Még szűk két hétig lehet szavazni.

Hirdetés

A dezeen.com építészeti portál rendhagyó módon, a díj történetében először a közönséget is bevonja a Dezeen Awards 2020 díj odaítélésébe, az elkövetkezendő szűk két hétben bárki szavazhat kedvenc alkotására vagy stúdiójára. 

Fotó: Bujnovszky TamásFotó: Ville Vappula

A közönségszavazás nyerteseit október 19 és 22 között hozza nyilvánosságra a portál, de emellett természetesen a szakmai zsűri is kiválasztja az egyes kategóriák nyerteseit, a díjazottak listáját novemberben publikálják majd. Idén két magyar projektért szoríthatunk: az "Interior/Civic and cultural interior" kategóriában a Gutowski Robert tervezte pátyi templom, a "Design/Lighting Design" szekcióban pedig Horváth Zsuzsanna Illan lámpája is bekerült a legjobbak közé.

A tegnap közzétett helyzetjelentés szerint mindkét alkotás nagyon jó helyen áll a közönségszavazáson, Horváth Zsuzsanna alkotása a szavazatok 21%-ával, míg a pátyi templom 25%-kal áll a második helyen.

A projektekre itt tudtok szavazni




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Öt magyar név az idei Red Dot díjazottjai között

Öt magyar név az idei Red Dot díjazottjai között

A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga brand kommunikációja és Mizo különleges kávécsomagolása is Red Dot-díjat nyert idén.

Még lehet egyet hajrázni Budapest Építészeti Nívódíjáért

Még lehet egyet hajrázni Budapest Építészeti Nívódíjáért

A 2021-es pályázat benyújtási határideje szeptember 6-a.

Többlettartalom a múlt értő építészeti feldolgozásával

Többlettartalom a múlt értő építészeti feldolgozásával

A Zsámbéki Keresztelő Szent János Iskolaközpont bővítése.

Hirdetés