Markáns megjelenést kapott a többek közt világszintű szereléstechnikai eszközöket, szerszámokat és gépeket gyártó cég új központja. Erről szóló írásunkat a 192-es, 2024/4-es lapszámunkból közöljük.
A mai nappal hivatalosan is átadták a Würth Szereléstechnika Kft. új központját, amely egy irodaépületet és egy raktárat foglal magában. A cég Magyarországon 4 fős vállalkozásként indult, ma már 316 munkatársa van, ebből közel 130-an dolgoznak az új központban. Az ünnepélyes felavatáson Prof. Dr. h. c. mult. Reinhold Würth, a vállalat tulajdonosa ünnepi beszédet mondott, amelyben kiemelte a magyarországi cég gazdag múltját és jövőbeli terveit. A továbbiakban az épület részletes bemutatója olvasható Zöldi Anna tollából.
2018 őszén meghívásos pályázaton nyerte el a Demeter Design Stúdió és a Reload Építészstúdió a Würth szereléstechnikai cég új székházának tervezését. A végeredmény két erős női szakember és csapataik sikeres szellemi együttműködésének köszönhetően a világszínvonalú, a kultúrát is bőkezűen támogató cég nívójához méltó épületegyüttes lett, amely messziről felhívja magára a figyelmet.
A zöldmezős beruházásra meghívásos pályázatot írt ki a megbízó, a feladat egy nívós irodaház és egy raktárcsarnok együttesére szólt. A három meghívott közül kiválasztott nyertes koncepció az irodaházat helyezte fókuszba, a csarnoknak a tereplejtéshez igazodva térben is másodlagos szerepet szánt. A DDS és a Reload hatékony együttműködésének a hosszú éveken át húzódó munka során végig ez maradt a gerince, bár a költséghatékonyság a kezdeti, nagyvonalúbb terveket egyszerűsítette.
A világszintű szereléstechnikai eszközöket, szerszámokat, gépeket és kellékeket, kiegészítőket, ápolási anyagokat, napelemes építéstechnikai egységeket gyártó cég alapító-tulajdonosa, Würth úr most 89 éves. A hat évtizeddel ezelőtt családi kisvállalkozásként alapított, ma már világszerte piacvezető vállalatbirodalom máig családi kézben működik. Nagy figyelmet fordítanak a humán értékek integrálására, alapítványuk szociálisan rászorulókat, időseket támogat, ösztöndíjjal segíti – többek között Magyarországon is – a műszaki területen tanulókat. Vállalati kultúrájuk része a művészeti mecenatúra, a tulajdonos család Németország egyik legnagyobb műgyűjteményével rendelkezik, amelyet a leányvállalatok országainak hazai gyűjteményei tesznek teljessé.
A közelmúltban Nádas Pétert érte a megtiszteltetés, hogy a cég által alapított nemzetközi irodalmi díjat elnyerje. A Würth Szereléstechnika Kft. 1988-tól működik Magyarországon, Kelet-Európában elsőként nálunk indítottak leányvállalatot. Ennek ellenére mostanáig színvonalának nem megfelelő, szűkös helyen működött a 21. századi, legjobb értelemben vett európai értékrendet valló cég magyarországi központja. A tervezők célja az volt, hogy az alapító, aki személyesen elkötelezett az összes Würth-épület karakteréért, európai nívójú házat találjon, amikor Magyarországra látogat – ahogy ez a közelmúltban meg is történt.
A terület Demeter Nóra, a DDS vezetője számára nem volt ismeretlen, hisz a telek a ZDA által tervezett Telenor-székház mellett található. Értéke a pazar természeti környezet és a kicsit lejtős telekről nyíló szép kilátás a város felé. Az alatta húzódó Égett-völgy ráadásul gazdag régészeti lelőhely. A telek feltárása a Telenor számára kiépített Pannon útról történik, a tervezők koncepciója szerint innen erőteljes, ikonikus látványt nyújtó épületet kívántak létrehozni. Ezt oldotta meg a kettős telepítés, amelyben a bővíthető óriási csarnok a tereplejtésnek köszönhetően háttérbe húzódik, és az építészetileg izgalmas irodaház vonja magára a figyelmet. Eredetileg a két épületrész híddal kapcsolódott volna, végül azonban két külön épülettömeg épült fel, a lejtést és vízelvezetést masszív, épített gabion támfal oldja meg. A Pannon út felől a nyitott parkoló fölött álló kétszintes irodaház a táj fölött lebeg, a nagy belmagasságú csarnok alacsonyabbnak tűnik, felette ellátnak az irodahelyiségekben dolgozók. A két épület között fásított park kapott helyet, a sprinkler tetején közösségi teraszt alakítottak ki.
Első körben kétszer ekkora irodaházat terveztek, kétfolyosós, nagyvonalú belső térrel. Ez az áttervezések során leegyszerűsödött, de az optimalizált alaprajzban a középfolyosó mentén sorakozó nyitott és zárt irodaterek váltakozása így is impozáns és változatos térélményt kínál. A csökkentést úgy kellett megoldani, hogy a későbbi bővítés lehetősége megmaradjon, és az irodaház elsőbbségére épülő design se sérüljön. Az ikonikus megjelenést az irodaépület tömegformálása adja, amely enyhe töréssel reagál az út húzására. A függönyfalas, kétszintes épületet egy tömör, homogén iparművészeti nívójú keret öleli körül markáns szalagként. A gesztus hangsúlyát fokozza a Würth cég brandjének erős vörös színe, amely végigfut a szalag teljes belső felületén. A cég színei, a vörös és acélszürke jelenik meg a csarnok tömör fémlemez burkolatos felületén és a belsőépítészetben is.
A belső terek sikeresen megőrizték az eredeti tervek dinamizmusát. Az irodák, tárgyalók, open space terek a piros, terpesztett álmennyezettel hangsúlyossá tett középfolyosó két oldalán váltakozva sorakoznak. A falakon a cég saját grafikai tervezésében a cégtörténet és értékrend jelenik meg szellemes grafikákon. A mosdókba vezető ajtókon a gender viszonyokat egy anyacsavar és egy fejes csavar teszi egyértelművé. A végigüvegezett homlokzatok biztosítják a transzparenciát, a dolgozók szerszámok és kütyük halmaza helyett valóban a természetben érezhetik magukat.
A dupla belmagasságú előcsarnok az irodaépület fejébe került, a bejárat helyét impozáns oszlopos előlépcső teszi egyértelművé, amely a parkolókat befogadó terepszintről a megemelt irodaszintre vezet. A lépcsőtérből nyílnak a közösségi terek, a teraszos kantin, illetve a második szinten az előadóterem. Az alapvető brandszíneket a közös terekben foltokban zöldek és kékek törik meg. A belső tér sok ponton kommunikál a zöldben gazdag külső környezettel.
A tervezői kihívás, amelyet az együttműködő két iroda mindvégig szem előtt tartott és sikerre vitt, az ipari építészeten belüli színvonal megteremtése volt, a tervezők szavaival élve: a popszegecs dobozok és függönyfalak világában nagyvonalú design létrehozása. A beruházást a törökbálinti önkormányzat is figyelemmel kísérte és támogatta tervtanácsokon, így a térség a Telenor – ma már Yettel – izgalmas dinamikája után újabb, immár színes ikonnal gazdagodott.
Tervezés és kivitelezés: 2019 – 2024
Nettó alapterület: 11 500 m2
Építészet: Demeter Design Stúdió, Reload Építészstúdió
Reload: Petőcz-Tóth Anikó, Csizmadi Péter DLA, Nyárai Zsófia, Tatár Máté, Szabó Bence, Bártfai Gábor, Szabó Patrik
Belsőépítészet: Demeter Design Stúdió
Tervezők: Demeter Nóra, Csigó Ákos, Fehér Ibolya, Leits Miklós, Nenad Zoric, Polgár Tibor, Simon Edina
Helyszín: Törökbálint
Megrendelő: Würth Szereléstechnikai Kft.
További képek a cikk végén található galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.