Csizik Balázs, művészet és építészet tengelyén
Építészet & Művészet havi témánkhoz kapcsolódva Csizik Balázs kikerülhetetlen "svájci bicska". Autonóm művészeti munkássága során a modern és a kortárs építészet az egyik legfontosabb kiindulópontja, az Urbanum interdiszciplináris think tank egyik alapítótagjaként pedig a várost vizsgálja metaurbanisztikai megközelítéssel: kutatások, kiállítások, adatalapú okos város megoldások és kreatív városi kommunikáció formájában. Mellette kreatív ügynökséget vezet és a BME Kommunikáció- és Médiatudomány képzésén tanít. Bármibe is fog, hatással van rá az épített környezet. Egy képfókuszú ízelítő következik alkotásaiból.
Csizik fotó alapú munkáiban ez a hatás épület-absztrakciók formájában ölt testet. A fekete-fehér építészeti képeket hol konstruktív és szuprematista festészeti hagyományokból inspirálódó geometrikus formákkal, idegen anyagokkal és színekkel takarja ki, hol kiragadja őket a megszokott kontextusukból. Így kap például új értelmet egy budapesti panel az erdélyi természetben, vagy válik utópikus fényportálra emlékeztető absztrakt műalkotássá egy vidéki Kádár-kocka.
  |
„Az épületek mind egyfajta jelölői, bizonyos értelmükben emlékművei egy-egy korszaknak, társadalmi helyzetnek. Több száz év jellemvonásait látjuk egymásra épülve, sokszor azokat lebontva – átalakítva, megőrizve, vagy talán észre sem véve – és az ezt körülvevő társadalmat, magát az embert, aki valahogyan szervesül ehhez a halmazhoz. Ott él, áthalad, pozitív, vagy negatív érzelmeket táplál. Akkor válik ez a szerepük igazán izgalmassá, amikor a mindennapjainkban és jelenünkben is meglátjuk, hogy ahol mi, vagy családunk, barátaink élnek is részesei az egésznek – és a folyamatos változásuk, alakulásuk mentén felmérhetjük azt is, hogy bennünk milyen változások zajlanak, és hogyan igazodik ez az egészhez” – osztotta meg velünk Csizik Balázs.
  |
  |
„Sorozatainak közös vonása a redukció, a minimalizmus, amely egyszerre jelenik meg a színekben, a kompozícióban és a megjelenített látványban egyaránt. Ez a fajta reduktivitás némi ridegséget, távolságtartást, rezignáltságot is magában hordoz, ami összhangban van a megjelenített urbánus látvány elidegenedett formavilágával. Műveiben a mesterséges anyagok rideg látványa és a természetes hordozók organikus felületei – egy művön belül is – egymásnak feszülő ellentéteket hoznak létre, mégsem válik a látvány diszharmonikussá. Az ember által létrehozott mesterséges világ és a természet találkozásában létrejövő feszültség végigkíséri a műveket, amit a művön belüli digitális és analóg technikai megoldások kettőssége is felerősít” – írta munkáiról Schneller János, „Paradise City” kiállításszövegében.
  |
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
