Ez a tajpeji lakás a praktikusság diadala.

A tajvani A Little Design belsőépítészeti iroda egy egykori zongorastúdiót alakított át lakássá Tajpeiben, a helytakarékosság jegyében beépített bútorokkal. A kihívás nem volt kicsi, hiszen az apartman mindössze 17,6 négyzetméter, belmagassága 3,4 méter, illetve a lakáson végigfutó betongerenda is lecsippent magának egy darabot a térből. 

A belvárosi apartman tulajdonosa munkája miatt sokat utazik, kisebb-rövidebb ideig külföldön tartózkodik, így bár nincs szüksége túl nagy lakásra,

eredeti formájában az otthon arra sem volt alkalmas, hogy egy egyszemélyes ágy elférjen benne, mellette pedig legyen hely még szekrényeknek és egy kisebb nappalinak is.

A fürdőszoba viszont túlságosan nagy volt benne a többi helyiség kárára, a konyha pedig minden volt, csak nem praktikus, nem lehetett például hova rakni a hűtőszekrényt. 

Ennek megfelelően az építésziroda újraosztotta a lakás helyiségeit úgy, hogy az arányok megfelelőek legyenek, felcserélték a konyhát és a fürdőszobát, a konyhába a hűtőszekrény mellett a mosógép és egy elektromos tűzhely is bekerült, a lakás méreteihez képest nagy munkafelületet alakítottak ki benne. A gyakran használt konyhai eszközök jól elférnek a kialakított alsó szekrényekben, míg a kevésbé használt darabok a szék vagy létra nélkül már nem elérhető felső szekrényekbe kerültek. 

Bár az áthelyezés után a fürdőszoba mérete kisebb lett, új helyének köszönhetően több napfény kerül be a helyiségbe, és a szellőztetését is könnyebb lett megoldani.

Az iroda arra is ügyelt, hogy az egyes funkciók jól el legyenek választva egymástól, a lakáson végigfutó betongerendát egyfajta választékként használták, amely elkülöníti egymástól a hálószobát, a fürdőszobát és a konyhát.

Arra is van lehetőség, hogy a tulajdonos vendégeket szállásoljon el, hiszen a nappaliban elhelyezett kanapé fekvőfelületként is szolgál, az alsó része pedig tárolásra is alkalmas. Ez a lakás a praktikusság diadala, minden felület kapott funkciót.

Ázsiában igencsak szükség van a helytakarékos építészetre, amely erősen megdolgozza az alkotók fantáziáját, de ez a 19 négyzetméteres japán lakás, és a tető felé terjeszkedő iroda is jól példázza, hogy mennyi mindent ki lehet hozni egy szűk térből.

Forrás: Urdesign




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A magyarok felének fontos a fenntartható otthon

A magyarok felének fontos a fenntartható otthon

A zöld építési megoldásokat a lakosság 82 százaléka költségesnek tartja, mégis fontos több mint a felük számára.

Hatalmas áttörés a lakásonként építendő parkolók új szabályozása

Hatalmas áttörés a lakásonként építendő parkolók új szabályozása

Mostantól nem a minimumot, hanem a maximumot határozzák meg lakásonként.

Reneszánszát éli a Kádár-kocka

Reneszánszát éli a Kádár-kocka

Kutatási adatok szerint a kockaház a második legkeresettebb ingatlantípus ma Magyarországon.

Hirdetés