugati térnek legyen eleven élete. Én továbbra is igyekszem a döntéshozók figyelmét ebbe az irányba terelni a magam lehetőségeivel. A Finta Stúdió és én magam is rengeteg munkát és gondolatot fektettünk ebbe a térségbe. 


A Westend nagyon sikeres beruházás volt, építészetileg és üzletileg is. Szóba került a folytatás?

A Westend sikerében nagyon nagy szerepe volt Demján Sándornak, akinek elég határozott véleménye és konkrét elképzelései voltak, de végül lassanként összecsiszolódtunk. Nagyon sok konkrét elképzeléssel állt elő, például a Niagara vízesés is az ő ötlete volt a bejárat mellett. Azt kérte, hogy ne a szokásos hodály jellegű plázát csináljuk, hanem olyat, mint egy fedett város, utcákkal és terekkel. Az én ötletem volt, hogy az egyéb funkciók, az irodák és szállodák a Váci út mellé kerüljenek – ez is nagyon jól bevált, ezek az egységek kommunikálnak a várossal, egyszerre összekötik és leválasztják a plázát. A tetőn van egy komplett kert, amit sokan használnak, az egész összetett rendszer jól tud együtt élni. Eredetileg egy amerikai tervezőcsoport készítette a beépítési tervet, akik a Nyugati csarnoka mellé letettek volna még két ugyanolyan csarnokot. Amikor ezt megláttam, visszaadtam a munkát, erre aztán Demján ránk bízta az egészet. 

A Westend 2 szintén Demján Sándor befektetése lett volna, Szabó Tamás kollégámmal csináltuk rá a terveket. Kereskedelmi központ, kongresszusi központ, szálloda, lakóházak kerültek volna az új tömbbe a Lehel téri telekre. Demján halálával és a válsággal megakadt a dolog, de a Westend új vezetősége ismét foglalkozik vele. Az együttes méltó indítása lenne az említett kereszttengelynek. 


Hogyan vélekedik ma a korábbi munkáiról? Előfordul, hogy átépítések kapcsán megkeresik?

Néha szörnyű dolgokat próbálnak művelni, ilyenkor igyekszem szót emelni ellene. A Westendben – ahogy mindenütt – a home office elterjedése miatt az irodákat már nem tudják kihasználni, ezért az üres helyiségeket raktárként akarják hasznosítani. Emiatt a tetőn a zöld közepébe teherlifteket telepítenének, ami nonszensz, tönkretennék az egész parkot. A Westend tervezésénél az első skiccektől az átadásig mindössze 3 év telt el, pedig akkor már nem egyedül dolgoztam, voltak munkatársaim. Az első komoly budapesti munkámat, az InterContinental szállót a Duna-partra egy másik kedves munkámmal, a salgótarjáni Pécskő Áruházzal párhuzamosan csináltam egy év alatt.

Az InterContinental a terven nem így nézett ki, alacsonyabb volt és íves. Az én eredeti elképzelésem szerint két íves szárnyból állt volna a ház, mindkettőben a Dunára néztek a szobák. De a magyar kivitelező összefogott a beruházóval, és ők nem akartak íveket. Az egész folyamat a kivitelezéssel együtt három évig tartott, én akkor 29 éves voltam. Most már sokkal harciasabb lennék. A másik Duna-parti szállónál, a Fórumnál a színben tévedtem, csak alkonyi fényben mutat jól, amúgy túl sötét Iett. Itt is történt kivitelezői beavatkozás, elhagyatták oldalt a világos műkő burkolatot. Az illeszkedés akkoriban nem volt téma, a modern építészet véleményem szerint nem is alkalmas az illeszkedésre. A Váci utcai szállodám, a Taverna dühöngő posztmodern lett. A posztmodern kísérlet volt, reakció arra, hogy a modernben minden egyforma. Amivel tudatosan illeszkedni akartam, az a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán álló irodaház. Ott a tömegalakítás a környezetre reagált, a beharapás a Bazilika miatt született, a sarki torony pedig az Andrássy út tengelyére válaszol. 

A Kempinski szállodánál minden homlokzat más és más környezetre néz, itt ez határozta meg a homlokzatok karakterét. A Deák Ferenc utcából elegáns üzletutcát akartak csinálni, a szálló terasza erre nyit, elérte a célját.

Nem valósult meg – eddig – az Új Kongresszusi Központ, pedig két helyre is készült rá terv, a második esetben kiviteli tervig jutottunk, az első csak engedélyezési tervig. Meggyőződésem, hogy szükség lenne rá, Budapest kezd fontos hely lenni, és nincs ehhez mérten megfelelő konferenciaterme, a régit a XII. kerületben kinőtte. 

 


Említette, hogy több izgalmas tengely is van a fővárosban. Milyen budapesti fejlesztéseket tartana még fontosnak?

Az egyik, amit ki lehetne alakítani, az a budai Infopark, mely az egyetemvárost kötné össze a Haller utcán keresztül több más egyetemmel, köztük a Corvinussal, a Közszolgálati Egyetemmel és végül a SOTE-val. Az ehhez készült tervünk a Bolyai híd, amely egy lakóhíd lenne, alul gyalogosforgalommal, felette egyetemi funkciókkal, stúdiókkal. Ehhez kapcsolódott volna a MÜPA környékére tervezett kongresszusi központ, az egész hallatlanul izgalmas egyetemi tengelyként tudna működni. 

A másik egy Margitszigetre vezető gyaloghíd lehetne. A Duna-part önmagában óriási érték, ami nincs kihasználva. Az alsó rakpartot közlekedésre használjuk, lesüllyeszteni nem lehet, mert alatta húzódik egy hatalmas keresztmetszetű közmű, túl kicsi lenne az űrszelvény. Dóczé Péterrel a 2010-es években volt egy tervünk, ahol a Margit híd és az Erzsébet híd között sorakozó uszályokon egy második alsó rakpartot alakítottunk ki, a Vigadó teret próbáltuk kivinni a Dunáig. Én az InterContinentalt már úgy terveztem annak idején, hogy figyelembe vettem az autós forgalmat: azért emeltem meg a bejárati szintet 90 cm-rel, hogy a vendégek átlássanak az autók felett. Azóta szerencsére fent megszűnt a forgalom.


Budapest-szerte állnak a szocializmus évtizedeiben épült középületei, és a Finta Stúdió a rendszerváltás után is számos jelentős házzal gazdagította a városképet. Mennyire vesz ma részt az iroda munkájában? 

A Stúdióba hetente kétszer bemegyek, hogy tudjunk kicsit kapcsolódni, beszélni a tervekről, munkákról. Én is kötődöm hozzájuk, és néha ők is hívnak... Három kolléga van ügyvezető pozícióban, a legrégebben Guczogi Györggyel dolgozom, Szabó Tamás és Mezei Gábor később csatlakoztak. Szabó Tamással és Dóczé Péterrel együtt visszük a Westend 2 tervezési feladatait. A stúdióm mintegy ötven főt foglalkoztat. Egyik most futó nagy munkánk a Róbert Károly körút és a Váci út sarkán építendő irodaház a korábban általunk tervezett Raiffeisen torony helyén. Az Agora építési engedélye 100 méter magas toronyházra szólt, büszke vagyok rá, hogy ezt nekünk sikerült engedélyeztetni, nem sokan mondhatják ezt el Budapesten. A válság elkaszálta, én kimentem Bécsbe, hogy meggyőzzem az igazgatót. Úgy fogadott, hogy közben evett, és azt mondta: minden sztárépítész a maga malmára hajtja a vizet. Én persze nem érzem sztárnak magam.


Mit jelent, hogy valaki sztár? Min múlik, hogy ilyen konzekvens pályát tudhat maga mögött?

Miért voltam jó tanuló, ha nem szerettem az iskolát? Nem tudom. Nem is építésznek készültem, képzőművész akartam lenni, bölcsész édesapám mondta, hogy menjek biztosabb pályára, építésznek. Apám latin-magyar szakos volt, akkor kezdhettem csak a leckét megcsinálni, ha előtte harminc latin szót megtanultam. A Lónyay Gimnáziumba jártam, a második négy évre átírhattak a reálba, ott már megszabadultam a latintól. Nagyon sokat köszönhetek a Lónyaynak, kiváló iskola volt.

Az biztos, hogy az egyetemen nagy formátumú tanáraink voltak, én mindőjükkel jóban voltam. Pogány Frigyesnél a vizsgán Rembrandt és Dürer tételt húztam. Megkérdezte, hogy készül a rézkarc. Én két évet dolgoztam a rajzi tanszéken, elmondtam töviről-hegyire. Pogány a végén kezet nyújtott, én meg majd’ elsírtam magam. Csonka Pál olyan érthetően mondta el a statikát, hogy az ember azt hitte, érti, csak a vizsga előtt derült ki, hogy van még mit tanulni. Gábor Bubu (László) tanította az épszerket, remekül rajzolt a táblára. Az egyetem akkori docenséhez mentem be vizsgázni, és szóltam neki, hogy hibás a kérdés. Kilenctől kettőig vizsgáztatott, de bebizonyítottam, hogy tényleg hibás.

A kollokviumokat utáltam, izgulós voltam. Az első kollokviumot Bretz Gyulánál abszolváltam, aki anyagtant tanított, az egyetemi szlengben az unalom egysége volt. Elhitették velem, hogy süket, végigordítottam a vizsgát, ő persze végigröhögte. Valahogy eltelt az egyetem, de nem imádtam tanulni. Ezzel együtt mindig megvolt a 4,7-es átlagom, ami a köztársasági ösztöndíjhoz kellett – szükség volt rá, szegények voltunk. 800 forint volt az ösztöndíj, 400-at apunak adtam, a többiből étterembe jártam. Egyedül várostervezésből kaptam hármast, igaz, utána minden városrendezési pályázatot megnyertem. 


A hosszú pályája során sokat változott a szakma. Miben látja leginkább a változást?

Mi még a szocreálban kezdtünk, a féléves tervem a „tudós háza” volt. Gyönyörű szocreál ablakot terveztem, apait-anyait beleadtam. Mikolás Tibor az értékelésen félrevont, és azt súgta, hogy ez nem az igazi. Akkor váltottam Alvar Aaltóra, onnantól nagyon figyeltem az északi építészetre. A szocreál utáni idők, a hatvanas évek egy felemelkedő peridust jelentett. Ez volt az Iparterv-korszak, én külső pártoló tag voltam, 28 évesen elvégeztem a mesteriskolát. Akkor egy ideig jó volt dolgozni.

A modern megkerülhetetlen, ez az, ami a mai életünkre formálódik. Ugyanakkor a közönség szemében nem teszi szerethetővé, hogy a modernben nem téma a ház milyensége, nincs hozzá eszköze.

Sokan törekszenek rá, hogy fogyaszthatóvá tegyék, de nincs rá eszköz. Viszont tény, hogy a legjobb lakások a Bauhaus házakban vannak, én is ilyenben lakom. Amikor olvasom az építési törvényben, hogy Lechnerre, Kós Károlyra hivatkoznak, arra gondolok, hogy ezt Molnár Farkas is megérdemelné. Amit egyes mai beruházásokról gondolok, azt inkább nem mondom. Nagyon megváltoztak a megrendelők is, ma már nincsenek Demjánok. Ő tényleg építeni akart, borzasztóan kemény volt, de meg lehetett győzni. 

Természetesen óriási változás, hogy megjelent a digitális építészet. Én ezt már megkerültem, végig kézzel rajzoltam. A legnagyobb és sajnos negatív változás, hogy az építészet kihullott a kultúrából; a pénz, a beruházók, a technika átvette a hatalmat, a számítógép sem használt. A stúdióval együtt most próbálok egy alapítványt csinálni, ami ez ellen dolgozik. 

A magam részéről hiányolom a tereket, bár ezt talán a zöld építészet visszahozza. A modernben megszűnt a tervezett városi tér, ami épült, nem lendületes, nem marasztaló. A Margit körúton lakunk, a feleségemmel sokat járunk a Mechwart ligetbe, ami tele van gyönyörű virágokkal. Sétálunk, ülünk egy órát, bámuljuk a virágokat – élvezzük a közösségi létezést, azt, hogy köszönnek nekünk. Ezek azok a dolgok, amik szerintem még hiányoznak Budapestről. 

 

Az illusztrációk Finta József rajzai


 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Finta József köszöntése

Finta József köszöntése

 Tanulságok az építészet természetéről 

Két évtized a minőség és fenntarthatóság jegyében! (X)

Két évtized a minőség és fenntarthatóság jegyében! (X)

Múltról, jelenről és jövőről készült interjú Bali Viktorral

Mexikói textilgyárból co-manufaktúra | INDUST-REUSE

Mexikói textilgyárból co-manufaktúra | INDUST-REUSE

Egy organikus átalakulás Mexikóvárosból

Hirdetés