92 lakásos társasházat terveznek Balatonvilágos egykori aligai részére.

Az Aligai Fürdőegyesület aláírásgyűjtő kampányt indított a Balatonvilágos egykori aligai részére tervezett 92 lakásos társasház ellen. A hajdani pártüdülő (majd úttörőtábor, majd Erzsébet tárbor) helyén, az 1392-es helyrajzi számú ingatlanon tervezett munkálatokat nemrég nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítették, és már bontják a tábor épületeit – írta Győrffy Árpád a Balatontipp.hu oldalon.

Győrffy Árpád illusztrációja a látványterv felhasználásával

Az aligai magaspart alatti szűk helyre egy, a környezetétől finoman szólva elütő épületet terveztek, de nemcsak a léptékkel van baja a portálnak. Mint írják, a 8300 négyzetméteres területen mind a TNM-rendelet, mind a helyi építési szabályozás tíz méter széles zöld sávot, parti sétányt, 30 méter széles beépíthetetlen területet jelöl ki. Ehelyett a mostani tervben az épület egyik szárnya nyolc méterre lesz a Balatontól.

Jelenleg már elkezdték az egykori úttörőtábor épületeinek a bontását, és a Balatontipp szerint a Somogy Megyei Kormányhivatal az ügy kiemelt helyzetére tekintettel már ki is adta az engedélyt az épületre, így a bontás elvégzése után azonnal kezdődhet az építkezés.

A lap úgy tudja, a kiemelt jelentőségű beruházás következtében „kivételes elbírálásként többek között

  • 20-ról 30%-ra emelte a beépíthetőség mértékét,
  • a legnagyobb épületmagasságot 8-ról 16,5 méterre növelte,
  • a kötelező zöld felület arányt 50-ről 40 százalékra csökkentette,
  • a terepszint alatti beépíthetőség mértékét 20-ról 50%-ra emelte. És ami igazán durva,
  • kimondta, hogy az ingatlanon parti sétány, közhasználat céljára szolgáló strandolásra alkalmas partszakasz, közhasználat céljára szolgáló strand és különleges strandterület nem alakítható ki, illetve nem állhat fenn.

Hogy magát az építési eljárás lebonyolítását is megkönnyítsék, a rendelet lerövidítette az engedélyezési határidőket, és rögzítette azt is, hogy a beruházás esetében építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni, valamint településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni.”

Petíció az építés ellen

Az Aligai Fürdőegyesület online petíciót kezdeményezett az ellen, hogy „az épület ebben a formában megépüljön”. Mint írják, egy ekkora épület „megépítése és használatba vétele számos terhet ró Balatonvilágosra (pl.: építési forgalom, új betelepülő lakosok miatt megnövekedett közszolgáltatási szükségletek – óvoda, iskola, orvosi ellátás, parkolási igények), ezért elengedhetetlen, hogy az építési engedély kiadása előtt helyi szinten történjenek egyeztetések a beruházóval.” A petíció aláírói továbbá „kiállnak a Balaton-parti területek fenntartható, környezettudatos fejlesztése mellett”.

Paloznak, Keszthely

Február közepén arról számoltunk be, hogy a Balaton északi partján fekvő, alig 600 lelkes Paloznak önkormányzata példátlan döntést hozott: életbe lépett egy új rendelet, amely legalább egy évig megakadályozza az új építkezéseket a faluban. Az új rendelettől a falu élhetőségének és paloznaki táj értékeinek védelmét, valamint a családi turizmus feltételeinek megőrzését is reméli Czeglédy Ákos polgármester.

Január végén a keszthelyi partszakasz fejlesztésére kiírt ötletpályázat egyik különdíjasát, a GUBAHÁMORI építésziroda tervét mutattuk be, amely emberközpontú, profitorientált fejlesztési gondolkodásmód helyett integratív szocio-ökológiai modellt javasol, és az emberi igények átformálását. A terv szerint megszűnik a hatalmas füves, burkolt strand a maga vendéglátóegységeivel, és helyette belső tavakkal tagolt ligetes, nádasos, száraz és nedves réteket építenek vissza.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Halak, hullámok, vitorlák – penthouse a Balaton partján
  • 2021-10-18 09:00
  • Deco

Halak, hullámok, vitorlák – penthouse a Balaton partján

A Finta Csaba által tervezett balatonfüredi lakás igazi kikapcsolódást nyújt tulajdonosainak tavasztól őszig.

Nyaraló lejtős levendulaültetvénnyel
  • 2021-10-04 08:00
  • Deco

Nyaraló lejtős levendulaültetvénnyel

Szőlősorok amerre a szem ellát, a távolban a Balaton vize csillog – nyaraló Lovasban.

A zen és a múltápolás

A zen és a múltápolás

Bemutatjuk a zánkai Zen Garden Resortot. 

Hirdetés