Mert az erős demokrácia alapfeltétele a jó szövegértés és íráskészség.

Hirdetés

Nagyszerű hír a lingvisztika szerelmeseinek: várhatóan 2020. május 31-én Washingtonban megnyílik egy múzeum, amely kizárólag a nyelvekkel és azok hangzásával foglalkozik. Játékos és interaktív élmények révén a múzeum minden korosztálynak segíteni szeretne a szavak és a nyelv jobb megértésében, ezzel párhuzamosan pedig az írástudás készségének fejlesztésében is. Az installáció a nyelvet ünnepli, a kurátorok pedig az elfogadásra is nevelnének.
Fotó: Anna Shuster/Vimeo

„A múzeum, ahol a nyelvek életre kelnek” – ezzel a mottóval indul útjára a Planet World Museum, a célja pedig, hogy oktassa a látogatókat a nyelvről, a kimondott, írott vagy akár elénekelt szavakról. Ahogy a múzeum egyik vezetője elmondta, ez lesz az a hely,

ahol megcsodálhatod mások nyelvi lábnyomát, egyben ott hagyhatod a sajátodat is. 

A múzeum hitvallása szerint a 21. században a jó szövegértés és íráskészség egyre fontosabb, egy demokrácia ereje attól is függ, mennyire érti és kezeli jól a lakosság korunk összetett kérdéseit. Ez a tendencia azonban az Egyesült Államokban (akárcsak a világon szinte mindenhol) rossz irányba halad, az amerikai felnőttek jó részének nem megy a funkcionális olvasás, az olvasók száma egyre csökken, a politikai viták meg sokszor inkább verbális erőszakba torkollnak, mintsem párbeszédbe. Az alapvető olvasási készségek hiányában sok amerikai lemaradt: nem képes elolvasni a recepteket vagy gyógyszercímkéket, a legegyszerűbb olvasási feladatok is problémát jelentenek neki. A Planet World Museum ezen szeretne változtatni.

Tíz helyiségen és játékos installációkon keresztül mutatják be a nyelv szépségét és lehetőségeit, az egyikben például akár saját marketing kampányunkat is összeállíthatjuk. A közel 5000 négyzetméter alapterületű épület legnagyobb szobájában lesz egy három méter magas földgömb, amely arra ösztönzi a látogatókat, hogy merüljenek el a világ nyelveiben, tanuljanak meg az adott területre jellemző, specifikus szavakat.
Fotó: Anna Shuster/Vimeo

Az alapító, Ann Friedmann bízik abban, hogy amikor az emberek elhagyják a múzeumot, feléled bennük/még nagyobb lesz az empátia azokkal az emberekkel szemben, akiknek más az anyanyelvük.

Az installáció egyik nagy vívmánya, hogy a technológia oldaláról és annak segítségével mutatja be a nyelv fontosságát. Belépődíjat nem szednek, így mindenki számára elérhető a műveltség fontosságát hangsúlyozó kiállítás, amelyben az Egyesült Államok (és a világ is) hatalmasat mulasztott.

Forrás: Planet Word Museum




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az utóbbi évek legjobb kúriafelújítása történt az ország egyik eldugott zugában

Az utóbbi évek legjobb kúriafelújítása történt az ország egyik eldugott zugában

Eddig nem sok figyelmet kapott a Becsky-kúria, amely nagyszerű korképet fest a köznemesség mindennapjairól. Cikkünket a 189-es, 2024/1-es lapszámunkból közöljük.

BEST OF OCTOGON online 2023 | Pac-Man a raktárban

BEST OF OCTOGON online 2023 | Pac-Man a raktárban

Kísérletek a digitális designtermékek archiválására

Portugál parasztházból múzeum

Portugál parasztházból múzeum

A Casal Saloio új élete

Hirdetés