A szakmai zsűri egyhangúlag a Hidden Characters arculati terve mellett döntött.

Elkészült az Európa Kulturális Fővárosa címet 2023-ban hordozó Veszprém új arculata. A Farkas Anna, Laki Eszter, Can Togay, Hegyeshalmi László és Gerhes Gábor nevével fémjelzett szakmai zsűri az anonim pályázatokat értékelve a döntő szavazáskor egyhangúlag a Hidden Characters arculati terve mellett döntött.

„Egységesen elmondható, hogy minden pályázó nagyon magas színvonalú munkát végzett, mely nem könnyítette meg a zsűri döntését – írta indoklásában Gerhes Gábor Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, egyetemi oktató, a pályázatot elbíráló zsűri elnöke. – Mindannyian a maximumot nyújtották, hogy a Veszprém-Balaton 2023 projekt rangjához méltó grafikai környezetben jelenhessen meg.”

„A Hidden Characters nyertes arculati pályázatát rengeteg ötlet és unikális gondolat jellemzi, melynek modern és európéer szemléletmódja a legfőbb jellemzője.

Külön kiemelendő az embléma grafikai minősége, többrétegű jelentéstartalma, ugyanakkor könnyen ’olvasható’ és összetéveszthetetlenül megjegyezhető.

Egyszerre vagány és friss, okos és elgondolkodtató, a hozzá kapcsolódó grafikai alkalmazások számára korlátlan kreatív lehetőségeket kínál” – folytatódott az érdeklődés.

A Hidden Charaters nyertes pályázati anyagát itt láthatod, de a második, nem nyertes pályamunkájukat is eléred itt.

A 2023veszprem.hu oldalon ugyanakkor elérhető a pályázatra beérkező többi anyag, illetve a zsűri rövid értékelése. A legfontosabbak rövid összefoglalása:

  • A de_form pályamunkája hatékony és egyben szerethető, felhasznált elemei ismerősek, így könnyen olvashatóak. Összhatásában erőteljes és dinamikus, egységesen friss és korszerű grafikai szemlélet jellemzi.
  • A Graphasel Design Studio pályaművénél a zsűri lenyűgözőnek találta az arculat mögötti konceptuális hátteret és célcsoportelemzést. Magabiztos motívumhasználat, elegáns és kitisztult alkalmazások sora jellemzi.
  • Mesterházy Ákos mindkét benyújtott pályaműve kiváló szakismeretről és -tudásról árulkodik. Külön kiemelnénk a pályamű üdeségét és verzatilitását, különösen a kettes számú terv megkapóan színes és illusztratív elemeit, az abból adódó vidámságot és szerethetőséget.
  • A Peltan-Brosz munkáin kiemelten értékelhető, hogy amíg letisztult és konzervatív elemeket felvonultató és könnyen értelmezhető elemeket használ az egyikük, vele szemben a másikra inkább a bátor és progresszív útkeresés a jellemző. Összeségében látványos és ízléses munkák.
  • Tóth Andrej pályaműve összetéveszthetetlenül markáns grafikai elemeket tartalmaz, melyek vizuális bombaként tarolják le nézőket. Erőteljes és hatásos színvilág, szertefutó és korlátok nélküli kreativitás a jellemzője.
  • A veszprémi Juliushard menet közben visszalépett a pályázattól.



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hallgatói terv 2020: Halló, veszprémi telefonközpont?

Hallgatói terv 2020: Halló, veszprémi telefonközpont?

Jakab Zsófia doktoranduszhallgató újragondolta a veszprémi Ranolder téren álló egykori telefonközpont épületét

Variáció a veszprémi telefonközpont épületének új homlokzatára

Variáció a veszprémi telefonközpont épületének új homlokzatára

Jakab Zsófia pécsi doktorandusz hallgató terve a veszprémi Ranolder téren található volt telefonközpont épületének újragondolására.

Sepsiszentgyörgy is kapcsolódik a Veszprém-Balaton 2023-hoz 

Sepsiszentgyörgy is kapcsolódik a Veszprém-Balaton 2023-hoz 

A székelyföldi város is csatlakozik az Európa kulturális fővárosa programsorozathoz.

Hirdetés