A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével (polgári tagozat) tüntették ki Lars E. Kann-Rasmussent, a VELUX Alapítványok igazgatótanácsának korábbi elnökét. 

Áder János a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével (polgári tagozat) tüntette ki Lars E. Kann-Rasmussent, a VELUX Alapítványok igazgatótanácsának korábbi elnökét. A legmagasabb fokozatú állami kitüntetést a VELUX Cégcsoport hazánk iránti több évtizedes elkötelezettségének és a VELUX Alapítványok magyarországi tevékenységének elismeréseként adta át október 29-én Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Gazdaságdiplomáciáért Felelős Államtitkára a dániai magyar nagyköveti rezidencián. Mint az egyik legnagyobb civil adományozó, a VELUX Alapítványok eddig 127 millió euróval 26 magyarországi nonprofit szervezet programját támogatták.

fotó © VELUXfotó © VELUX

A VELUX Cégcsoport célja, hogy termékeivel jobb életminőséget biztosítson az otthonokban. A tetőtéri ablakokon beérkező természetes fényen és friss levegőn kívül sok ezer ember életét teszik jobbá azáltal is, hogy a cégcsoport az árbevétel jelentős hányadát a VELUX Alapítványokon keresztül visszajuttatja a társadalomba. Lars E. Kann-Rasmussen az igazgatótanács elnökeként 2005 és 2014 között irányította az alapítványok munkáját.

A VELUX Alapítványok hazánkban a legnagyobb civil adományozók között szerepelnek. Nemzetközi szociális programjaiknak fő célcsoportját a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok képezik hazánkban is. Hangsúlyozottan nagyszabású, több éven átívelő, a szociális hátrányból kivezető utat mutató programokat karolnak fel, akár társfinanszírozás nélkül is, ezért a támogatási összegek igen jelentősek egy-egy program esetében. Magyarország az egyik fókuszterület az alapítványok számára, eddig 26 magyarországi nonprofit szervezet programját támogatták, összesen 127 millió euróval.

A legmagasabb fokozatú állami kitüntetést a VELUX Alapítványok magyarországi tevékenységének elismeréseként, valamint a VELUX Cégcsoport Magyarország iránti hosszú távú elkötelezettségéért kapta Lars E. Kann-Rasmussen.

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A napfény értéke

A napfény értéke

A családi ház legkülönlegesebb megoldása, hogy a második emeletet a földszinttel egybenyitották, ezzel pedig kiemelkedően világos tereket hoztak létre.

A jövő óvodája

A jövő óvodája

A Christensen & CO Architecter okos megoldások és kiváló anyagok használatával kiemelkedő minőségű épületet hoztak létre.

Lendületben a Velux

Lendületben a Velux

A cég nemcsak bővül, hanem zöldül is.

A napfény értéke

A napfény értéke

A családi ház legkülönlegesebb megoldása, hogy a második emeletet a földszinttel egybenyitották, ezzel pedig kiemelkedően világos tereket hoztak létre.

A jövő óvodája

A jövő óvodája

A Christensen & CO Architecter okos megoldások és kiváló anyagok használatával kiemelkedő minőségű épületet hoztak létre.

Lendületben a Velux

Lendületben a Velux

A cég nemcsak bővül, hanem zöldül is.

A napfény értéke

A napfény értéke

A családi ház legkülönlegesebb megoldása, hogy a második emeletet a földszinttel egybenyitották, ezzel pedig kiemelkedően világos tereket hoztak létre.

A jövő óvodája

A jövő óvodája

A Christensen & CO Architecter okos megoldások és kiváló anyagok használatával kiemelkedő minőségű épületet hoztak létre.

Lendületben a Velux

Lendületben a Velux

A cég nemcsak bővül, hanem zöldül is.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1