Brazília nyerte a legjobb nemzeti részvételért járó Arany Oroszlánt

Hirdetés

Gabriela de Matos és Paulo Tavares által rendezett Terra [Föld] című brazil pavilon nyerte el a 2023-as Velencei Építészeti Biennálé legjobb nemzeti részvételért járó Arany Oroszlánt. A zsűrit neves építészek és kurátorok alkották: Ippolito Pestellini Laparelli, mint elnök, Nora Akawi, Thelma Golden, Tau Tavengwa és Izabela Wieczorek.

Indoklásuk alapján a brazil pavilon a múlt újragondolását javasolja a lehetséges jövők megtervezése érdekében, előtérbe helyezve az építészeti kánonok által elfeledett szereplőket, párbeszédben az idei biennálé kurátori koncepciójával, a Jövő laboratóriumával.

 

A Terra Brazília múltjára, jelenére és jövőjére reflektál, és a földet állítja a középpontba, amely a kiállítótér költői és konkrét elemeként egyaránt jelen van. A kurátori csapat az egész pavilont földdel borította be. A közönség ezáltal közvetlen kapcsolatba kerülhet az őslakos és quilombola hagyományokkal, valamint a kandomblé vallási gyakorlattal is.

 

 

„A kurátori koncepciónkban Brazíliáról, mint földről gondolkodunk. Föld mint talaj, mint trágya, mint padló és mint terület. A földre továbbá globális és kozmikus értelemben is gondolunk, mint a bolygó és minden emberi, illetve nem emberi élet közös otthonára. A föld mint emlékezet, mint jövő és mint múlt, valamint az örökség szemléltetése jelenik meg a kiállításon, annak érdekében, hogy kiterjesszük az építészet territóriumát a legégetőbb városi, területi és környezeti kérdésekre” – Gabriela de Matos és Paulo Tavares.

 


A jövő laboratóriuma című nemzetközi kiállítás legjobb résztvevőjének járó Arany Oroszlánt a DAAR (Alessandro Petti + Sandi Hilal), míg A jövő laboratóriuma című nemzetközi kiállítás ígéretes fiatal résztvevőjének járó Ezüst Oroszlánt Olalekan Jeyifous kapta. Különdíjat kapott a „Dancing Before the Moon” nevet viselő brit nemzeti pavilon.

 

Forrás: Archdaily
 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

No is more – Gondolatok a Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjáról

No is more – Gondolatok a Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjáról

Erről szóló cikkünk a 200-as, 2025/4-es lapszámunkból közöljük.

Kiosztották az idei Velencei Építészeti Biennálé díjait

Kiosztották az idei Velencei Építészeti Biennálé díjait

Döntést hozott a nemzetközi zsűri, mutatjuk a részleteket.

Megnyílt a Magyar Pavilon a 19. Velencei Építészeti Biennalén

Megnyílt a Magyar Pavilon a 19. Velencei Építészeti Biennalén

13 sikertörténetet mutat be a Ludwig Múzeum szervezésében megnyílt Nincs itt semmi látnivaló Exportáld a tudásod! című kiállítás, amely olyan építészként végzett alkotók munkásságát mutatja be, akik építészeti tudásukat a szakmán kívül kamatoztatva értek el sikereket.

Hirdetés