Új keretrendszer finanszírozási háttér alapján ítélték oda 2023-ban a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjat: három évtized után ezúttal csak a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) osztott ki elismerést. Emiatt a zsűrinek nehéz dolga volt, hiszen a 18 pályázó közül csak ketten kaphatták meg a bruttó 1,2 millió forintos ösztöndíjat és az iparjogvédelmi továbbképzést. A nyertesek végül Dénes Petra és Telegdi Balázs lettek.

 

Dénes Petra esete azt bizonyítja, hogy 35 éves korig érdemes minél többször pályázni, hiszen ő ezúttal már második alkalommal valósíthatja meg elképzeléseit az ösztöndíj segítségével. Dénes Petra tavaly fenntartható divatkiegészítő kellékek termékfejlesztésével, termékcsalád tervezésével nyert, míg idén ezen a projektjén dolgozhat tovább. 

Telegdi Balázs a Rákosy Glass Kft.-vel gyártói együttműködésben építészeti, alternatív üveg-újrahasznosítási pályázatával érdemelte ki az ösztöndíjat. 
 


Akik ezúttal nem részesültek elismerésben, továbbra is azt javasolják, pályázzanak minden évben, hiszen most is számtalan olyan elképzelés érkezett be a felhívásra, amely a jövőben még részesülhet ösztöndíjban.

 

Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj | Web | Facebook
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az archetipikus tapétarendszertől a száraztészta határozóig

Az archetipikus tapétarendszertől a száraztészta határozóig

Bemutatkoznak a 2020. és 2021. évi Moholy-Nagy Formatervezési Ösztöndíjprogram ösztöndíjasai.

Tervezz és pályázz!

Tervezz és pályázz!

Április 4-ig lehet jelentkezni az idei Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj pályázatra.

Víz és design 125 éves kapcsolata

Víz és design 125 éves kapcsolata

Az idén 125 éves Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala összegyűjtötte a vízzel kapcsolatos innovációkat.

Hirdetés