A 92 éves korában elhunyt Cesar Pellire emlékezünk.

Júliusban 92 éves korában meghalt Cesar Pelli, az elsősorban a felhőkarcolóiról ismert argentin-amerikai építész. Pelli legismertebb munkája a Kuala Lumpur-i Pertonas-torony és a madridi Torre de Cristal.

Pelli Argentínában, Tucumánban született 1926. október 12-én, ami évtizedekkel később döntőnek számított a karrierjében, elvégre rendkívüli módon érdekelni kezdték az azon a tájon teljesen idegen felhőkarcolók. Fiatalon a helyi egyetemen tanult építészetet, kezdetben szociális lakások tervezésével foglalkozott. 1952-ben a tájépítész feleségével, Diana Balmorival az Egyesült Államokba költözött, a mesterdiplomáját Illionisban szerezte meg, majd az egyik professzora közbenjárására Eero Saarinen mellett kezdett dolgozni, olyan projekteken, mint a John F. Kennedy reptér 1962-ben épült terminálján. Két évre rá a Los Angeles-i Daniel, Mann, Johnson Mendenhall design igazgatója lett, majd a Gruen Associateshez távozott, ahol acél-üveg konstrukciókkal kísérletezett, és többek között a San Bernardinó-i városházán és az indianai Columbus bírósági épületén dolgozott.

Cesar Pelli 2010-ben - Fotó: Wikipedia (Casa Rosada)

Tanított a UCLA-n, majd a Yale Egyetem dékánja lett, majd miután nyert a New York-i MoMA felújítására-bővítésére benyújtott terve, megalapította a saját stúdióját, a Cesar Pelli & Associatest.

Sorra következtek a híres épületek: a World Financial Center (New York), a Wells Fargo Center (Minneapolis), a Pacific Design Center zöld épülete (West Hollywood), a One Canada Square (London). 1991-ben az American Institute of Architects a tíz legbefolyásosabb élő amerikai építész közé sorolta, négy évre rá megkapta az intézmény Gold Medal Awardját.

A leghíresebb épületét 1992-ben kezdte tervezni. A malajziai Kuala Lumpurban lévő Petronas-tornyok a világ legmagasabb épülete címmel büszkélkedhetett 1998-tól 2004-ig a maga 452 méterével és 88 emeletével – és máig ezek a legmagasabb ikertornyok a világon. Az egyik tornyot a Petronas olajcég és kapcsolódó vállalatai foglalják el, a másikat bérbe adják, többek közt a Huaweinek, a Microsoftnak, az IBM-nek, a Beoingnek, a Reutersnek.

A Petronas ikertornyai - Fotó: Unsplash

„A városok a legfőbb felelősségünk, ők az egész, aminek az épületink csak részei – nyilatkozta egyszer Pelli. – A környezetével egyesülő, a városszövetbe illeszkedő épület megalkotása minden korszakban alapvető építészeti cél volt. A technológiai és kulturális változások gyengítették ezt a kapcsolatot, ezért mindannyiunk felelőssége szem előtt tartani ezt.”

Pelli július 19-én, 92 éves korában halt meg a New Haven-i otthonában.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Véget ért a Hello Wood alkotótábora Argentínában

Véget ért a Hello Wood alkotótábora Argentínában

Az egy hetes tábor alatt a hallgatók a „learning by doing”, azaz csinálva tanulás módszertanát is megtapasztalhatták.

Miért akarják bezárni Frank Lloyd Wright építészeti iskoláját?

Miért akarják bezárni Frank Lloyd Wright építészeti iskoláját?

Méltatlan háború dúl Frank Lloyd Wright öröksége körül.

Kínában lassan visszatérnek irodáikba az építészek

Kínában lassan visszatérnek irodáikba az építészek

A járvány növelte a dolgozók közötti összefonódást és a szolidaritást.

Hirdetés