Négymilliárdba kerül, egy évig tart majd a tér átalakítása.

Várhatóan ősszel kezdődik meg a Blaha Lujza tér átalakítása, a kivitelezés nagyjából egy évig tart. A tér, az aluljáró, valamint a Somogyi Béla utca felújításának becsült költsége négymilliárd forint, amely fővárosi és kormányzati forrásból áll rendelkezésre.

A téren jelentősen megnő a zöldfelületek aránya, pára- és vízjátékokat telepítenek, egy kulturális célokat szolgáló épület és egy rendezvényhelyszín is épül. A csomópontot teljes mértékben akadálymentesítik és felújítják az aluljárót - közölte Tarlós István főpolgármester és Sára Botond józsefvárosi polgármester. A tér átépítésének koncepciójáról már konzultáltak a szakmai és az érintett civilszervezetekkel, a szakemberek és a helyi lakosok javaslatait beépítették a tervekbe, az egyeztetések ugyanakkor még zajlanak.

A Blaha Lujza téren helyet kap majd egy kisméretű, kulturális célokat szolgáló, az egykor itt álló Nemzeti Színház örökségét felidéző épület, előtte egy egybefüggő térrész adhat majd helyet akár nagyobb rendezvényeknek is. A téren lévő fák száma a mostani 26-ról 65-re nő, ezzel együtt az új zöldfelület több mint 1000 négyzetméter lesz.

Újabb gyalogos átkelőhelyek épülnek, felújítják az aluljárót, amely bővül is a tér irányába: egy BKK ügyfélközpont és egy nyilvános illemhely is lesz ott, ezek akadálymentes elérését egy lift biztosítja majd.

További fejlesztésként két MOL Bubi közbringa-gyűjtőállomás lesz a téren, több kerékpártámaszt is létesítenek, átépítik a Somogyi Béla utcát a Gutenberg térig, valamint az egyik legrégebbi fővárosi nagyáruház, a Corvin tulajdonosa magánberuházásban átalakítja az épületet, felújítja a műemléki homlokzatot. Változik majd a forgalmi rend is, például a Rákóczi útról közvetlenül jobbra lehet majd kanyarodni a teljes hosszában kétirányú Márkus Emília utcába, valamint a József körútra is. Ideiglenesen fasort is telepítenek majd a Rákóczi út jelenleg aszfaltozott középszigetébe az út később megvalósuló fejlesztéséig.

A tervezés várhatóan a nyár elejére zárul le, akkorra készülnek el a kivitelezési tervek. Az építkezés ősszel indulhat, és körülbelül egy évig tart majd. A felújítás jelenleg becsült költsége négymilliárd forint.

Az egyeztetések és a tervezési munka során felmerült többletfeladatok miatt a felújítás végső határideje és a tervezés díja tekintetében is módosult már a tervezésre kötött szerződés. Ilyen többletfeladat volt például az aluljáró szerkezeti bővítésével megépülő nyilvános illemhely és a téren megjelenő egyedi buszváró.

A tervezés lezárásának határideje 2019. május 22., összege nettó 148,5 millió forint.

(MTI, Fotók: Budapest.hu)

 




Ha tetszett a cikk, és szeretne előfizetni magazinunkra, itt teheti meg.

Kapcsolódó cikkek

Alakul az OFF-Biennále Budapest programja

Alakul az OFF-Biennále Budapest programja

Szeptember 29-én nyílik és november 5-ig tart az OFF-Biennále Budapest, a független kortárs művészeti színtér biennáléja. 

MOLTENI&C: new opening in Budapest

MOLTENI&C: new opening in Budapest

A new Molteni&C flagship Store opens in Budapest, in partnership with Solinfo.

Szeptemberben újra OFF-Biennale Budapest

Szeptemberben újra OFF-Biennale Budapest

GAUDIOPOLIS 2017 – AZ ÖRÖM VÁROSA. 2017. szeptember 29. – november 5.

Hirdetés