Az érmet azok az alkotók kapják, akik egész életüket az építészet fejlődésének szentelik és ily módon nagy hatással vannak a szakmára.

Hirdetés

A brit-ghánai építész, David Adjaye nyerte el a Brit Építészek Királyi Intézetének (RIBA) 2021-es aranyérmét. Az érmet azok az alkotók kapják, akik egész életüket az építészet fejlődésének szentelik és ily módon nagy hatással vannak a szakmára. A Royal Gold Medal azon kevés díjak közé tartozik, amellyel nem egy konkrét épületet, hanem személyeket díjaznak.

„Az építészet számomra mindig a szépség megteremtéséről szólt és arról, hogy miképp tudok ezzel a szépséggel hozzájárulni a világ és benne a szakma fejlődéséhez – nyilatkozta Adjaye. – Az építészetnek mindig hatalmas társadalmi hatása volt és lesz a jövőben is, ez az alapelv vezérli a tevékenységemet.”

Adjaye 2000-ben hozta létre saját irodáját, az Adjaye Associates-t, 2017-ben pedig lovaggá ütötték az építészet területén végzett munkásságáért. Olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a whitechapeli közkönyvtár épülete (Idea Store Whitechapel) vagy az afroamerikai  történelemnek és kultúrának emléket állító Smithsonian Nemzeti Múzeum. Fontos emberjogi aktivista is, ő tervezte a londoni Stephen Lawrence Központot, amelyet egy fiatal, meggyilkolt afroamerikai építész emlékére hoztak létre. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Európa legjobb irodafejlesztésének díjára jelölték a Promenade Gardenst

Európa legjobb irodafejlesztésének díjára jelölték a Promenade Gardenst

A Horizon Development fejlesztésében megvalósult irodaházé lett a Magyarország Legjobb Irodafejlesztésének járó díj.

A TriGranit kettős sikert aratott a 2019-es International Finance Awardson

A TriGranit kettős sikert aratott a 2019-es International Finance Awardson

A nemzetközi díjjal többek között az ágazati tudást ismerik el. 

A relaxációt költséghatékonyan segítő módszerért járt a fődíj

A relaxációt költséghatékonyan segítő módszerért járt a fődíj

Fenntarthatóbb és költséghatékonyabb fürdőszobai környezetet teremthet a MOME-s hallgató nemzetközi díjas terve.

Hirdetés