A BME Urbanisztika Tanszéke által rendezett konferencia felhívása.

A BME Építészmérnöki Karának Urbanisztika Tanszéke immár negyedik alkalommal rendezi meg az angol nyelvű doktori / posztdoktori konferenciáját; építészeti, tájépítészeti, valamint városépítészeti témakörben. A konferencia szervezői „Facing Post-Socialist Urban Heritage” (Szembenézés a posztszocialista városi örökséggel) témában várják az absztraktokat, melyek leadási határideje 2021. március 31., a konferenciát pedig október 9-10-én rendezik meg Budapesten.

DOCONF egy kétévente megrendezésre kerülő rendezvény Budapesten, ahol doktori intézmények oktatói és hallgatói találkozhatnak egymással, amivel a BME Urbanisztika Tanszéke a várostervezéssel foglalkozó más intézmények közötti együttműködést kívánja előmozdítani, és megkönnyíteni a következő generációk számára, hogy a posztszocialista városi örökséggel kapcsolatos sajátos kutatási területeikhez tudományos hálózatot hozhassanak létre. A DOCONF-sorozat összehasonlító áttekintést nyújt a jelenlegi doktori kutatásokról, amelyek a közép- és kelet-európai posztszocialista, valamint posztszovjet ázsiai városok épített és természetes környezetével kapcsolatos városi kihívásokra fókuszálnak, valamint lehetőséget ad fiatal kutatóknak arra, hogy releváns nemzetközi kontextust találjanak kutatási témájukkal kapcsolatban, valamint, hogy találkozzanak, bemutassák és megvitassák azokat a konferencia során. 

DOCONF2021: Facing Post-Socialist Urban Heritage 
Időpont:
Budapest, 2021. október 9-10.
Absztrakt beadásának határideje: 2021. március 31.
Szervező: BME Urbanisztika Tanszék

Részletek a DOCONF weboldalán.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

DOCONF2021: Facing Post-Socialist Urban Heritage

DOCONF2021: Facing Post-Socialist Urban Heritage

A BME Urbanisztika Tanszéke által rendezett konferencia felhívása.

„Élménnyé tesszük az építészetet!”

„Élménnyé tesszük az építészetet!”

Tizenkét éves a BME Építész Klub Szakkollégium.

Elsők között tesztelik az új tervezőprogramot a Műegyetem építészhallgatói

Elsők között tesztelik az új tervezőprogramot a Műegyetem építészhallgatói

A BME és a szingapúri Digital Blue Foam közti partnerségi megállapodásnak köszönhetően.

Hirdetés